–

Isten hozott a különórák piacán!

A gyerekek nem csak egy iskolába járnak. Egyrészt mennek a hivatalosba reggel 8-ra (esetleg 7-re, ha 0. órájuk van, de egyes intézményekben a mínusz egyedik óra is gyakorlat). Ott vannak öt-hat-hét, sőt, akár nyolc tanórán keresztül, majd elmennek a „második iskolába”, azaz különórákra, korrepetálásra, zenesuliba, szakkörre, egyes napokon edzésre, sportolni is.

A magyar gazdaságnak is fontos része az a szolgáltatóipar, amely a gyerekek iskolán kívüli elfoglaltságait szervezi és biztosítja, miként a világ minden olyan országában, ahol a gyerekük biztos jövőjét a szülők az oktatáson keresztül próbálják (és tudják) biztosítani. Sok szülő az iskolát valamiféle kötelező minimumnak tekinti; a gyerek menjen, és élje túl, ami ott történik, de igazából az iskola nem lényeges, az élet utána kezdődik. Ez a „sose láttam értelmét a sulinak, csak szenvedtem ott, te is így leszel vele fiam, de nem baj, túléled – csak nagy hülyeséget ne csinálj” meggyőződés szülők millióit jellemzi. 

A másik jellemző szülői működés ennek ellenkezője: ha már a gyerek iskolába jár, akkor kapja meg ott is a maximumot, meg suli után is menjen, ami belefér. A gyereknek úgyis a „tanulás a munkája", nincs más dolga csak az. (Erre a témára még visszatérek...)

Azon persze lehet vitatkozni, hogy jelenleg Magyarországon vajon lehet-e pusztán tudással és képességalapon boldogulni és előrejutni (vagy inkább kapcsolatrendszerrel), de azért ne adjuk fel a reményt, hogy nyomokban még a mi társadalmunk is tartalmaz meritokráciát.

De bárhogy is, komoly realitása van annak, hogy a szülők, anyagi helyzetüknek és elképzeléseiknek, a gyerekkel kapcsolatos vágyaiknak megfelelően keresik az iskolán kívüli elfoglaltságok lehetőségét, és minden követ megmozgatnak annak érdekében, hogy kimaxolják a gyerek tehetséggondozását, képességfejlesztését. Ez persze egy spektrum, ami ott kezdődik, hogy „csak meg ne bukjon” és odáig tart, hogy a legjobb külföldi egyetemekre is esélye legyen. 

Ezen a piacon persze nemcsak magánszolgáltatók (magántanárok, gyerekek korrepetálását végző egyetemisták, nyugdíjas pedagógusok stb.) vannak jelen, hanem cégek, civil szervezetek, önkormányzatok, sőt, maga az állam is. És nemcsak iskoláskorú gyerekeket érint, hanem már a bölcsődéseket, meg az ovisokat is – legyen szó nyelvtanulásról, sportról vagy egyéb képességfejlesztésről. 

Ez nem normális

Akinek vannak kisgyerekes ismerősei, vagy ő maga van abban a helyzetben, hogy intézményt keres a gyerekének, először is fogadja őszinte részvétem, és az univerzum összes energiáját küldöm neki, hogy bírja az ezzel járó stresszt.