Amikor az apaság zenét szül – a legőszintébb közönségnek játszik a Kazuka

–

„Amióta az eszemet tudom, zenével foglalkozom. Zenekart alapítok, dalokat szerzek, próbálok, fellépek, közönséget építek, stúdiót, próbatermet működtetek. Most gyerekdalokat írok, nekik játszom, és még soha nem éreztem magam ennyire a helyemen” – mondja Méhes Adrián, zenész, dalszerző, a Kazuka alapítója, aki talán önmagát is meglepte, amikor új vizekre evezett. Méhesnek, bevallása szerint, mindig kifejezetten fontos volt, hogy a szakma elismerje – most pedig egy olyan műfajban alkot, amely – ahogy ő fogalmaz – ettől a szemponttól teljesen független.

„A gyerekzenekar-tematika sokáig az én szememben is körülbelül az Eurovíziós Dalfesztiválon való indulással volt egyenlő. Kívülről nézve valami utolsó utáni pillanatban tett, kétségbeesett lépést jelentett. Aztán megszületett a kislányom, és pont olyan természetességgel született meg bennem az igény, hogy gyerekdalokat írjak, mint ahogy előtte éreztem a flow-t bármelyik munkám kapcsán, bármelyik zenekaromban” – meséli.

Nem titok, hogy amikor a terveit felvázolta, néhány zenészbarát teljes értetlenséggel fogadta azokat. Szerencsére azonban az apaság adta új impulzusok és érzések meghozták a lendületet, hogy menjen a saját elképzelései után. Ami pedig még jobb, hogy társakat is talált hozzá.

Bírónak készült, zenész lett belőle

Na de ne szaladjunk ennyire előre a történetben. A gyerekdalokat az apaság ihlette, azonban más is megalapozta őket Méhes Adrián múltjában. A zenekar alapítója gyerekkorában ugyanis zenei tagozatra járt Zalaegerszegen. Kórusban énekelt, hegedült, de mivel egy idő után – a kamaszkor felé közeledve – ezt már nem érezte elég „menőnek”, gitárra váltott. „Ekkor elkezdtem otthon dalokat írni, de ha őszinte vagyok, mondókákat is egészen pici koromtól költöttem. Először csak érdekes volt a szavakkal való játék, aztán később minden fontos eseményt megörökítettem, és egyre inkább dalokban tettem ezt” – idézi fel Méhes, aki bár nagyon korán elköteleződött a zene mellett, mégis egy „rendes szakma” reményében a jogi egyetemre jelentkezett.

„Végigcsináltam az egészet, de az államvizsga előtt az akkori zenekarom kapott egy jó lehetőséget, és inkább a zenét választottam” – emlékszik vissza. A döntéséhez egyébként az is hozzájárult, hogy a bíróságon, ahol a gyakorlatát töltötte, figyelmeztették: ez éppen olyan hivatás, mint a zene. Ha a jogi pályát választja, nem tud mellette mással foglalkozni.

Méhes Adrián számára nosztalgikus visszagondolni, milyen jó időszakot jelentett a 2010-es évek eleje az indulásra: akkoriban számos koncert volt a fővárosban a kisebb helyeken is, ahol a fiatal zenészek spontán bekapcsolódhattak a játékba. Ő maga sokáig kosztért és egy kis pénzért zenélt szerdától szombatig minden este. „Sokat tanultam belőle, elsősorban a zene iránti alázatot” – emlékszik vissza. Aztán testvérével stúdiót alapított, ahol számos banda és előadó megfordult – így ismerkedett meg egyébként Sárkány Bercivel is. Több zenekarban játszott és szólólemezt is készített, a legismertebb formációja talán a Muriel, ahol Szeifert Bálinttal szintén együtt zenélnek.

„A jó zene, az jó zene. És kész”

Na, de hogyan alakult meg végül a Kazuka? Adrián már készen volt az első dalokkal, amikor meglátta Bercit a szadai piacon. Évek óta nem találkoztak. Sárkány Berci gyakran jár ide, mivel a testvére ott él, Méhesék pedig szintén itt telepedtek le. Előbbi meghallgatta az ötletet és a dalokat, és lelkes lett. Sárkány Berci számos zenekarban játszik: többek között rendszeres fellépő a most búcsúzó Margaret Island koncertjein, a Mary Popkids alapítótagja, gyakran zenél a Bohemian Betyars és az Aurevoir bulijain is, és játszik a Z-Drums nevű ütőegyüttesben. Emellett két kisfiú apukája, és Ritmuslabor nevű ütősprojektének keretében sokszor tart foglalkozásokat gyerekeknek is: tehát nem állt távol tőle ez a világ.

Sárkány Berci útja abból a szempontból párhuzamos Adriánéval, hogy ő is egy „polgári szakmával” való próbálkozás után köteleződött el végleg a zene mellett. Bevallása szerint pedig azért tudott könnyen csatlakozni a Kazuka-projekthez, mert azonnal önazonosnak érezte azt: „Sikerült megtalálnunk egy olyan utat, ami tényleg mi vagyunk. A jó zene, az jó zene. És kész. Nem kell szorongani vagy túl direkt módon közelíteni, csak mert tudjuk, ezt most gyerekeknek készül. Ugyanúgy születik meg ez a műfaj, mint más dalok” – fogalmazza meg a zenekar ütőse, aki nagyon örült, amikor kiderült, hogy Szeifert Bálint lesz a Kazuka harmadik oszlopos tagja.

