–

A minap egy régi barátnőmnél töltöttem egy éjszakát, egy vidéki ünnepségre készültünk, és befogadott bennünket a kis lakásába a három fiammal. Nem is akárhogyan. Ő maga aznap éjjel a tesójánál aludt, hogy mi kényelmesen elférjünk. A barátnőm egy másik úton jár épp, nem vállalt gyereket, nagyvilági életet él, rengeteget utazik, és magasról tesz a konvenciókra. Fél kilenckor, amikor én már többnyire alszom, gondolom, ő még javában sminkel. Tisztán emlékszem én is erre az időszakra. Amikor kinyitottam a hűtőjét, elnevettem magam, ahogy megcsapott a múlt, amikor még nekem is több pezsgős- és borosüveg volt a hűtőmben, mint Túró Rudi. Szeretem az életet, amit élek, de ez a kis kiruccanás olyan volt, mintha egy egzotikus országba utaztam volna nyaralni.

Felfrissültem, lelazultam és feltöltődtem.

A változatosság jó. A változatosság szórakoztató. A változatosság helyre rak.

Szögezzünk le valamit! A hasonló élethelyzetek, drámák, krízisek köré csoportosuló nők és férfiak átmenetileg hatalmas segítséget jelenthetnek egymásnak, de ha ez a csoport örökös tagságba fordul, valami nem oké. Olyan, mintha egy tűzoltó nem arra törekedne, hogy minél előbb feleslegessé tegye magát, hanem pont fordítva, hadd locsolja a hamut még akkor is, amikor már nyoma sincs a tűznek, vésznek.

Szóval klassz, mikor szingli bulikban vadulunk, csodajó kisgyerekes anyukákkal, félszavakból megértve egymást a kialvatlanság lehetetlenségéről dumálni, vagy megcsalt feleségként hasonló nők társaságában dühöngeni egy jót, de a normál működésben – tudod, jó esetben ez maga az élet úgy, ahogy van – ettől előbb-utóbb menekülni támad kedvem. Merthogy az igazi kapcsolódás pont a különbözőségben van. Attól látjuk, hogy minden, de minden probléma egy életszakasz sajátja vagy egy bukta bűvköre, ha kimászunk a saját barlangunkból, és belesünk valaki máséba.

Minél többen gondolkodunk egyformán valamiről, számomra annál unalmasabb a világ.

De az ember megerősítésre vágyik, no meg önigazolásra, és minél kevesebb önbizalma van, annál többre, és minél agresszívebb, annál nagyobb csoportban kell ezt az egyfajta igazságot, valóságot, helyes utat istenítenie. Elvált nők klubjában? Minden férfi szemét. Szoptatós anyukák között? Mindenki más rossz anya. Sőt! Az önzés maga! Nagycsaládosok szent körében? Mi vagyunk az igaz út. Nektek, többieknek fogalmatok sincs a családról. Szeretők egymás közt? A feleségek mind kövérek, szőrösek és unalmasak.  Ráadásul tutira elhanyagolják a férjüket. Különben a pasik nem lennének itt, ugye... És még van persze egy csomó klub. Na, hát én egyikbe sem tenném be a lábam, ha nem muszáj.

Imádom, amikor a majd’ húsz évvel fiatalabb bébiszitteremmel csacsogunk, és dalokat mutat a telefonjáról. Rettenetesen jól szórakozom, amikor az elején említett barátnőm sztorizik. és nem fogja vissza magát a gyerekek előtt, akik – talán pont ezért – még napok múlva is nevetgélve beszélnek róla. Rettenetesen hiányolom a néhány éve, kilencvenöt éves korában meghalt Magda barátnőmet, akivel annyit, de annyit nevettünk, és akihez töltődni jártam. Az ő szemszögéből – bármi is volt az aktuális nyavalyám – minden egészen aprócska lett, és nevetségessé törpült. Van, hogy az első gyerekét váró barátnőmet dobom fel én, aki a három fiammal már sok mindent megtapasztaltam. Van, hogy én – aki hatodik éve főállásban a gyerekekkel vagyok – töltöm fel a néha lemerülő elemeimet és az ambícióimat esztétikai orvoslással a sikert sikerre halmozó barátnőmmel kávézgatva.

A magam részéről hálás vagyok a hasonló helyzeteket megélt nőknek – akkor és ott – a beszélgetésekért és a megértésükért. Ami pedig több mint az akkor és ott, és nem egy krízis kellős közepe, és olyan kusza és kalandos és sokszínű, mint bármelyikünk élete.

Pont azoknak vagyok hálás, akik szinglik voltak, mikor én házas, akik anyák voltak, amikor én még nem, vagy akinek unokái voltak, amikor én az első fiamat vártam.

Mindig ezek a legerősebb beszélgetések!

Amikor az ominózus ott alvás után reggel visszaadtam a barátnőm lakásának kulcsait, bevallottam, hogy bár igyekeztem mindent az eredeti állapotok szerint visszarakni, remélem, nem érik meglepetések. Egy-két akciót hárítottam, mint például, amikor másfél éves fiam a vécékefét elcsórva, huncut mosollyal az arcán a hálószoba felé osont, de ki tudja, mi az, amit nem vehettem észre, és nos… három kisfiú kreativitása végtelen, ki tudja, mi vár rá, mikor hazaér.

A kifliket azt hiszem, kiszedtem a mosógépéből... ebben most nem vagyok biztos.

Mivel nem hívott azóta, ez talán azt jelenti, hogy nem okoztunk komoly károkat, és legközelebb is mehetünk. De ami ennél is fontosabb, talán ő is épp azon gondolkozik egy nyugodt estén, egy jó pohár borral a kezében, hogy szakaszokban élünk, és amikor bepillantást nyerünk valaki más életébe, egy kicsit könnyedebb lesz minden, meg egy kicsit befogadhatóbb és érthetőbb lesz a világ.

 Sárvári Töttős Györgyi

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Rawpixel.com