Az agarakban annyi szeretet van, hogy nem is maguknak, hanem a gazdájuknak nyerik a versenyt

–

Amikor felhívtam a Kincsem Park agárverseny-szervezőit, Bindorffer Abigélt és Tenczel Gábort, olyan örömmel és kedvességgel fogadták a megkeresésem, mintha ezeréves barátok lennénk. Csakúgy, mint a többi versenyző (mármint nem a kutyák, hanem a gazdák) – ők is azonnal felajánlották a segítségüket. A verseny napján késő délutánig szakadt az eső, de Gábor azt mondta, már Romániából is elindultak a versenyzők, ne aggódjak, az előrejelzés szerint estére kitisztul az ég. Igaza lett. 

Mire megérkezem, már csak a pocsolyák jelzik az egésznapos esőt. Ahogy belépek a Kincsem Park bejáratán, azonnal rám törnek az emlékek. Kamaszkoromban itt töltöttem a hétvégéket, csak éppen a park másik oldalán a lovakkal. Bármerre nézek, komoly, elszánt trénereket látok, akik határozott mozdulatokkal masszírozzák az ebek lábát, és legalább ugyanilyen gyakorlott mozdulatokkal szedik össze a „szeretetcsomagokat”, amiket kedvencük jó szívvel az út közepére potyogtat. A tribün felől éles kutyaugatás hallatszik, ezért nem nehéz megtalálni a kenneleket, amelyek közvetlenül a pálya mögötti épületben sorakoznak. 

Itt gyülekezik mindenki. Egymás után érkeznek a furgonok, a trénerek óvatosak kiemelik a kutyákat a csomagtartóból, és egyenesen a mérlegre viszik őket, ahol feljegyzik a súlyukat.

Angol, ausztrál, ír, angol? Kiből lesz jó versenyző?

Szajka Kálmán tíz agárral érkezett az Őszi Sprint Nagydíj és Kölyök Derby döntőjére. Abigéltől megtudom, hogy Kálmáné Magyarország egyik legnagyobb kennelje, illetve ő az idei év Champion Tréner várományosa, amit az éves nyereményösszeg alapján nyerhetnek a trénerek. Két éve már sikerült bezsebelnie a díjat, fontos elismerésnek számít. 

Kálmán hat óra előtt valamivel már az összes kutyát lemérte és betette őket a kennelbe, ahol pihennek még egy kicsit (egyesek alszanak, mások türelmetlenül várják, hogy kiszabadítsák őket) a verseny előtt. Miközben körbevezet, elmeséli, hogy ez a nyolcadik szezonja a pályán. Az épület belülről egyszerű, nincs semmi cicoma, csak a legszükségesebb dolgok: kennelek, zuhanyzó a kutyáknak, mérleg és egy régi kanapé, ahova a trénerek leülhetnek. Kisétálunk a tribünhöz, miközben Kálmán arról beszél, hogy a versenyzést úgy érezte teljesnek, ha saját tenyészetet alapít. Méghozzá nem is akármilyet!

„Rögtön olyan alom született, amiből később az év agara lett a Kincsem Parkban, ami jó kis löketet adott a folytatáshoz.”

Erre elmondása szerint korábban nem volt példa, ugyanis rendszerint külföldi tenyésztésű kutyák nyerték el a címet. Kálmán első versenyagara Kengyelfutó Metál, akit annyira szeretett, hogy elhatározta, a saját kenneljében is ezt a vérvonalat viszi tovább.

„A Kengyelfutó egy harmincéves kennel Magyarországon. Ezekre az alapokra építettem a tenyésztést” – hangsúlyozza.

Azt már tudtam (igazi stréber módjára korábban utánajártam), hogy négy nagy agaras nemzet van a világon: amerikai, ausztrál, illetve az ír és az angol, az viszont meglepett, hogy az ír és az angol tenyészet jó pár fejhosszal lemaradva bandukol az amerikai és az ausztrál mögött.

