Csurran, cseppen: mennyi pénzből lehetne rendbe tenni a gyermekvédelmet?

–

Mi lett volna, ha

Az elmúlt 14 évben 1411 milliárd forint ment a TAO-támogatási rendszeren keresztül a sportba, és miközben minden ilyen összehasonlítás eleve hibás (de legalábbis leegyszerűsítő), hiszen egymással nem összevethető dolgokat próbál egy kalap alá venni, azért mégiscsak az a helyzet, hogy 1411 milliárdnyi pluszpénzt jobb helyen látnék a gyerekvédelemben. 

De én nyilván elfogult vagyok, meg picit ideges is, ha ehhez az összeghez azt a 17 milliárdot hasonlítom, amit idén októberben ígértek a gyermekvédelem számára, majd amiről egy hónappal később kiderült, hogy az a 17 inkább csak 6,8 milliárd. 

Persze minden forint jó helyre megy, nem is kérdés. Ez az idei „pluszpénz” például étkeztetésre, ruházatra, zsebpénzre (amiből a gyerek higiéniai termékeket vehet magának, ha nem elég az, amit kap – és az gyakran nem elég). Az is fontos, hogy jövőre nő majd a nevelőszülői juttatás összege, és lesz béremelés is, amitől az az elvárás, hogy kisebb legyen a munkaerőhiány a szektorban. 

Valami csurran-cseppen

Olyan, mintha valami történne, miközben valójában ezek a pontszerű, minimális szintű, a közvetlen érintettek bevonása nélkül eldöntött beavatkozások a rendszerproblémák enyhítésére nyilvánvalóan nem alkalmasak.

A gyermekvédelemmel kapcsolatba kerülő gyerekek, családok, meg a velük dolgozók helyzetét pedig a „nagyon-nagyon kiszolgáltatott” szintről a „nagyon kiszolgáltatottig” tudják legfeljebb eltolni itt-ott. 

Ez az a pont, ahol érdemes visszatérni arra a kérdésre, hogy miért nem tudunk egy számot mondani, mennyi pénzre lenne szükség. Erre a rövid válasz az, hogy mert senki nem tudja Magyarországon, hogy valójában mennyibe kerül a gyerekvédelem. 

Mi minden gyerekvédelem?

Ez a komplex rendszer ugyanis nem csak a gyerekotthonokból, lakásotthonokból, nevelőszülői hálózatokból, gyerekvédelmi gyámokból áll, és nem csak a családjukon kívül, állami gondoskodásban élő gyerekekkel foglalkozik. Hanem működteti (ha tudja) a családmegtartó szolgáltatásokat, azokat a személyes és egyéb támogatásokat, amelyek a családban élő, de veszélyeztetett gyerekek jóllétével foglalkoznak. Elképesztő fontos munkát végeznek, ha ők nincsenek jól, ha nekik nincsenek megfelelő forrásaik, embereik és lehetőségeik, akkor az egész rendszer túlterhelődik, egyre több gyerek kerül ki a családból és áramlik be a rendszer további részeibe. 

De ide tartozik a gyermekvédelmi jelzőrendszer is, amin keresztül információ érkezhet arról, ha egy gyerek esetén felmerül a veszélyeztetés, bántalmazás, rossz bánásmód gyanúja. Meg ide tartozik még egy csomó olyan szakember munkája az egészségügytől a közoktatáson és a pedagógiai szakszolgáltatásokon át a különböző hatóságokig, akik gyerekekkel dolgoznak, és az a feladatuk, hogy a gyerekek jól legyenek. 

Mennyi időt tölt egy pedagógus gyerekvédelemmel? Egyáltalán mi tartozik ide? Amikor elmegy egy esetmegbeszélésre a gyerekjóléti szolgálathoz, ha jelzést tett egy gyerek kapcsán, aki az osztályába jár, és akiért aggódik? Mennyiben gyerekvédelem az óvónő extra figyelme, amit arra a gyerekre fordít, akinek fejlesztésre van szüksége? 

A védőnő munkájából hány százalék a gyerekvédelmi prevenciós, megelőző munka, és mennyi az egészségügyi feladatellátás? Hogyan értékeljük a beszélgetést, amit az edző folytat a gyerekkel és annak szüleivel egy csapaton belül kialakult bántalmazási helyzetről és annak megoldásáról? A rendőr, amikor szökésben lévő gyereket kutat fel, visz haza, akkor a munkája rendészeti vagy gyermekvédelmi? 

