„Még serkék, vagy már mozognak?” – Tetves kalandok, amiket az ellenségemnek sem kívánok
Először is szeretnék mindenkit megkövetni, akiről az elmúlt években azt gondoltam, hogy „biztos azért lett tetves a gyereke, mert valamit nem jól csinált”. Mindenki ezt gondolja. Addig a pillanatig, amíg az ő gyereke tetves nem lesz. Persze, nyilvánvalóan én sem csináltam jól egy csomó mindent az elmútnyócév szülősége során, de ma már bölcsen azt gondolom, aki megússza a tetűt, az szerencsés, a szerencse meg – ugye – forgandó. Amúgy a miénk egész sokáig kitartott. Mármint a szerencsénk. Mondjuk, jelen állás szerint a tetveink is. Név (és egyelőre tetű – kopkopkop) nélküli szerzőnk írása.
–
A tetű (vagy pillangó) hatás
Durván egy hónapja érkezett egy e-mail az iskolától (nem először), hogy tetűjárvány ütötte fel a fejét. Semmi gond, előkaptam az elmúlt években bevált tetűmegelőző sampont, és szépen mindenki azzal mosott hajat három napig. Aztán, „mosom kezeimet” felkiáltással úgy döntöttem, hogy akkor a tetű-téma pipa a családunkban. Na, a rohadék tetvek viszont nem így döntöttek. Snitt.
Egy hónappal később ártatlanul beugrottunk egy szokványos radírpótlásra az írószerboltba, amikor is
azt látom, hogy valami mozog az egyik gyerekem fején. Kis barna izé. Baszki, ennek lába van!
Mondom, hogy első tetűélményem, úgyhogy a Google-t hívtam segítségül, hogy akkor ez most AZ?! Persze hogy az volt.
Ájulás, sokk, dráma, riadólánc, és nyilván mindenki feje vadul viszketni kezdett a távolabbi családtagokig bezárólag. Ez amúgy azóta is tart. Gyors gyógyszertári kör, mindegy, mi, tőlem aztán sósav is lehet (jó, az talán nem), csak égesse le a tetves tetveket. Tetűfésű. A gyerekek (sok göndör haj) először nem értették, hogy mire való a tetűfésű. Amikor elmagyaráztam, teljesen kikészültek.
A családi élet új szintjei
A Nagy Tetűfelfedező Nap után nem volt kérdés, hogy mi lesz a következő napok esti/délutáni programja. Míg mások a hirtelen jött tavaszt kihasználva kirándultak, libegőztek, játszótereztek, addig mi az ablaktalan fürdőszobában többórás tetűszeánszokat tartottunk. Esténként ágyneműt és törölközőt mostunk, és egy ponton komolyan elgondolkoztam azon, hogy vajon a 90 fokos mosásnak nincs-e több értelme egy ilyen vészhelyzetben? Végül ezt elvetettem, maradtam az anyag-, de remélhetőleg nem tetűbarát hatvannál.
Az egyik gyerekem szinte haj nélkül született (azóta alaposan pótolta, most épp úgy érzem, sajnos), neki láttam minden kis apró foltot és anyajegyet a koponyáján, de a másiknak már akkor is lobonca volt, szóval új élmény volt megismerkedni az ő fejbőrének minden négyzetmilliméterével. Meg a férjemével. Meg neki az enyémmel. Minden kurva este.
Egy négyfős, komolyabb hajmennyiséggel rendelkező család esti tetűvadászata nagyjából két órát vesz igénybe. A férjem a második nap felvetette, hogy előkapja a szakállnyíróját, és trendteremtő családi egycentis hajjal vágunk neki az idei tavasznak.
Még él, de csak azért, mert gyorsan elpakolta… a tekintetünket látva. Mindenesetre soha ennyi időt nem töltöttünk ilyen szoros lelki-fizikai együttlétben.
Akkor is?
Eddig két – minden jel szerint – már nem tetves gyerek, és két – a tetűket talán megúszó felnőtt a mérleg. DE simán lehet, hogy a mi hajunkban is vannak már észrevehetetlen serkék, és három hét/egy hónap múlva újra ugyanitt leszünk. Ebbe bele sem szeretnék gondolni. Főleg, hogy betegesen rettegek az fejemen található élősködők gondolatától, nagyon szeretem a hajam, szerintem szép is, és nem akarom átadni az uralmat felette mindenféle undorító lénynek.
Sajnos a beteges rettegésemet nem árulhatom el a gyerekeimnek, hiszen én vagyok hivatott megnyugtatni őket.
„Mama, akkor is szeretsz, ha tetves vagyok?” – kérdezte pusztító éleslátással a nagyobb lányom. Természetesen nem azt akarom mondani, hogy nem szeretem az utolsó tetves haja száláig, csak azt, hogy tetűidőszakban szeretném inkább kicsit távolabbról szeretni.
És semmiképpen nem megpuszilni a haját (amit egyébként naponta szoktam). Csak hát a tetű olyan, mint a fosós-hányós: senkinek nem akarod átadni, vagy legalábbis, ha viszonylag jóban vagy a távolabbi családtagjaiddal, akkor nem szívesen kínálod meg őket ilyen jellegű „szeretetcsomaggal”.
Mindenkinek van egy jótanácsa
Viszont kénytelen vagy az információt megosztani más emberekkel. Ami azért jó, mert mindenkinek van egy tanácsa, sztorija tetű-ügyben.
-
A levendulát utálják. Felvásároltam az elérhető levendulakészleteket, és most masszív levendulaillatban alszunk.
- A rózsavizet utálják. Itt már kicsit szkeptikus voltam, de azért megnéztem a neten, hol és milyen formában lehet kapni.
- A szorosan összefogott hajat utálják. Itt teljesen elvesztettem a népi bölcsességek iránti érdeklődésemet, mivel az a gyerekem lett először tetves, akinek legtöbbször szoros fonatban van a haja, de minimum összefogva, az pedig sokkal később, akinek mindig lóg, mert utálja összefogva.
- A tiszta hajat utálják. Ez meg biztosan nem igaz, a gyerekeim a legnagyobb hajmosást-ellógók, minden alkalommal könyörögnek, hogy ne most – és néha sikerrel is járnak.
- A tetűmegelőző- vagy irtósampon semmit sem ér, csak a szisztematikus kézzel történő kifésülgetés. Ezt hajlamos vagyok elhinni.
- A tetvek képesek akár két-három hónapig serkeállapotban megbújni a hajban, és akkor random kikelni, amikor már azt hitted, hogy örökre leszámoltál velük. Ez a kedvencem a tanácsok közül, mert ezzel hónapokra belém rakják az ideget, hogy mégsem számoltunk le a tetű tetvekkel. Csodálatos.
A másik kedvencem, hogy egy élősködő előhoz minden más élősködővel kapcsolatos sztorit:
ágyi poloskás rémtörténetek, fülbe költözött pókok (ismerős ismerősével esett meg, de hát akkor is), darázsfészkek szellőzőrendszerekben,
és rovaros szörnyűségek, amiknek a lehetőségéről egyszerűen nem akarsz tudni.
Annyi haszna volt, hogy ezek után talán hálás leszek a nyamvadt kis családi csapatépítő tetveinkért.
Kiemelt cikkünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ freemixer