„Én az ausztrál vonalat követem. Valaki az írre és az angolra esküszik, bár azt hajlamosak elfelejteni, hogy az is az ausztrál alapokra épít. A különbség a gyorsaságban rejlik.” 

Kálmánnál egy évben két alom születik, ezért, ha minden kiskutyát megtartana – bár egy farmon él – hamar igencsak szűkösen lennének. És feltételezem – bár erről is hamar kiderül, hogy rosszul – nem is lehet mindenkiből versenyző.

„Nem válogatok, amit ott hagynak, azzal versenyzek. Nincs olyan, hogy ezt vagy azt a kiskutyát nem lehet elvinni.”

Arra viszont különös figyelmet fordít, hogy kihez kerülnek a kölykök, ahogy arra is, hogy a pályáról lekerült agarak megfelelő, méltó körülmények között élhessenek tovább. Éppen ezért indította el az Angol Agár Örökbefogadás Facebook-csoportot, aminek mára több mint kétezer tagja van.

„Négy-öt évesen, amikor az agár kiöregszik a versenyzésből még simán élhet nyolc-tíz évet. Nemcsak a saját, de a többi tréner kutyáit is igyekszem megfelelő gazdához juttatni. Az angol agártól jobb házi kedvencet el sem tudok képzelni. Sokan azt gondolják, hogy hatalmas mozgásigénye van, egész nap futtatni kell, pedig szó sincs ilyesmiről. Elég, ha kap fogára való ételt meg egy kényelmes kanapét, és észre se vesszük, hogy ott van.”

Az agárnak olyan a futás, mint gyereknek a mekizés

Kálmánt szinte nem is kell kérdeznem, szívesen mesél, a szavaiból érzem, hogy tényleg ez a mindene. Elmagyarázza, hogy az agarakat valójában az űző ösztön, nem pedig a versenyszellem hajtja a pályán.

„Az agár Egyiptomig visszamenőleg az egyik legősibb kutyafajta, és eredetileg vadászatra tenyésztették.

Amióta agár az agár, kizárólag a teljesítmény alapján szelektálják őket. Űző ösztön, sebesség, kitartás, ezek a legfontosabb tulajdonságai. Ezért az angol agár a világ egyik legegészségesebb fajtája. A daganatos betegség olyan ritka, mint a fehér holló, sőt, annyira egészséges, hogy az összes kutyafajtának adhat vért.” 

Mindennek ellenére továbbra is bujkál bennem a kíváncsiság (ami ezen a ponton még kétellyel keveredett): muszáj, hogy legyen valami alapja a szóbeszédnek, vagyis hogy az agár macerás és borzasztó sérülékeny.

„Van olyan hatéves agaram, akinek még sosem volt semmi baja. Ez genetika és adottság kérdése. Ezzel szemben a német juhászom megbotlott az udvaron, és eltörte a csuklóját.” 

A háttérben egyre hangosabban csaholnak a kutyák, érzik, hogy hamarosan kezdődnek a futamok. Nagy a sürgés-forgás, de a trénereknek így is marad idejük és kedvük viccelődni, miközben egy (számomra ismeretlen) nagy gép éppen simára egyengeti a pályát. Egészen szürreális látvány, ahogy katonai nadrágba és bakancsba öltözött erős férfiak gyengéden masszírozzák az ebeket, majd olyan szeretettel nyomnak puszit az orrukra, mint ahogy egy szülő kíván jó éjszakát a gyerekének. Ekkor már egyre hihetetlenebbnek tűnik, hogy ezeket a kutyákat sajnálni kell. Érzem, ahogy meglágyul a szívem, de továbbra sem tudok elvonatkoztatni a korábban olvasott cikkektől, amikben arról írtak, hogy az agárverseny gyakorlatilag állatkínzás, sőt egyes országokban azért kampányolnak, hogy betiltsák a versenyzést. 

