Dr. Gyurkó Szilvia: Ezt tudjuk ma a pedofíliáról – Kérdések, tények, tévhitek a gyerekek elleni szexuális bűncselekményekről

Ha a gyerekekkel szembeni szexuális erőszak elkövetői körét nézzük, igen egyszerű a helyzet. Vagy olyan elkövetőről van szó, akinek nincs a gyerekekkel kapcsolatban szexuális preferenciája, mégis valamilyen ok miatt gyereket használ a szexuális vágyai kielégítésére (mert a gyerek a könnyű áldozat, vagy mert az elkövető szexuálisan tapasztalatlan, ezért hasonló áldozatot keres, vagy személyiségzavarról, olyan családon belüli helyzetről van szó, amiben a gyermeket szexuális szerepvállalásra kényszerítik, stb.). Ez az egyik csoportja az elkövetőknek. 

A másik csoportban olyan elkövetőkről van szó, akik a pubertáskor előtti test látványától, érintésétől jönnek izgalomba, szexuális preferenciájuk a gyerekekre vonatkozik, tehát pedofilok (prepubertás korú gyerekek iránt vonzódnak), vagy úgynevezett hebefilok (pubertás kort betöltött gyerekek iránt vonzódnak).

A bonyodalom ott kezdődik, hogy vannak pedofilok, akiknél a szexuális irányultsághoz nem kapcsolódik cselekvési szándék; és vannak olyanok is, akik szeretnék kiélni vágyaikat, de felismerik, hogy az erkölcsileg, morálisan nem helyes, ezért segítséget kérnek, és így végső soron nem válnak elkövetővé. 

Vannak tehát diagnosztizált, vagy önmagukat pedofilnak tekintő emberek, akik nem jelennek meg a szexuális elkövetők között. És vannak olyan elkövetők, akik nem felelnek meg a pedofil- diagnózis kritériumrendszerének, mégis gyerekkel szembeni szexuális erőszakot követnek el. 

Nyilván nagyon jó lenne többet tudni arról, hogy hányan vannak egyik vagy másik csoportban. 

Mégis, hány pedofil él közöttünk? 

Először is, nyilvánvalóan iszonyú nehéz ezt megmondani, mert az emberek még az önkitöltős, anonim tesztekben sem szívesen vállalják fel, hogy pedofil szexuális preferenciával rendelkeznek – és különösen nem vállalják ezt fel, ha el is követtek bűncselekményt, vagy büntetés hatálya alatt állnak. 

Egyes kutatások azonban mégis megpróbálkoznak a becsléssel. Ezek alapján azt mondhatjuk, hogy a valódi pedofil szexuális preferencia a férfiak között egy százalékra tehető – a különböző szexuális fantáziákat nézve azok aránya, akik gyerekekről is fantáziálnak, már magasabb, mintegy öt százalék. A nők ilyen jellegű szexuális fantáziájáról vagy irányultságáról kevesebb adatunk van.

Az elmúlt tíz évre kiterjedően a kutatási adatok összehasonlítása alapján azt mondhatjuk, hogy nagyságrendileg kettő és öt százalék közé tehető a pedofilok arányát a teljes társadalomban. 

Az önbevalláson alapuló kutatások magasabb arányt mutatnak. Tíz százalék körülire teszik azoknak az arányát, akik szexuális aktust végeznének egy gyerekkel, ha biztos lenne, hogy nem buknak le.  

Meg lehetne előzni valahogy?

Az utóbbi időben egyre több kutatás és kísérleti orvosi program célozza azokat, akikben megfogalmazódik a gyermekekkel szembeni szexuális érdeklődés, ezért keresik azokat az online tartalmakat, fórumokat, ahol több információhoz (felvételekhez, videókhoz, csetelési lehetőséghez) juthatnak. A Helsinki Egyetem mentális betegségekkel foglalkozó programja keretében  működő online önsegítő felületet 2019-ben több mint 200 ezren keresték fel azért, mert gyerekekkel kapcsolatban éreznek szexuális vágyat, és erre valamilyen kezelést, „gyógymódot” kerestek. 