Szeifert Bálint (akinek a nevéhez szintén rengeteg zenekar köthető, például a Mörk is) 16 éves volt, amikor megismerte Méhes Adriánt. Ekkor még a székesfehérvári jazzkonziba járt, és egy ajánlás nyomán került be Méhes akkori zenekarába. „Bálint még nem édesapa, de a legnyitottabb ember és zenész, akit ismerek, ezért számára nem okozott gondot megérteni, amit csinálok. Egy ősteknősként bölcsen megfigyel mindent, majd magába szívja a lényeget és aztán a lehető legjobb formában adja vissza, amit megtapasztalt” – meséli Méhes Adrián.

Amikor kiárad a zene, elmossa a feszültséget

Az apasághoz persze mindig tartozik egy anya is, aki Méhes Adrián esetében nem más, mint Deák Fruzsi, a felesége. Fruzsi mára egyébként a zenekar vokálosa, bár nem szakmabeli: fotósnak tanult, de mindig szeretett énekelni, gyerekként pedig csellón játszott. Bevallása szerint, ahogy komolyodott Adriánnal a kapcsolatuk, benne már felmerült, hogy a leendő gyerekük biztosan kap majd egy gyereklemezt a szülőktől. Arra azonban nem gondolt, hogy ez akár másoknak is szólhat.

„Egy balszerencsés esemény miatt sokat vártunk az első babánkra, de egyébként is nagyon vágytam már arra, hogy apa legyek. Persze, hogy megérintett és kiáradt belőlem az élmény, ahogy életem során mindig. De még sosem ömlöttek, zúdultak ki belőlem ilyen mennyiségben és intenzitással a dalok” – meséli Méhes. Miközben játszotta fel az ötleteit, Fruzsi a háttérben dúdolta a dallamokat.

Visszahallgatva aztán egyértelművé vált, nemcsak kislányuk, Moira értékeli, ha az édesanyja hangja is a dalok része. Egyszerűen jobb a kompozíció Deák Fruzsi vokáljával.

Ahogy az alapító bevallja, számára sosem volt komfortos a konferálás vagy a hallgatósággal való zenén kívüli kommunikáció, de a gyerekközönség ebben is önfeledtséget hozott. „Egyszerűen felszabadított mindenféle megfelelés alól. Valahogy azt érzem, nekünk is segít visszanyúlni ahhoz a fajta nyitottsághoz és észleléshez, amit az ember a felnövéssel nagy részben elveszít” – mondja Adrián.

Sárkány Berci szerint nemcsak a szórakoztatás, de az edukáció is benne van a dalokban: nem szájbarágósan, hanem a zenei sokszínűséget tekintve. „Nagyon sokféle műfaj megjelenik a zenénkben: az afrikai, a dél-amerikai, a folk vagy reggae stílusjegyei. Viszont egyetértünk abban, hogy nem kell görcsösen ragaszkodnunk hozzájuk, tudjuk rugalmasan kezelni őket, hiszen nem műfajstilisztikai tanulmányt készítünk, hanem örömzenét” – hangsúlyozza. Emellett Méhes Adrián nem tagadja, bár a kezdetektől intuícióból dolgoznak, arra is tudatosan figyelnek, hogy a közönség számára szerethető dalok szülessenek. „Ebben szintén nagy segítség Fruzsi, mert jó érzékkel hoz olyan témákat az életből, amik a hétköznapjaink része, és minden gyerekes családnak ismerősek” – idézi fel Adrián.

Ősi ösztönök és egy magyar Carnegie Hall

A kazoo egy olyan pici, fúvós hangszer, amelyet az ember az énekhangjával szólaltat meg. Méhes Adrián régen kapott egy hasonlót, amiről elnevezte a stúdióját, majd később az általa vezetett pubot is, most pedig hozzádobott egy kicsinyítő képzőt és egyszerűsítette az írást: így született meg a Kazuka. A koncertek során több visszajelzést kaptak, hogy a dalok már első találkozáskor úgy szólnak, mintha évek óta énekelnék őket. „Azt akartuk, hogy ne azért legyenek a dalok könnyen megjegyezhetők, mert primitívek, hanem valamiféle kollektív tudást szabadítsanak fel, az ismerősség érzésével hassanak. Amit nekünk és a szüleinknek adtak gyerekként a Kaláka, a Sebő együttes, vagy Halász Judit dalai” – foglalja össze az alapító.

Mind egyetértünk abban, mennyire kiveszett a modern világból a közös éneklés öröme. Nem beszélve arról, hogy a szülő-gyerek kapcsolatban – és nemcsak az anya, hanem az apa oldaláról is! – a kötődés egyik legtermészetesebb eszközét adja. A fiúk abban bíznak: a zenei sokszínűség és ismerősség éppen ezt a mélyen bennünk élő igényt mozgatja meg az emberekben.

Ha pedig kétkedő zenészekkel találkoznak, mára el tudják engedni a megfelelést: talán akad, akinél majd felülírja a kételyt a zenéjük, vagy az illető saját apasággal, szülőséggel kapcsolatos élményei. „Hármunk közül senki nem tud szorongató vagy frusztráló légkörben teljesíteni. Azért alakulnak ennyire organikusan a dalok, a hangszerelés, mert biztonságban érezzük magunkat a közös munka során, ez pedig jó hatással van mindenre. Nemcsak magunk, hanem a gyerekek miatt is különösen fontos az önfeledtség: ők mindent megéreznek az első másodpercben” – fejti ki Berci. A felszabadultság egyébként is mindhármuk számára kulcsszó, ha a gyerekzene műfajáról van szó. Ahogy Adrián mondja: neki ez már rég nem az Eurovízió. Ez bizony a Carnegie Hall. Ő pedig minél többet szeretne a legnívósabb közönség, a gyerekek előtt játszani.

Széles-Horváth Anna