A kételyemet megosztom Kálmánnal, aki felvilágosít, hogy az etikusan képzett versenyagarak valójában alig edzenek. Pontosabban de, csak edzés alatt nem a fut(tat)ásra kell gondolni, hanem sétára.

„A futásból nem merít sem kondíciót, sem állóképességet. Én azt vallom – másokkal ellentétben, mert igaz, hogy valaki hetente hordja edzésre a kutyát –, hogy az agár csak a versenynapon láthat pályát.” 

A trénerek legkorábban tizenhárom-tizenöt hónapos korukban mutatják meg a pályát az agaraknak, akik az űző ösztön miatt azonnal tudják, hogy mi a dolguk. Az agarat kizárólag egy dolog érdekli: üldözni a prédát, ami versenykörülmények között nem más, mint egy műnyúl, amit a futam előtt bekapcsolnak, és egy rögzített sínen fut a pálya körül.

„Én csak a versenyekre hozom őket pályára. Olyanok, mint a gyerekek, akik nagyon szeretik a Big Macet, de ha mindennap azt kapják ebédre, idővel megunják. Ha naponta futtatjuk az agarat, hamar ráun a dologra. Persze akkor is körbemenne, hiszen hajtja az ösztön, de nem ugyanazzal az elánnal.” 

Kálmán kiemeli, hogy az agaraknak a verseny a nap csúcspontja.

„Amikor autóba rakom őket, már pontosan tudják, hogy jövünk. Amikor kivettem a kocsiból Olimpiát, összevissza pörgött. Láttam, hogy már üveges a szeme, alig várja, hogy futhasson.”

Úgy vigyáznak a kutyákra, mint a hímes tojásra

A kutyák súlyhatárát önmagukhoz képest szabják meg, vagyis nincsenek súlycsoportok, ahogy nemek (jelen esetben szuka és kan) közti különbségek sem. Itt a kutya egyszerűen kutya. Ezért előfordul, hogy a 18-20 kilós szukák megverik a 40 kilós kanokat.

„Arra kell odafigyelni, hogy a 24 kilós kutya nem lehet az egyik versenyen 25 kiló, aztán 27, azután meg 21 kiló. Sokan azt gondolják, hogy a sebesség határozza meg a versenyagarat, ami természetesen igaz, de csak részben. Szív és agy nélkül a sebesség semmit nem ér.” 

Kálmán szerint mindennapos, hogy az a kutya, amelyik egyedül különösen gyors a pályán, versenykörülmények között rosszabbul teljesít.

„Amikor hat kutya egyszerre kirobban a boxból, és szorosan egymás mellett futnak, azonnal kijönnek a személyiségbeli különbségek. Van olyan kutya, aki ilyen helyzetben feladja, udvariaskodik, a kanyarban előre engedi a másikat. Gyakran előfordul, hogy a lassabb kutya nyer, mert a gyorsabb feladja. A sebesség a genetikán múlik. Nekünk, trénereknek az a dolgunk, hogyan vigyázzunk rájuk, és megpróbáljuk kihozni belőlük a legjobbat.” 

A mondat első fele megüti a fülem, kíváncsi vagyok, hogy vigyáznak az agarakra.

„Az első és legfontosabb az egészség. Lehet akármilyen gyors, akármilyen jó eszű, kaphat szentelt vizet, etethetjük mannával, ha valami egy kicsit is nincs rendben, nem léphet pályára. Ha van egy kis húzódás, pici izomszakadás, törés, kiugrott csigolya, amit nem veszünk észre, nem ér az egész semmit.”

Jólesik ezt hallani, de még nem tudom eldönteni, hogy csak Kálmán ilyen lelkiismeretes, vagy általánosságban jellemző ez a tudatos hozzáállás. Szerencsére bebizonyosodik, hogy az utóbbiról van szó. 

