Brutális szembesítés a 444 új, otthonápolásról szóló dokumentumfilmje

–

„Mi lenne akkor, ha valamiért kiesnél Ágoston ápolásából?” – teszi fel a kérdést az Elkezdődik a következő 24 óra című dokumentumfilmben az alkotó Krisztinának.

„Nem tudom. Nem tudom” – hangzik a válasz, és mire a vége főcím felvillan a vásznon, pontosan tudjuk, hogy erre a kérdésre nemcsak Krisztina, de a magyar ellátórendszer sem tud felelni.

Norvégiában egy teljesen másfajta szociális rendszer működik, aminek az egyik legfőbb erénye, hogy tényleg működik. Kjell Kristian szklerózis multiplexben szenved, kerekesszékben ül, és olyan előrehaladott az állapota, hogy enni sem tud egyedül. Mégis egyedül él a saját házában és nem szenved hiányt semmiben: hét–nyolc segítője van, akik váltják egymást mindennap, napközben és éjszaka is van vele valaki, aki segíti mindenben, és együtt járnak különböző programokra is. Kjell Kristian lovagol, úszni, kvízestekre és nyaralni jár – mindezt a gondozói segítségével, akiknek a bérük jelentős részét az állam fedezi.

Eközben itthon Krisztina idejét sem tudja, mikor tudott kikapcsolódni utoljára. Nincs kire hagynia Ágostont, és ha van is néhány órára segítsége, akkor a különböző elintéznivalókat tudja le.

Az ő pihenése az a tíz perc, amikor este leviszi a két kutyáját sétálni, miután Ágoston elaludt, és mielőtt elkezdődne a következő 24 óra, aminek minden perce a gyereke körül forog.

Nem csak pénz kérdése

A vetítést követő pódiumbeszélgetésen is, amin részt vett a rendező Fődi Kitti, Farkas Krisztina – Ágoston anyukája –, és amit Plankó Gergő moderált, előkerült a kérdés, ami az én fejemben is végig visszhangzott a film nézése közben: vajon csak a pénzen múlik, hogy itt ilyen keserves a helyzet, Norvégiában pedig ennyire élhető és emberi a rendszer?

Fődi Kitti gyorsan tisztázza is, hogy Kjell Kristian és családja norvég szempontból egyáltalán nem egy különösebben tehetős család. Azt ugyanis, hogy a férfi a saját házában élhet, és a nap minden percében van mellette egy gondozó, nagyrészt az állam teszi lehetővé számára a sokrétű támogatással.

De nem csupán a támogatás mértéke számít – igen eltérő a társadalom hozzáállása is a sérült emberekhez. Ott sokkal jobban integrálódtak a társadalomba és természetes módon a közösség részei, míg itthon ez nem annyira jellemző.

Nem beszélve arról, hogy ha pénz lenne is rá, gondozóból akkor sincs elég.

Krisztina elmesélte, hogy beszélgetett egy sorstárs anyukával, akik igen jó anyagi körülmények között élnek, és aki elkeseredve mondta neki, hogy már pénzért sem lehet találni valakit, aki segít, nemhogy az állam részéről.

Elképzelhetetlen

Hogy mennyire méltatlan a magyar helyzet, jól mutatja az a történet, amit a rendező mesélt el a film készítéséről. A dokumentumfilmnek volt egy első változata, amiben a norvég férfiről szóló részek voltak leforgatva, a magyar szálat akkor csak narrálta Krisztina. Az akkor Norvégiában tanuló Fődi Kitti vizsgafilmnek készítette ezt a változatot 2019-ben, és amikor levetítették a csoporttársai előtt, a norvég hallgatók Krisztina narrációja alatt többször is nevettek. Nem azért, mert bunkók voltak, hanem mert számukra elképzelhetetlen, hogy valahol ilyen szinten cserben hagyják a segítségre szorulókat.

Amikor Krisztina látta a film első, 2019-es verzióját, nem nevetett. Elmondása szerint két hétig kóválygott a döbbenettől, hogy valahol így is lehet csinálni.

A most megjelent filmben el is hangzik, hogy nem tudja értelmezni azt, hogy legyen éjszakára segítsége. Számára ez az elképzelhetetlen.

Nézd meg!

Ezt a filmet tényleg mindenkinek látnia kellene. Ha érintett, azért. Ha nem, akkor meg azért. Egyszerre elszomorító, hogy egy magyar család mennyire nem számíthat senkire az első perctől kezdve, és felemelő, hogy van arra működő példa, hogy hogyan lehetne jól csinálni, hogy mindenki méltó körülmények között élhesse az életét. Talán egyszer itthon is elkezdődik egy ilyen folyamat. Remélem, minél hamarabb.

Az Elkezdődik a következő 24 óra című dokumentumfilm a 444 YouTube-csatornáján látható:

Fotók: 444

Dián Dóri