Attól függ, hogy honnan nézem. Attól függ, hogy milyen elvárásoknak kell megfelelnie, milyen tudása és információja van arról, hogy amit csinál, az hogyan hat egy gyerek jóllétére, alapvető szükségleteire és igényeire. 

A gyerekvédelem (ha jól csinálják), elképesztően összetett rendszer, amelyben vannak, akik a munkájuk 10 százalékában gyerekvédelmet csinálnak, és vannak, akik csak 1–5 százalékban, de ha azt az 1–5 százalékot nem teszik bele a rendszerbe, az nagyon meglátszik.

Viszont jelenleg ez sem számszerűsíthető Magyarországon. 

A gyermekvédelem nem válogat

Ahogyan arról is csak keveseknek van tudása, hogy a gyerekvédelem nem a „szegények rendszere”, vagy ha úgy működik, hogy leginkább csak a társadalom alsóbb rétegeihez jut el, csak rájuk van ideje és erőforrása, akkor már régen rossz. Gondoljatok bele, milyen horror válási sztorikat, bántalmazási, elhanyagolási történeteket hallotok olyan gyerekek kapcsán, akik reggel a sulinál egy kisebb lakás méretű autóból szállnak ki. 

A gyerekvédelemnek nem szabadna társadalmi osztályok szerint „válogatnia”. Ha lenne elég pénz rá, nem is tenné. 

A gyermekvédelmi rendszer egyrészt hozzáépül más szektorokhoz (oktatás, szociális rendszer, egészségügy), másrészt önállóan is működik. Ráadásul, mivel fogantatástól felnőttkorig kíséri a gyerekeket, ezért folyamatos együttműködésre, állandó készenlétre, elérhetőségre van beállítva, amit nagyon rugalmasan kell csinálnia – aszerint, hogy épp aktuálisan a gyerekeknek, családoknak mire van szüksége. 

Ez (ha jól akarjuk csinálni) elképesztően sokba kerül. 

Persze lehet vacakul is csinálni, ami sokkal kevesebbe kerül a költségvetési törvény leírt számai alapján. Lehet úgy dönteni, hogy az állam inkább megszabadulna ettől a „problémás területtől”, és az egészet inkább kiszervezné az egyházaknak, bajlódjanak vele ők tovább. 

A spórolós megoldás

Sőt, lehet alig-alig csinálni is, amin aztán tényleg sokat lehet spórolni, hiszen a gyerekvédelem is olyan rendszer, ami nem tud összeomlani. Legfeljebb a minőségi standardok csökkennek folyamatosan, meg nem fog tudni rendesen működni, de hát ugyan ki kérné ezt számon a döntéshozókon? A gyerekek, akik nagyon-nagyon-nagyon kiszolgáltatottak, vagy a rendszerben dolgozók, akik nagyon-nagyon kiszolgáltatottak? 

Képzelj magad elé egy kamaszfiút, és képzeld el mennyit eszik. 

Majd gondolj bele, hogy 2025. november 1-ig a gyerekek napi étkeztetésére fordítható összeg 1500 Ft volt. 

Láttál tüntetést emiatt? Voltak utcai felvonulások? Nem. Cserébe viszont vannak kamaszgyerekek, akikkel szemben azért indult lopás meg rongálás miatt eljárás, mert a gyerekotthon lelakatolt hűtőjét feltörve, bezárt kamrájába betörve kajához akartak jutni. 

Szerintem nagyon megéri a gyerekvédelmet jól csinálni. Megéri elkölteni a pénzeket, és megéri azzal a fejjel gondolkodni, hogy minden, amit ma a gyerekek jóllétére költünk, az rövid távon ugyan kiadás, de hosszú távon megtérül.

Még talán érdemes idevenni azt a szlogent is, amely „politikus származású” olvasóknak nagyon ismerős lesz: a gyerekek a jövőnk. Szóval, ha a jelenben nem költünk arra, hogy ők jól legyenek, akkor szomorkodhatunk majd a jövőben, akármerre nézünk: nem fog pörögni a gazdaság, tele lesz kihívásokkal a társadalom. 

