Rég élveztem annyira sorozatot, mint A koronát, és nemcsak a parádés színészi alakítások miatt, hanem azért is, mert a legtöbb karaktert olyan bravúrosan alkották meg, hogy a szám tátva maradt, továbbá azért is, mert elképesztően izgalmas, ahogyan egy ennyire megközelíthetetlen, évszázadok óta fennálló intézményt mutat be: a brit királyi családot. 

Előre jelzem, hogy az első három részt néztem csak meg az oly régóta várt ötödik évadból, mert nem akarom befalni egyszerre a kedvenc desszertemet. De nem is desszert ez, leginkább egy Michelin-csillagos étterem pontos műgonddal megalkotott, tizenkétfogásos menüje, amit szabályosan tilos behabzsolni.

És ahogyan ezeknél a fogásoknál szokás, úgy itt is minden egyes részletnek külön értelme van: mindegyik alaposan kigondolt, professzionális és végzetes gyönyör. Még akkor is így van, ha az első része kifejezetten unalmasnak hat, de itt is kötelező figyelni az apró részletekre, mert egy jelentéktelennek tűnő arcrezdülésben is fontos momentum rejlik. 

A léc magasan volt eddig is.
A negyedik évad Lady Diana kimerevített, könnyes szemű tekintetével zárul, a fullasztó karácsonyi családi fotóval, amin senki sem pislog.
És magasan volt, illetve van a léc, mert Olivia Colman tökéletes Erzsébet királynő volt, Helena Bohnam Carter bámulatos Margit hercegnő, Emma Corrin fantasztikus Diana, és a többiek úgyszintén bravúrosak voltak: a Károlyt alakító Josh O’Connor, az Anna hercegnőt játszó Claudia Harrison, hogy Margaret Thatcher megformálóját, Gilian Andersont már ne is említsük az előző két évadból. Egytől egyig fantasztikusak az eredeti karakterek megformálásában.

Az új évad első három részének megtekintése után számomra a legidegenebb az ötödik évadban Erzsébetet alakító Imelda Staunton – egyelőre sokkal jobban látom benne a Harry Potter rettegett Dolores Umbridge professzorát, de lehet, hogy ez csak azért van, mert azt olyan hitelesen és vérfagyasztóan mézesmázos kegyetlenséggel hozta. 

Lesley Manville Margit hercegnőként (Kép: Netflix)

Szóval feladták ezek a nagyszerű színészek (és jelmeztervezőik, maszkmestereik) a leckét, de nem kell megijedni, mert Dominic West Károlyként (A viszonyban imádtam), Elizabeth Debicki Dianaként, Lesley Manville Margitként tökéletes választás. Egy dolog zavar csupán Debickiben – aki tökéletesen „levette” a néhai hercegnő arcjátékát –, az hogy elképesztően magas. Így mindenki fölé tornyosul, de talán ez elnézhető, ha egyébként ennek külön jelentéstartalmat tulajdonítunk. 

Az ötödik évad a kilencvenes évek elején indul, Károly és Diana házassága partra vetett halként vívja haláltusáját, a második nászút mit sem segít rajtuk. Közben a monarchiát egyre több kritika éri, az újságok arról cikkeznek, hogy Erzsébet Viktória-szindrómában szenved, azaz nem értik, hogy a Viktória királynőhöz hasonlóan régóta uralkodó királynő miért nem képes átadni a trónt a trónörökösnek.

A legérdekesebbek ebben az első három részben mégsem ők, hanem az a történetszál, amit a harmadik részben kezdenek el kibontani az alkotók.

Az első néhány percben nem érted, hogyan kerülünk vissza 1947-be, Egyiptomba, mi közünk van a porban focizó arab kölykökhöz, akik távolról megbámulják (az akkor már lemondott) VIII. Eduárd királyt nejével, Wallis Simpsonnal.

Aztán hamar kiderül: a porban játszó kölyköt Mohamed Al-Fayednek hívják.

Sajnos mi, nézők ismerjük a szomorú végkifejletet (Mohamed Al-Fayed fia, Dodi Al-Fayed Lady Dianával vesztette életét a tragikus párizsi autóbalesetben), de külön bravúr, hogy az elejétől kezdik mesélni a Fayed-család nem mindennapi történetét, ami hosszú évtizedekkel később összefonódik a brit uralkodócsaládéval. Az ő szemszögükön keresztül is érzékletes az a ridegség és távolságtartás, ami a belterjes uralkodócsaládot jellemzi. Kissé finnyáskodva tekintenek a dúsgazdag mágnásra, aki bevásárolja magát a köreikbe, de nem hajlandók leülni mellé még azután sem, hogy óriási gesztusokat tesz feléjük. Sorsfordító pillanat az is, amikor Dodi megpillantja a halott házasságban vergődő, de még nem elvált hercegnőt. A vége sajnos nem lesz happy end. 

 

A korona hozza azt, amit eddig kaptunk, sőt, talán három rész után állíthatom: emeli a tétet. 

Ajánlom ezt a sorozatot azoknak, akik szeretik a történelmet és imádják a tündérmesékről lerántani a leplet, mert itt aztán minden van ez alatt a bizonyos lepel alatt.

Képek: Netflix

Szentesi Éva