Amikor a tekintély fontosabb, mint a gyerekek védelme – Mit tudunk most az egyházi szexuális visszaélésekről?

–

Amikor meg akarunk érteni egy problémát, szeretnénk mögé nézni egy jelenségnek, választ találni egy nehéz kérdésre, elengedhetetlen, hogy adatokat gyűjtsünk. Tudnunk kell, mi történt, kik az érintettek, voltak-e elkövetők, és ha igen, mit tudunk róluk, ahogy tudnunk kell azt is,

hányszor fordult elő az, hogy a világ különböző egyházai szemet hunytak a saját közösségeikben elkövetett szexuális visszaélések felett.

Világszerte sok kutató és elhivatott szakember – köztük a Gyerekasztal munkacsoport tagjai is – azon dolgozik, hogy ezeket a kérdéseket feltegyék, a visszaéléseket feltárják és megértsék. Jelentéseket, felméréseket készítenek, nemcsak azért, hogy rávilágítsanak egy globális problémára, hanem azért is, hogy a következtetéseik és javaslataik segítségével megelőzhessék azokat a borzalmakat, amelyeket sem gyereknek, sem felnőttnek nem lenne szabad átélnie.

A konferencia egyik legerősebb közös üzenete az volt, hogy még mindig óriási a hiány az információkban. Wojciech Bojanowski lengyel jezsuita szerzetes például arról beszélt, hogy Lengyelországban szinte alig állnak rendelkezésre adatok az 1990-es évek előtt elkövetett, egyházon belüli visszaélésekről. 

Wojciech Bojanowski előadásában azt is kifejtette, hogy a lengyel kutatásokat többek között az ún. „elutasított vádak" is megnehezítették: ebbe a kategóriába nemcsak a bizonyítottan hamis bejelentések kerülnek, hanem azok is, amelyeket azért nem vizsgáltak ki, mert az elkövető időközben meghalt, vagy mert bizonyos, évtizedekkel ezelőtti szabályok alapján a 16 éven felüliek már felnőttnek számítottak, így az ő eseteik nem minősülnek gyermekbántalmazásnak.

Az elkövetők többsége maga is áldozat volt korábban

Dr. Görföl Tibor magyar katolikus teológus arra hívta fel a figyelmet, hogy Kelet-Európában még mindig gyakori az a hozzáállás, hogy aki kritikát fogalmaz meg az egyházzal szemben, azt azonnal támadásnak veszik.

„Ez az ostromlott vár kép, hogy minket szervezetten támadnak, teljesen irracionális”

– mondta dr. Görföl Tibor, aki előadásában három különböző vizsgálatot ismertetett az elmúlt évekből: egy ausztrál, egy spanyol és egy, a németországi Ettal bencés monostorában készült kutatást.

Fontos kiemelni, hogy ezek a felmérések eltérő módszertannal készültek. A 2012. és 2017. közötti ausztrál vizsgálatba privát beszélgetések, nyilvános meghallgatások részletei is belekerültek, emellett a kutatók a vizsgált intézmények fogalmát igen tágan értelmezték. Azaz nemcsak egyházakban és templomokban, hanem iskolákban, sportegyesületekben elkövetett visszaéléseket is tanulmányozták. Az ettali bencés monostor kutatása ezzel szemben egy önsegítő közösség tapasztalatait dolgozta fel, külön figyelmet fordítva arra, hogyan tudták a túlélők feldolgozni a traumáikat.

A beszámolókban több közös pont is megjelent az elkövetőkkel kapcsolatban. A vizsgált országok adatai alapján a legtöbb elkövető 39 év körüli férfi volt, ők gyakran valamilyen pszichológiai nehézséggel – éretlenséggel, személyiségzavarral, paranoiával – küzdöttek, vagy múltbéli sérelmekkel, traumákkal. „A legjellemzőbb közös pont az elkövetőknél, hogy sokuk maga is áldozat volt korábban” – emelte ki a magyar teológus.

A kutatások azt is vizsgálták, milyen jellegűek voltak a visszaélések – az esetek kb. 75 százaléka tettleges, közvetlen bántalmazás volt –, ahogy azt is, milyen hatással volt mindez a túlélőkre, és mi állhat a visszaélések hátterében: egyéni szinten gyakran olyan tényezők jelennek meg, mint az érzelmi éretlenség, intézményi szinten pedig a hatalomvágy, a versengés egyházi személyek között.

A kutatók azt is megnézték, hogyan reagáltak az egyházak, amikor egy-egy ügy nyilvánosságra került.