A trénerek egybehangzóan azt mondják, hogy úgy vigyáznak a kutyákra, mint a legszebb hímes tojásra. És úgy tűnik, ezek nem csak üres szavak. Kálmán már szalad is a kutyákhoz, az ő kutyája is versenyzik az első futamban. Előtte pedig elengedhetetlen a bemelegítő séta. Az agarakra felkerülnek a szájkosarak és a rajtszámok. A szájkosár elsőre megriaszt, bevallom, a saját kutyámra sem szeretem feltenni, még akkor sem, amikor muszáj (például tömegközlekedés közben). Kiderül azonban, hogy ez is a kutyák védelmét szolgálja, nehogy direkt vagy véletlenül megharapják egymást. Az agár a műnyulat üldözi, ám ha az valamiért megállna, a kutya ösztönösen utánakaphat, és mivel egyszerre hat agár van a pályán, hamar elfajulhat a helyzet.

Olyan gyors, hogy nem is veszed észre

Az első futam versenyzői megkerülik az épületet és kisétálnak a pályára. Szorosan a nyomukban vagyok, a négylábúak izgalma rám is átragad. Mielőtt a pályára érünk, leválok a csapattól és a tribünről figyelem az eseményeket. Döbbenetes, hogy bár a kutyákon póráz van, pontosan tudják, mi a dolguk. A hangosbemondó felsorolja a kutyák nevét, a korábbi teljesítményüket, miközben az agarak elfoglalják a helyüket. A trénerek hátralépnek, a pálya körül futó műnyúl elindul. Feszült csend, csak a műnyúl zümmögése hallatszik, az ajtó felcsapódik, és a kutyák kirobbannak a boxból. 

Őrületes tempót diktálnak, szorosan egymás mellett futnak, és mire észbe kapok, már be is értek a célba.

A 280 méteres távot mindössze 17 másodperc alatt tették meg.

A műnyúl megáll, a kutyák is lassítanak, a gazdák a finisben várnak, és gyorsan pórázt tesznek az ebekre, majd a pálya közepére sétálnak velük. A nyertes agarat a tréner a porondra emeli, megkapja az aranyérmesnek járó takarót, jöhet a fotózkodás, majd irány a pálya mögötti épület. Most én futok az agarak után, már messziről hallom a lefetyelést. 

Mint később megtudom, ilyenkor egy speciális italt kapnak, amibe olyan vitaminokat és ásványi anyagokat kevernek a trénerek, ami segíti az izmok regenerálódását. Kezdődik a zuhanyzás, a trénerek óvatosan fürdetik a kutyákat, aztán irány a kennel és a jól megérdemelt pihenés, ugyanis a versenyagár három legfontosabb szükséglete: a jó minőségű étel, az elegendő pihenés és az edzés. Ebben a sorrendben. 

A trénerek beavatnak a futás szabályaiba, vagyis hogy a kutyát csak jó talajon lehet elengedni, és nem szabad hagyni, hogy saját örömére futkározzon, mert az hamar sérüléshez vezethet.

„Simán nekiszalad valaminek, hiszen 60-80 km/h-val fut.”

Olyan érzésem támad, mint amikor cuki kutyásvideókat küldözgetünk egymásnak anyukámmal, miközben Kálmán azt részletezi, hogyan ápolja az agarak talppárnáját.

„Ha egy utcai kutyának picit ki van repedezve a mancsa, az nem számít, de az agár talpát folyamatosan ápolni kell.”

„Ez is egy sport, aki nem akar nyerni, az nem sportol”

Az első futam után Petz Lászlóval beszélgetek, az egyik kutyája ma futott először. László ma is sokat vezetett, a párjával Romániából érkeztek a kutyákkal.

„Reggeltől indul a stressz, gyülemlik az adrenalin. A párom még reggel elmegy dolgozni, én készítem az autót, tankolok, forintot váltok, megsétáltatom a kutyákat, bekeverem az elektrolitos italokat.” 

