Sándor Anna/WMN: A könyvben azt állítod, hogy a patriarchátus csak egy közjáték az emberi faj történetében, ráadásul a végéhez közeledünk. A tudósok általában kerülni szokták a bombasztikus kijelentéseket. Téged mi bátorított fel?

Dávid-Barett Tamás: Ez egy tudományos állítás, nem bombasztikus.

S. A./WMN: A kettő nem zárja ki egymást. Az is bombasztikus volt, hogy a majmokkal közös ősünk van.

D-B. T.: (nevet) Nagyon kedves, hogy Karcsihoz és Alfie-hoz hasonlítottál. (Charles Darwin és Alfred Russel Wallace az evolúciós elmélet fő kidolgozói – S.A.)

S. A./WMN: Igen, hiszen voltak ezek a kulturális-társadalmi közmegegyezéseink, hogy az embert Isten teremtette, vagy hogy a férfi az úr. Elég nagy dolog azt állítani, hogy ez nem így van, vagy ennek vége.

D-B. T.: A patriarchális rendszerek a bolygó legalább 11 pontján, egymástól függetlenül jöttek létre 7000 éve, és ezekben a mitológia is megváltozott. Ezeknek a mítoszoknak az a funkciója, hogy megmagyarázzák, honnan jövünk, mi az a rendszer, amiben élünk. tehát ezek a mítoszok az új, patriarchális kultúrát támogatták, amiben az atya van fölül. Az atya szabja meg, mi a szabály, és ki mit csinálhat.

Mivel a világ most változóban van, a mítoszaink is változnak.

S. A./WMN: Hogyan határoznád meg a patriarchátust röviden?

D-B. T.: A patriátus egy sok szabályból álló társadalmi szerveződési rendszer. A könyvben küzdöttem a meghatározásával, mert politikamentesen akartam megírni, és minden meglévő definíció mellé társítható volt valamilyen világnézet, ami elterelte volna az olvasói figyelmet.

dávid-barrett tamás patriarchátus
Fotó: Hámori Zsófia

Aztán rájöttem, hogy másképpen kellene megközelíteni: lehet, hogy azt kéne mondani, hogy ez egy csimpánzszerű társadalom. Azaz ennél a fajnál a csoport tetején van egy seniorhím-szövetség, ami uralja az egészet. És a senior hímek harcolnak egymással. Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy ettől a rendszertől nemcsak a nőstények szenvednek, hanem a hierarchiában alul lévő hímek is.

S. A./WMN: Élveztem a könyvben azt a részt, ahol leírod azt a kísérletet, amiben a csimpánzok, illetve a bonobók csoportműködését játsszák el a résztvevő emberek. Mindkét faj a legközelebbi rokonunk, de míg a csimpánzoknál egy agresszív, elnyomó hímuralom van, és csak a vezető hím szexelhet, addig a bonobóknál a nőstények szövetsége irányít, a sok szex pedig kapcsolatépítő, feszültséglevezető – sokszor a konfliktusaikat is szexszel oldják meg, ellentétben a csimpánzokkal, amik agresszióval. (Természetesen a kísérletben az agressziót és a szexet is csak szimbolikus jelzéssel modellezik.)

D-B. T.: Két kedvenc pillanatom van ebben a kísérletben. Az egyik, amikor a résztvevők elkezdenek vihogni a bonobós rész alatt. A csimpánznál ugyanis tíz perc alatt mindenki úgy befeszül, hogy fröcsköl a fülükből a kortizol. Azt csak az alfahímet játszó résztvevő élvezi. Többen mondták, hogy a csimpánzokat jatszva azon gondolkodtak, hogy kiszállnak. A csimpánz után szünetet tartunk, jön a bonobó berendezkedés. Na, és akkor elkezdenek nevetgélni. Elkezdenek szexet játszani, kimegy a stressz – az elején gyakran megölik a csimpánzos rész alfáját. Nem szabad érzelmeket bevinnem egy ilyen kísérletre, de az az igazság, hogy én sem szoktam szeretni az alfát. Azt a viselkedést, ahogy rohangászik, veri a mellét, kiabál.

A másik kedvenc pillanatom, amikor megállunk a bonobó után, és rámutatok, hogy a csimpánzokkal csak csimpánzjátékot lehetett volna játszani, a bonobókkal pedig csak bonobójátékot. De te ember vagy, és ettől mindkettőt el tudtuk játszani.

 

Csatlakozz a WMN-Tagsághoz!

Ezt a tartalmat csak a WMN-tagok olvashatják tovább.
Legyél te is a közösségünk része, támogasd munkánkat!

Figyelem: sajnos egy terheléses támadás következtében a tagsági rendszerünk instabillá vált, ha megpróbálsz minket támogatni, lehet, hogy éppen nem lesz elérhető az oldal. Köszönjük, ha nem adod fel, később is megpróbálod, és kiállsz mellettünk.
Szükségünk van a támogatásodra.

Megnézem a tagsági csomagokat
vagy bejelentkezem

Sándor Anna

Képek: Hámori Zsófia