„Sajnos az első válasz sokszor az volt, hogy ezek csak kitalált történetek, hazugságok, bosszúszomjas emberek fikciói. Gyakran találkozom ezekkel a reakciókkal Magyarországon is, pedig ezek az esetek nagyon is valósak, és valódi emberek szenvednek miattuk”

– tette hozzá Dr. Görföl Tibor.

Hiányzó felügyeleti rendszer, a cölibátus túlzott jelentősége

Marie-Jo Thiel francia római katolikus teológus és orvos bemutatta a francia CIASE-országjelentés előzményeit és legfontosabb megállapításait. A 2021 őszén publikált jelentés elkészítésére egy független bizottságot állítottak fel, amelyben különböző tudományterületeken dolgozó nők, férfiak vannak. Ahogy Marie-Jo Thiel hangsúlyozta: a bizottság egyik tagja sem egyházi személy, és egyikük sem áldozat.

A bizottság a kutatás során 11 interjút készített olyan papokkal, akik visszaéléseket követtek el, és 174 túlélőt hallgattak meg. A beszámolók alapján pedig rendszerszintű problémákat fogalmaztak meg, valamint azt is, milyen okok állhatnak a visszaélések mögött.

Írtak például a cölibátus túlzott jelentőségéről, ahogy arról is, hogy nincs egy kidolgozott rendszer, amely felügyeli az elkövető papokat – akár azok elbocsátása, kizárása után is. Fontosnak tartották a szóhasználatot is, a jelentésben például az „áldozat” helyett a „túlélő” kifejezés szerepel. 

„Fontos, hogy a gondolkodás központjában a túlélő legyen, rájuk koncentráljunk, mert fontos, hogy a túlélőknek nem szabad mindig áldozatnak maradniuk” – fejtette ki Marie-Jo Thiel.

Áthelyezik a megvádolt papokat más plébániákra

Az utolsó előadó Hans-Joachim Salize, német pszichiátriai epidemiológus volt, aki a német MHG-országjelentést mutatta be.

Hans-Joachim Salize azt mondta, a német katolikus egyház a 2010-es évektől kezdte el komolyabban venni a problémát, illetve finanszírozni, támogatni a szexuális bántalmazások kivizsgálását. Az MHG-tanulmány 2014-től négy éven át zajlott: 214 személyes beszélgetést folytattak érintettekkel és 50 gyanúsítottal. Salize hangsúlyozta, hogy szándékosan kerülték az „áldozat” és „elkövető” kifejezéseket. Emellett közel 38 ezer egyházmegyei dokumentumot és fájlt vizsgáltak át, és alaposan áttanulmányoztak 1670 olyan esetet, amelyben egyházmegyei papok szexuális visszaélést követtek el.

„Ez csak a jéghegy csúcsa.Valószínűleg két-háromszor több esetről van szó, csak azokat nem derítették fel, mert a jelentéseket megsemmisítették, elhallgatták őket a kutatók elől, vagy egyszerűen nem tudtak róluk”

– mondta német előadó.  

A jelentésből kiderült, hogy a túlélők többsége kiskorú fiú, gyakran ministráns, akiket táborokban, hittanórán vagy iskolákban közelítettek meg a papok. Az esetek nagy része ismétlődő volt – a jelentés szerint az is előfordult, hogy egy gyermeket száz alkalommal bántalmaztak.

Az MHG kutatói háromféle elkövetőtípust azonosítottak: vannak a fixációval rendelkező elkövetők, akiknek gyakran több, 13 év alatti áldozatuk van, a bántalmazás már a felszentelés előtt elkezdődött. Emellett létezik a nárcisztikus, szociopata típus, aki élvezi, hogy visszaélhet a hatalmával. Az utolsó csoport pedig a regresszív, éretlen típus – Hans-Joachim Salize szerint ez a viselkedés jellemzi a legtöbb elkövetőt.

„Nekik a cölibátus részben megoldást jelent, hogy ne kelljen foglalkozni a szexuális problémáikkal, ám évek múlva, amikor a felelősség és a munka terhe nő, a stressz szexuális visszaéléshez vezethet”

– fejtett ki a német szakember, aki arról is beszélt, hogyan reagáltak az egyházak akkor, amikor azzal szembesültek, hogy a közösségükön belül szexuális visszaélések történtek. A német szakember szerint a válasz gyakran az volt, hogy áthelyezték az érintett papokat más plébániákra – anélkül, hogy az új közösséget tájékoztatták volna a múltjukról.

A német szakember, Hans-Joachim Salize felhívta a figyelmet a klerikalizmus fogalmára, amely a rendszer mélyen gyökerező problémáit írja le:

„A kifejezés azt jelenti, hogy a gyerekek védelme háttérbe szorul, és fontosabb az egyház tekintélyének megőrzése.”

Kaiser Orsolya