„Az otthon, ahol békében tudok... bármit csinálni”

–

A vízpart a tökéletes kilátás?

Egy domb tetején álló házban nőttem fel, ahol a kert végében hatalmas mezős-erdős rész kezdődött, így – ahogy anyukám szinte minden nap megfogalmazta – „volt kifutása a szemnek”. Éppen ezért nekem az otthonérzethez az apró kényelmi funkciók és a személyes tárgyak mellett kifejezetten hozzátartozik a kilátás. A vízhez való erős kötődésem szintén gyerekkorom óta jelen van az életemben, mindig is imádtam a Balatont (amihez elég közel éltünk), majd aztán a tengert, így azt hiszem, a tökéletes kilátás számomra az lenne, ha viszonylag magas helyről nézhetnék le egy nagyobb vízfelületre – ez még várat magára. Pedig egyetemistaként, amikor először jártam egy csoporttársam Dunára néző lakásában a 13. kerületben, azt gondoltam, hogy én felnőttként itt szeretnék élni. Szerencsére most sem panaszkodhatom: szinte minden ablakunk fákra néz (ami pedig nem, az is arra fog, amint megnő a fügefánk). Mindenesetre 

nekem az, hogy mit látok az ablakon kinézve, legalább annyira fontos része az otthonnak, mint a bútorok vagy a képek. A folyók folyamatos mozgása talán még jobban vonz, de igazából bármilyen vizet tudok órákig nézni.

Egy dolog van még, ami nagyon fontos számomra: az étkezőasztal. Teljes mértékben hiszem, hogy az a családi élet központja, és ha valamire nem érdemes sajnálni a teret, akkor az az asztal, hiszen nemcsak eszünk és kávézunk mellette, hanem játszunk, dolgozunk, a gyerekek ott tanulnak, családi kupaktanácsok és sztorizások zajlanak körülötte. Ehhez képest a kisebb tárgyak számomra nem olyan fontosak, az egyetemista évek költözései alatt megtanultam, hogy pár aprósággal bármit személyessé lehet tenni, és mostanában inkább arra használom ezt a tudást, hogy szabadabban alakítgassam időszakonként a teret. Viszont akiket megkérdeztem magam körül, elsősorban a fontos emlékeket, kisebb, de komoly történettel bíró bútorokat és tárgyakat, illetve természetesen a képeket mondták, amelyekkel otthonérzet keletkezik bennük egy-egy tér láttán. 

Kenyérsütő és illatok, kávégép és tisztaság

Bizonyos tárgyak egyszerűen a funkciójuknál fogva segítik az otthonérzésünket, így mindegy is, hogy hol tesszük le őket éppen, a napi használatuktól azt érezzük még egy átmeneti térben is, hogy megérkeztünk. Szabó Anna Eszternek ez különösen akkor volt fontos, amikor néhány évet kisgyerekes anyaként a szeretteitől távol élt: „Nekem Berlinben a kenyérsütő gép megmentette az ép elmém (egy darabig biztosan), rémes sütőnk volt, de egyébként 

az egész lakást utáltam, ezért a szüleimtől kaptam egy kenyérsütőt, amitől minden reggel kenyérillat volt mindenhol, és ettől kicsit jobban otthon érezhettem magam. 

Ha már nem volt pénzünk nagy bútorozásra, dekorálásra, az illatokkal játszottam. Volt, hogy feltettem narancsot, vízzel, fahéjjal, aztán a gőzölgő fazékkal bejártam a lakást. Máig ezt csinálom, ha nem érzem magam komfortosan otthon, jönnek a füstölők és a finom illatú sütik, kenyerek és máris minden jobb.”

Pásztory Dóri óriási kávérajongó, mégsem a kávégépet tette az első helyre, de azért az is megjelent a listáján: „Az ágytól, párnámtól, a mi illatú ágyneműtől. Mindig ez hiányzik legjobban, bárhova megyek. Ja, és az általam takarított és tisztának minősített fürdőszobától és konyhától, az általam mosott törölközővel és konyharuhával. Meg a kávégéptől.”

Gyökeret ereszteni

Sándor Anna néhány éve lehorgonyzott vidéken, és ez nagyban meghatározza számára, hogy mitől érzi otthon magát: „Úgy alakult az életem, hogy gyerekkoromban a családdal, és aztán felnőttként is többször költöztem. Emiatt, mire saját otthonom lett a férjemmel, kialakult bennem egy kis bizonytalanság, távolságtartás, hogy akkor itt most tényleg megvethetem-e a lábam – miközben nagyon vágytam rá. 

Az otthonérzés megteremtésére (is) a kert adott választ. Amikor elültetek egy növényt, az kicsit olyan, mint egy rituális tett, amivel idekötöm magam a földhöz, én is gyökeret ereszthetek.”

Mi teszi igazán élővé a teret?

A növények, virágok... sőt, a családhoz tartozó élőlények is nagyon sokat segítenek sajátunknak érezni a teret. Ezt vallja Both Gabi is, aki – bevallom – szerkesztőségünk növényeinek az életben tartója is: „Nekem sosem volt elég bő keretem arra, hogy úgy rendezzek be egy lakást, ahogy álmaimban láttam, de a DIY bútorok, a kreativitás, a viszonylag olcsón beszerezhető textilek és kárpitok mindig sokat segítettek az összképen. És persze szobanövények, és esetleg egy csokor friss virág.”

Kurucz Adrienn pedig leginkább az emberektől és állatoktól érezni otthon magát, de azért a növények számára is fontosak: „Nekem attól otthon az otthon, hogy benne vannak a kedvenc embereim. A kutyám. A macskáim a kanapén. A könyveim a polcokon. Az eperfám a kertben. A tárgyak, amik millió emlékhez kötődnek: csak rájuk nézek, és indul a mozi vagy az utazás. De közben otthon vagyok.”

Amiről nem szívesen beszélünk nyíltan, de igenis fontos

Aki ismeri Fiala Borcsa írásait, ő tudhatja, hogy Borcsát nem érheti az a vád, hogy csipkekesztyűvel fogja meg a kényes témákat. Így ő volt az is, aki a közös beszélgetésbe bedobta azt, amit senki nem mert kimondani: „Nem olyan romantikus, mint a többiek válaszai, de most, több lakásváltás és egy felújítás finisében azt mondom: 

az otthon az, ahol az ember békében el tud menni a vécére.”

És ebben Borcsának tökéletesen igaza van. A kezdeti funkcionális, evős-ivós otthonérzések után igenis kell arról is beszélni, hogy az otthon az a hely, ahol a legtökéletesebb komfortban tudod csinálni azokat a dolgokat is, amiket nem szívesen csinálsz mások előtt. Legyen szó a legkisebb helyiségről vagy az egyéb a fürdőszobai tevékenységekről.

Ti mitől érzitek igazán otthon magatokat?

Tóth Flóra