Persze, van aki erre azt mondaná, ez nem a jövő kockázata, ezt éljük. 

Lássunk számokat is – amennyire lehet

A gyerekvédelemben vannak állandó költségek (pl. intézményfenntartás, bérek, szolgáltatások), amelyek kapcsán fontos lenne ránézni arra, hogy vajon megfelelő mennyiségű álláshelyet illetve intézményt rögzítenek-e a jogszabályok egyáltalán? Vagy a problémáink egy része eleve abból adódik, hogy már ezek a számok se stimmelnek?

Csak néhány példa: mit gondoltok, hány gyerekre kellene jutnia egy iskolapszichológusnak? Ezerre (amit most a jogszabály előír), vagy mondjuk háromszázra? Hány gyerekről tud egy gyerekvédelmi gyám jól gondoskodni egyidőben? Ötvenről, harmincról, vagy tizenötről? Egy szociális munkás hány család jóllétéért tud felelősen dolgozni? Tíz, vagy negyven? 

Ebben a rendszerben minden szám számít, nem csak a forint, a fillér, mert mindegyik egy-egy életet jelent a jelenben és a jövőben is.

A svédek már a nyolcvanas években is a GDP két százalékát költötték a kora gyermekkori támogató szolgáltatásokra, és jelenleg több mint 18.000 amerikai dollárt költenek gyerekenként (!) és évenként (!) erre. Ez átszámolva több mint ötmillió forint évente; ennyit költenek el minden egy és öt év közötti gyerekre. 

Persze Svédországban a kerítés is kolbászból van. Meg egyébként is, mit tudják ők. Mi itthon inkább a GDP három százalékát költöttük... sportra és rekreációra. 

Az OECD számításai szerint Magyarország a GDP 4,35 század százalékától esik el azért, mert nem jól működik a gyerekvédelemnek az a része (sem), ami a gyerekkori szegénységgel, társadalmi, gazdasági hátrányok csökkentésével kellene, hogy foglalkozzon. Persze aki tud magának szép statisztikát csinálni a gyerekszegénységről, az szinte már meg is oldotta a problémát. 

A világ országai nagyon eltérő módon határozzák meg a gyerekvédelemmel kapcsolatos költéseiket.

A gazdag országok azért igyekeznek 14 000 dollár (kb. 4,5 millió forint) körüli összeget évente eltapsolni a kisgyerekekre, hogy ezzel megelőzzenek későbbi komolyabb problémákat, de az Egyesült Államok például erre alig költ gyerekenként 500 dollárt szövetségi szinten. 

Túl keveset, túl későn

Úgy általában elmondható, hogy az országok túl keveset és túl későn költenek a gyerekekre, és rengeteg a láthatatlan, lemaradó, leszakadó, hátrányos megkülönböztetés áldozatává váló gyerekcsoport, akik emiatt élethosszig tartó károkat szenvednek. 

A kérdés, hogy maradunk-e ennél a jelenlegi rendszernél, ahol egyetlen szám sem stimmel, és strukturális problémákat próbálunk eltakarni látványelemekkel (minimális, pontszerű juttatásokkal), és olyan intézkedésekkel, amelyek maximum időleges fájdalomcsillapítást jelentenek, de megoldást semmiképpen sem.

Vagy veszünk egy nagy levegőt, és elkezdjük kiszámolni, hogy valójában mire lenne szükség egy XXI. századi gyerekvédelem működtetéséhez, és annak fedezetét hogyan tudjuk előteremteni.

A saját számításaink szerint nagyságrendileg a GDP kilenc százaléka megy valamilyen formában gyerekekkel kapcsolatos költésekre. Lehet (kellene is) vitatkozni azon, hogy ez mennyire jó becslés, és azon is, hogy vajon lehetne-e jobban elkölteni ezt a pénzt. (Lehetne.) Meg azon is lehetne vitatkozni, hogy vajon az a GDP öt százaléka, amit az állam saját magára költ, meg az egyéb kiadások átcsoportosítása (pl. azé a becsült 1360 milliárdé, ami állami kommunikációra ment az elmúlt években), hogyan segítene annak a másfél millió magyar gyereknek, aki ilyen-olyan formában kapcsolatba kerül a gyerekvédelemmel.