Vér, könny, szenvedés és borzalom: rejtélyes vonzalmunk a rossz hírekhez

–

Fél órával beelőzöm a vekkert, van még időm egy kicsit heverészni. Ahelyett, hogy olvasnék egy fejezetet, mondjuk, a csodás könyvből, ami az éjjeliszekrényemen vár, automatikusan a telefonom után nyúlok. Görgetem a híreket. Putyin további hagymázas terveinek latolgatásától eljutok az ukrán valóságig: háború, tömegsírok, lerombolt városok, menekülő civilek… két perc, és görcsben a gyomrom.

Félreteszem a telefont, nyújtózkodom, próbálok nyugodtan lélegezni.

De cikáznak a gondolataim. Félelmetes a jövő. Nagyon félelmetes.

A gyerekem alszik a másik szobában, mellettem meg a férjem, köztünk a macska. Próbálok a jelenben maradni, élvezni, hogy most így összekucorodva együtt lélegzünk. Kint kiabálnak a rigók, nyílik a bazsarózsa, az orgona, mára is gyönyörű napsütést mondanak.

Erre gondolok, de a gyomrom marad diónyi: nem engednek a hírek. Haragszom magamra, hogy megint így kezdtem a napot. Holnap másként lesz! Másként lesz?

Olvastam egy kutatásról. Azt vizsgálták, a 2013-as bostoni maratonon történt robbantás milyen hatással volt a szemtanúkra, és azokra, akik az eseményről a médiából értesültek. Az eredmény: azok, akik erős figyelemmel követték a híreket, azaz több órán át figyelték a képernyőn a fejleményeket, erősebb stresszreakciókat produkáltak, mint azok, akik jelen voltak a robbantásoknál.

Ennek analógiájára gondoljunk bele, milyen gyakran tettük ki magunkat hasonló stresszhatásnak az elmúlt időszakban a járvány, majd az Ukrajnában történtek miatt! Természetesen nem arra szeretném kanyarintani a gondolatmenetet, hogy az ember dugja a homokba a fejét, és egyáltalán ne engedje be a tudatába a körülöttünk zajló eseményeket (erre amúgy sincs lehetőség igazából), hanem azt a kérdést szeretném megvizsgálni, miért ugrunk fejest önként az egymásra licitáló, olvasói figyelemért versengő, vérben tunkoló, szenvedést szenvedéssel tromfoló média mocsarába? Mi visz minket újabb és újabb kattintásokra?

Kezdjük talán ott, hogy miért vonzóbb számunkra a negatív hír a pozitívnál!

Igen, vonzóbb! Az online olvasói érdeklődés nyomán pontosan mérhető, hogy a balesetek, katasztrófák, véres történések, szörnyűségek mindig kattintékonyabbak a kedves, vicces, életigenlő tartalmaknál.

Ennek pedig nem a pesszimizmus vagy valamiféle perverzió, netán a butaság az oka, hanem az önvédelem!

A negatív jelek, történések iránt az állatok is nagyobb érdeklődést mutatnak, ugyanis ezeken múlhat a túlélés egy-egy helyzetben. Például azért, mert kellő időben el tudnak menekülni vagy elkerülnek egy csapdát, veszélyes helyzetet, potenciális balesetet például; más kárán tanulnak tulajdonképpen.

Az információ, a tudás a korpuszában oly védtelen ember számára különösen hatékony mentőöv lehet, és bár ezt nem szoktuk végiggondolni, amikor szörfözünk a rossz hírek között, de valójában pontosan azt tesszük, amit őseink a pusztában, amikor felkapaszkodtak egy magaslatra, hogy körbenézve kilessék, merről várható ellenség.

Idegrendszerünket ez evolúció tökéletesítette arra, hogy minél ügyesebben azonosítsuk a veszélyforrásokat. Ezekre ösztönösen nagyobb figyelmet fordítunk a kellemes ingereknél.

Más kérdés, hogy gyakorta esünk át a ló túloldalára,

és túlságosan sokféle információt próbálunk valamiféle tanulsággá gyúrni: sikertelenül. Az adatok, szakértői vélemények és esélylatolgatások ugyanis egymásnak rendre ellentmondanak. Ha pedig ez a helyzet, akkor nemhogy nőtt volna a biztonságérzetünk a megszerzett „tudás” által, hanem még jobban rettegünk, mint korábban.

A szorongásunkat pedig fokozza, hogy nemcsak a minket közvetlenül érintő tragédiákkal és rossz hírekkel kapcsolatban kerülünk képbe egy szempillantás alatt, de akár tőlünk több ezer kilométerre lévő események is a „szemünk láttára” zajlanak, először az emberiség történelme során. Így aztán az is hatással van ránk, ami amúgy nem lenne, hisz értesülünk róluk, szorongunk, empatizálunk, féltjük az irhánkat. Befolyásolják a rossz hírek lokációtól függetlenül a hangulatunkat, a közérzetünket, és változatos testi tüneteket is produkálhatnak: alvászavarokat, fejfájást, magas vérnyomást, emésztőrendszeri panaszokat, az immunrendszer gyöngülését.

A psziché jobban tolerálja a biztos rossz bekövetkeztét, mint a bizonytalanságot,

amikor nem tudja, mikor jön a baj. (Az orvos sem véletlenül szól, mikor fogunk fájdalmat érezni, felkészít bennünket, így csökkenti a feszültséget.) Az információvadászat is a bizonytalanság ellen dolgozik.