László azt mondja, hogy ma minden jól ment a vámnál, de előfordul, hogy akár órákig várakoznak, ami a nyári melegben kifejezetten kellemetlen, bár a kutyák jól bírják, megy hátul a klíma és végig alszanak. Ma hét kutyával versenyeznek, de összesen tizenhárom agaruk van otthon, egy pedig úton.

„Pont ma vettem egy új kutyát Írországból.”

László az ír tenyésztésre esküszik, sőt az utóbbi két évben már csak Írországból vesz kutyát. Úgy tűnik, a trénerek között nincs egyetértés, melyik tenyésztés a legjobb. Az angol? Az ausztrál? Vagy az amerikai? Esetleg az ír? László szerint az angol agár angol agár és pont.

„Amikor agarat vagy magot veszünk fedeztetésre, mindenkinek az a célja, hogy az ő kutyája legyen a leggyorsabb. Ez egy sport, aki nem akar nyerni, az nem sportol.”

„Munka után estig sétáltatunk” 

Tenyésztés szempontjából Ausztrália áll az első helyen, Amerika a második, Írország a harmadik, Anglia a negyedik, László szerint pedig Magyarország az ötödik.

„A tenyésztés a harmadik-negyedik ágig nyúlik vissza. A kan is fontos, de ő csak 5–30 százalékban, a szuka viszont 65–70 százalékban hozza a vérvonalat. Amikor agarat veszünk, megnézzük, hogy milyen időket futottak a nagyszülők, dédszülők és az ükszülők.” 

A hátunk mögött újabb futam indul, időközben rendbe tették és elegyengették a pályát. László kutyái még jó ideig pihennek, így van időnk részletekbe bonyolódni. László még csak négy éve kezdte a versenyzést, mégis úgy mesél, mintha mindig is ezt csinálta volna. Laikusként is érzem, hogy mély és értő tudása van, amihez óriási szeretet és szenvedély párosul. Hangsúlyozza, hogy hiába gyors a kutya, ha nem tenyészt jól.

Ezért ha új agarat vesznek – mindegy, hogy szukát vagy kant – a trénerek arra is odafigyelnek, hogy van-e már kölyke, és ha igen, milyenek a kiskutyák. 

Eközben azon tűnődöm, vajon honnan jön ez a rengeteg tudás? Négy év alatt hogyan lehet valakiből sikeres tréner?

„Amikor elkezdtem ezt a sportot, még nem tudtam semmit a versenyzésről, pedig addigra már 34 éve voltak agaraim, de amikor elmentem az első versenyre, annyira megtetszett a dolog, hogy azonnal abbahagytam a vadászatot.” 

Lászlónak „civilben” építkezési vállalkozása van, a párja is dolgozik, a fia pedig a cégben segít, így el sem tudom képzelni, mikor jut idő a tizennégy agárra. 

„Reggelente jár hozzánk egy hölgy, aki kitakarítja a kenneleket, kiengedi, megpisilteti a kutyákat. Mi pedig munka után estig sétáltatunk. Alaposan átvizsgáljuk őket, készítjük a vacsorát meg a vitaminokat.” 

A kutyák nyers vörös húst kapnak, általában lovat, szarvast vagy marhát, 400–500 grammos porciókban. Ahogy az embereknél, az angol agárnál sincs általánosan bevethető szabály, ezért a tréner feladata, hogy kitapasztalja a megfelelő adagot. A mozgékonyabb kutyának többre van szükségük, és azt is figyelembe kell venni, hogy mennyit edz és pihen a kutya. Minden a tréneren múlik. Bevallom, beszippant a hangulat, elgondolkodom rajta, vajon belőlem is lehetne-e tréner.

„Tréner bárkiből lehet. Ahogy ács is, ügyvéd is, de ha nem arra született, sosem lesz igazán jó.

Én azt vallom, hogy mindenre születni kell. Ha valakinek van hozzá érzéke, tudja csinálni. És ez nem csak az agarakkal van így.”

A teljes tiltás veszélyei

Lászlóék kéthetente hosszú utat tesznek meg Romániából, ahol – mint kiderült –, nincs lehetőségük versenyezni. Ezért László eldöntötte, hogy változtat ezen.

„Tavaly csináltak egy hobbipályát Bukarest mellett, de az tőlünk 650 kilométer. Lehetőséget szeretnék adni az otthoniaknak, és remélem, az új pálya arra ösztönzi majd őket, hogy leálljanak az agárvadászattal.” 

Az agarászat 2022-től Magyarországon legális, de Romániában továbbra is bűncselekménynek számít. Míg az angol agár elsősorban versenyzésre alkalmas, a magyar agár kiváló vadászkutya. Korábban a magyar törvény is tiltotta az agárvadászatot, ám az új jogszabály szerint szigorú feltételek mellett, kizárólag magyar agárral már legálisan lehet vadászni. Ehhez szükség van vadászengedélyre és egy kiegészítő agarásztanfolyamot is teljesítenie kell a vadásznak. A kutyának rendelkeznie kell törzskönyvvel, amely bizonyítja a fajtatisztaságot, illetve egy olyan okmánnyal is, amely igazolja a vadászati alkalmasságot. Szóval Magyarországon sem egyszerű, de Romániában egyáltalán nincs lehetőség sem a vadászatra, sem a versenyzésre.

„Aki szereti az agarat, soha nem adja fel. Ha nem tudja próbára tenni magát a pályán, elmegy vadászni. Azt remélem, ha megépítem a pályát, sikerül visszaszorítani a vadászatot.”

Kiderül, Romániában sokkal több agaras van, mint Magyarországon. A projekt lassan a célegyenesbe fordul, László már megkapta a területet, most az engedélyekre vár, hogy elkezdődhessen az építkezés. 

Hol marad az etika?

 „Megértem az állatvédőket. Amerikában nem ritka, hogy bezárják a pályákat, mert sokan átesnek a ló túloldalára, annyira, hogy már az állatkínzás határát súrolják. Nálunk szerencsére szó sincs ilyesmiről. Itt mindenki nagyon szereti az agarát. Amikor tenyésztőként eladjuk a kutyát, gondosan ellenőrizzük, hogy kihez kerül, nehogy vadászatra használják az állatot. A versenypályán a sérülés veszélye mindössze öt százalék, míg a vadászat során jóval több.” 

A pályán sokkal nagyobb biztonságban vannak a kutyák, hiszen az erdőben senki nem egyengeti simára a talajt és számtalan akadály kerül az agarak útjába, miközben akár 70km/h-val futnak.

„Cikáznak, kerülgetik az ágakat, árkokat ugranak át, ami egyenes út az ízületi sérülésekhez.”

László töredelmesen bevallja, hogy egykor ő is vadászott, ezért pontosan tudja, miről beszél. 

Persze a pályán, rendezett körülmények között is túlzásba lehet vinni a versenyzést. Erről is számtalan cikket olvastam az utóbbi időben, az egyik például azt ecsetelte, hogy a kutyák egészen addig nem jöhetnek ki a járatógépből, amíg le nem sétálták a napi távot. Ami pedig ennél is rosszabb, hogy állítólag vannak kifejezetten kutyák számára készült futópadok, amin kipurcanásig lehet futtatni az állatokat. László nem használ járatógépet, ő inkább kifutót épített.

„Másfél méter széles, ötven méter hosszú, ott lehet gyakorolni. Egyesek használnak sétáltatógépet, de én nem tartom jónak.

Ezeket a kutyákat nem lehet túledzeni, akkor nem fog nyerni” – mondja. 

Majdnem magyar bravúr lett az Angol Derbyn

A versenyszervezőt, Tenczel Gábort is sikerül megszólítanom, aki több mint harminc éve foglalkozik agarakkal. Miután egy forró teával elhelyezkedünk a lelátón, Gábor elmeséli, hogy ő is vadászattal kezdte, később váltott a versenyzésre, és Drogbával, akiről az a hír járta, hogy ő lehet a világ leggyorsabb kutyája, egészen Angliáig jutott.