Ugyanakkor szó sincs arról, hogy szar a helyzet, de legalább „képben vagyunk”,

az információcunami ugyanis torzítja a valóságérzetünket.

Emlékezzünk csak, a koronavírus-járvány elején szinte mindenki nonstop falta az ezzel kapcsolatos híreket (érthető: senki sem tudta, voltaképpen mivel állunk szemben, láthatatlan és ismeretlen volt az ellenség), és bár okosabbak nem feltétlenül (vagy csak lassan) lettünk, a pánikhangulat jobbára mindenkit elkapott hosszabb-rövidebb időre a karantén közepette. 

Doomscrolling, doomsurfing

A nemzetközi szakirodalomban a koronavírus-járvány kitörése óta neve is van annak a jelenségnek, amikor valaki falja a különböző negatív híreket a hírportálokon vagy közösségi oldalakon, és ettől szomorú lesz, lehangolt vagy feszült. (A doom szó világvégét jelent, katasztrófát.) Pedig voltaképpen azért kezdett olvasgatni, hogy információkat szerezzen, ezáltal irányítást az élete felett, de másként sültek el a dolgok, és csak nőtt a bizonytalansága.

És ha mindez nem lenne elég: a veszélyérzet ilyenformán is addiktív. És miként más drogokból, ebből is egyre többet kell fogyasztani ahhoz, hogy ugyanazt a hatást kiváltsa. Vagyis a rossz hírekhez is hozzászokunk, és a hírközlőknek emelniük kell a tétet, növelni az ingereket, hogy áttörjék az ellenállásunk falát.

Túlinformáltságunk miatt azonban nemhogy felkészültebbek lennénk jövőbeli katasztrófák esetén, hanem épp ellenkezőleg: ha túlzásba visszük a görgetést, egy ponton túl a felkészültségünk már nem nő. A szorongásunk viszont igen, és energiavesztettekké, és az egymásnak ellentmondó adatok, féligazságok és álhírek, valamint az elmélyülés, összpontosítás hiánya miatt még védtelenebbé válunk.

Ha folyton katasztrófákról olvasunk, az a képzet alakul ki bennünk, hogy a világ élhetetlen hely, csak rossz hírek vannak, mindenhol halálos veszélyben vagyunk. Ez a kognitív torzítás ahhoz vezet, hogy egyre kevésbé tekintünk más perspektívából a világra, bezárkózunk, épp az információdömping izolál bennünket.

Mit tehetünk ez ellen 2022-ben?

A közösségi média algoritmusait úgy készítik el, hogy minél tovább megtartsák a figyelmünket. Ezért aztán veszélykereső, természetes riasztórendszerünkre apellálva a rémhíreket fogja elsősorban felkínálni számunkra. És míg ezekkel vagyunk elfoglalva, lehet, hogy a privát életünkre nem fordítunk elég figyelmet (és esetleg épp ezért kerülünk bajba végül, azaz nem a cserép esik rá a fejünkre, amitől rettegve folyton felfelé tekingettünk, hanem a villanyoszlopnak megyünk neki). 

Miként óvhatjuk meg tehát magunkat a doomscrolling negatív következményeitől? Íme, néhány megfontolásra ajánlott tipp:

• Ismerd fel, és tudatosítd magadban, hogy sokszor csak a kattintékony cím és nyitókép változik, de valójában ugyanaz a hír jelenik meg a különféle csatornákon: nem szükséges tehát öt cikket elolvasnod ugyanabban a témában.
• Összevissza görgetés helyett célzottan válassz számodra hiteles csatornákat, és onnan tájékozódj, lehetőleg direkt az oldalról, nem a Facebookon random rábukkanva.
• Jelölj ki magadnak egy időkeretet, amikor és amíg híreket olvasol. És ez a sáv ne lefekvés előtt legyen! Állíts be emlékeztetőt a telefonodon, hogy jelezze, ha túllépted a képernyőidő keretét. Légy kitartó a következetességben! 
• Figyeld, milyen érzetek jelentkeznek benned a doomscrolling nyomán, milyen (esetleg irracionális) gondolataid támadnak. Így, tudatosítva, hogy saját érzetekről és gondolatokról van szó, nem valamilyen abszolút igazságról, a reakciókat is könnyebben irányítás alatt tarthatod.
• A meditáció nagyon sokat segít a mentális állapot javításában.
• Ne kapcsold be a telefont rögtön ébredés után (ahogy én szoktam…). Kevés kártékonyabb szokás van ennél, hagyj időt magadnak a nyugodt felébredésre.
• Ahogy egy szomorú zenétől vagy filmtől még szomorúbbak leszünk (kimutathatóan csökken a szerotoninszint az agyban!), úgy az is hat a hangulatunkra, milyen típusú üzenetekre nyitunk. Érdemes követni olyan oldalakat, profilokat (is), amelyek inspirálnak bennünket, jókedvre derítenek vagy derűlátók.
• Bármilyen szörnyűségek zajlanak is körülöttünk, az agyunknak szüksége van arra, hogy néha benyomjuk a pause gombot, és más dolgokra is fókuszáljunk, olyan tevékenységekre, amelyek örömet szereznek számunkra. Stratégiát kell gyártani arra, hogy egészségesek és ellenállók maradhassunk. Másként ma már nem megy.

Kurucz Adrienn

Olvasd el Milanovich Domi írását is a témában!

Forrás: ITT, ITT, ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Christopher Ames