„2009-ben talált meg Drogba olasz tulajdonosa, aki el akarta indítani az Angol Derbyn.”

Ez a világ egyik, ha nem a legrangosabb agárversenye.

„A 2009-es Európa Derby előtt kaptam meg, fantasztikus, nagyon jó temperamentumú kutya volt.” 

Az agár hivatalos neve Lyreen Mover, a Drogba becenevet Didier Drogba, az elefántcsontparti focista után kapta, hasonlóan erős, fekete lábai miatt.

„A versenyeken mindig százszázalékban ott volt fejben, a hétköznapokban pedig olyan volt, mint egy igazi bújós kiscica. Egy igazi barát.”

Gábornak annyira megtetszett a kutya, hogy elhatározta, megnyeri vele a 2009-es Európa Derbyt.

„Úgy gondoltam, hogy nemcsak az első hely, de még egy pályacsúcs is benne van.”

És így is lett. 

Ezután döntötték el, hogy nekifutnak az Angol Derbynek, ezért Gábor 2010-ben mindent hátrahagyott, és a kutya tulajdonosának angliai agár farmjára költözött, ahol kizárólag Drogbával foglalkozott. Az előfutamok előtt azt jósolták, hogy Drogbának ötszáz az egyhez az esélye a győzelemhez, éppen ezért mindenki meglepődött, amikor mind az öt előfutamot megnyerte. A több mint kétszáz indulóból csak hat agár juthat a döntőbe, és mire eljött a nagy nap, Drogba lett mindenki favoritja a másik esélyes, Toomaline Jack mellett. Cikkezett róla a Mirror és a Daily Express, a Daily Mail pedig egyenesen Budapest Bulletnek, azaz Budapest lövedéknek nevezte Drgobát. Ami pedig ennél is nagyobb elismerés, hogy az angol sajtó azt írta, ha Drogba megnyeri az Angol Derbyt, az legalább akkora vereség Angliának, mint amikor Puskásék 1953-ban 6:3-ra legyőzték az angol focicsapatot. 

„Az én hibám, hogy csak másodikok lettünk. Az volt az álmom, hogy az Angol Derbyben futhassak, de azt kellett volna kívánom, hogy meg is nyerjem. Benne volt a pakliban, de a vonzás törvénye úgy működik, hogy mindig picit többet kell kívánni. Az élet megviccelt: na jó, Angol Derbyben akartál futni? Nesze, itt egy második hely! Mindössze egy fejhosszal maradtunk le.” 

De jó, hogy kitalálták a műnyulat!

Gábor ezután hazaköltözött, és miután pár évig Isaszegen versenyzett (a Kincsem Park mellett ez a másik fontos versenyhelyszín), a Kincsem Park akkori igazgatója, Pécsi István megkeresésére elindította az agárversenyt Budapesten.

„Eleinte egyenesben futottunk 250 és 400 méteren, aztán az angol-ír minta szerint megépült a külső nyulas pálya, ami Európában is egyedülálló.”

Gábor elmagyarázza, hogy ez azért fontos, mert így a kutyák jobban látják a műnyulat, ami a XIX. században váltotta fel az élő prédát. 

Az első hivatalos agárversenyt 1876-ban tartották Angliában, ekkor még csak két kutya futott a pályán, a bíró pedig lóhátról követte az eseményeket. Az élő nyulas versennyel az volt a baj (amellett, hogy szegény nyuszi a végén holtan végezte), hogy a kutyák akár két-három kilométeren keresztül is üldözték a prédát, így a verseny (véres) végkimenetelét már csak a lóháton ülő bíró láthatta.

A műnyúl ezzel szemben kiszámítható, mivel kötött pályán fut, és a kutyáknak nem kell hirtelen irányt váltani, ami biztonságosabbá teszi a versenyzést. 

Mára többféle pálya létezik, Gábor abba is beavat, hogy az ausztrál pálya sokkal drágább lett volna, de hozzáteszi, valójában nem is bánja, hogy nem volt rá keret.

„Az ausztrál pályán a nyúl egy karra van erősítve, ami a belső ívén hajlik a pályára, ezáltal a műnyúl nem a földön fut, hanem a levegőben. Szerintem ez nem jó mert, az agár ösztöneiben a préda a földön van.”

A Kincsem Parkban tehát külső nyulas pálya épült, és a szabályzat szerint a verseny előtt minimum egy próbakört kell futnia az agárnak, hogy megismerje a terepet. 

Gábor ezzel magyarázza, hogy a mezőny szinte kizárólag hazai versenyzőkből áll.

„Nehéz összehozni, hogy Hollandiából vagy Németországból is jöjjenek, mert legalább egy hetet itt kell töltenie a kutyának, hogy versenyezhessen. Szerencsére rengeteg külföldi kapcsolattal rendelkezem, az a tervem, hogy jövőre erre is nagyobb hangsúlyt fektetek.”

Gábor törekszik rá, hogy izgalmas futamokat állítson össze, ám a balesetmentes versenyhez nagyon jól kell ismerni az agarakat. Figyelembe kell venni, melyik agár fut kívül, középen és belül.

Emberek, menjetek agárversenyre!

Lenyűgöz Gábor és a többiek szakértelme, megfog a hangulat, ámulatba ejtenek az agarak, nem értem, miért nincs senki a lelátón. Jó, ez talán álszent kérdés egy ilyen hűvös, esős estén, de Abigél és Gábor is megjegyezte, hogy inkább az számít szokatlannak, ha megtelik a nézőtér. Gábor szerint ennek az lehet az oka, hogy kevesen ismerik a Kincsem Parkot.

„Sokan azt sem tudják, hogy hol van a Kincsem Park és hogy agaras programok is vannak a rendezvényközpontban. Ugyanez igaz az ügetőre és a galoppra is.” 

Megjegyzem, amíg nem jártam a Kincsem Parkba lovagolni, én sem tudtam, hogy az Örs vezér tere és a Pongrácz út között fekszik egy nagy zöld terület, ahol még rókák is élnek. Magyarországgal ellentétben, Angliában és Írországban, akárcsak a lovinak, az agárversenyeknek is régre visszanyúló hagyományokkal él a kultúrája, így rendszeresen megtelik a lelátó, és állítólag fantasztikus a hangulat az agárversenyeken. Gábor szerint jobb marketingre lenne szükség.

„Olyan látogatókra, akik ide vonzzák a közönséget.”

Tíz óra is elmúlik, mire véget ér a verseny, én már kellően átfagytam, és a kutyák is fáradtak. Annyi biztos, hogy állatokkal foglalkozni nemcsak nemes dolog (persze csak etikusan), de egy egészen másfajta életforma is. Kálmán, László, Gábor és a többiek is azt mondják, igaz, hogy nincs nyár, nincs hétvége, nincs utazás, mégsem cserélnének senkivel.

László, mielőtt visszamenne az agarakhoz, még megáll, és azt mondja, szeretne még elmesélni valamit.

„Hidd el, magunkra nem áldozunk annyit, mint a kutyákra. Olyan hálásak, és annyi szeretet van bennük, amiért igazán megéri ezt csinálni. Szerintem nem is maguknak, hanem nekem nyerik a versenyeket. Miután lefutják a távot, látom, hogy keresnek a szemükkel, mintha azt kérdeznék, na, láttad, elégedett vagy?”

Szerintem ezek a mondatok mindent elárulnak, és bár nem tudom, ez máshol milyen, az általam megkérdezett szakembereknél tényleg a kutya az első. Minden más csak plusz.

Képek: Chripkó Lili/WMN

Simon Eszter