Finnországban és Észtországban működik egy olyan kísérleti program, amelynek az „Átirányítás” címet adták a szakemberek - arra utalva, hogy vannak az online gyermekbántalmazás elkövetői között olyanok, akik aggódnak a saját felhorgadó szexuális érdeklődésük miatt, és keresik annak lehetőségét, hogy ebben segítséget kérjenek és kapjanak. 

Nina Nurminen, a finn büntetés-végrehajtási rendszerben dolgozók felkészítésében dolgozó pszichológus egy 2021-es kutatási beszámolóban így írt: „Az emberek képesek arra, hogy kontrollálják a viselkedésüket. A gyermekekkel szemben elkövetett szexuális erőszak esetek számát csökkenteni tudnánk azzal, ha megfelelő információs, figyelemfelhívó és segítő szolgáltatásokat biztosítunk azoknak, akik még kezdeti fázisában vannak a gyermekpornográf tartalmak fogyasztásának.”

Elsőre biztatónak hangzik ez a kezdeményezés, de az adatok, azért kijózanítók. 2020 decembere és 2021 februárja között, mintegy 15 ezer felhasználó találkozott az online segítségnyújtó felülettel, akik közül mindössze kétezren döntöttek úgy, hogy megnézik, milyen típusú segítséget kérhetnek, és végül közülük is minden második úgy nyilatkozott, hogy „nincs szüksége segítségre”. 

Az optimista énem azt mondja, hogy ha ezer ember kér és kap segítséget, az pont ezerrel több, mint a semmi, és minden lehetőséget meg kell ragadni arra, hogy biztonságosabb környezetet teremtsünk a gyerekeknek. A leghalványabb reményt is meg kell ragadni.

A pesszimista énem persze nem tud másra gondolni, minthogy nagyon-nagyon kevés azoknak a száma, akik ténylegesen eltéríthetők, ha már megfogalmazódott bennük a gyerekekkel szembeni szexuális érdeklődés.

Ez a pesszimista (vagy realista?) megközelítés már csak azért is fájó, mert a pedofil bántalmazó és egy gyermek közötti kapcsolat az esetek ötödében ma már online kapcsolat. 

Ha ehhez hozzávesszük azt is, hogy a pedofilok jó része nem exkluzív (tehát szexuális érdeklődése nemcsak gyerekek iránt van, hanem felnőttek iránt is), még megrendítőbb a kép. Egy 2012–2019 között zajló svéd kutatás szerint például a pedofil elkövetők 37 százalékának van otthon (saját vagy nevelt) gyermeke.

Milyen neműek jellemzően az elkövetők? És az áldozatok?

A pedofília kapcsán rendszeresen felmerül a női elkövetők kérdése. Hollandiában 1994 és 2005 között folyt egy vizsgálat a női szexuális bűnelkövetőkről. Eszerint a nők jellemzően egy férfi partnerrel együtt követik el a cselekmény, vagy a gyerek áldozatot arra használják, hogy a bajban lévő, nem kielégítő párkapcsolatukat „ellensúlyozzák”. 

Ezzel együtt továbbra sem tudjuk, hogy mekkora a nők között a valódi pedofilok aránya, vagy hogy nő egyáltalán lehet-e pedofil.

A női elkövetők jellemzően fiú áldozatoknál fordulnak elő, mintegy 14–24 százalékban A lány áldozatoknál 6–14 százalékos a női elkövetők aránya. 

A jogrendszerek többsége nem tesz különbséget minősítésben az elkövető és az áldozat neme szerint, így a heteroszexuális vagy homoszexuális elkövetés is csak kevés kutatásban jelenik meg külön fókuszként.

Az áldozatok többsége lány, az elkövetők masszív többsége pedig férfi.

Az esetek mintegy 15–30 százalékában beszélhetünk férfi elkövetőről és fiú áldozatról, valamint női elkövetőről és lány áldozatról. A transznemű- vagy nem bináris elkövetők, illetve túlélők aránya kapcsán ma még hiteles adatokkal vagy becslésekkel sem igazán találkozunk a szakmai anyagokban. A korábban már említett nehézségek az adatgyűjtés kapcsán kétségessé teszik, hogy a pedofil zavarral élők között becsülni tudjuk ezeket az adatokat. Az elmúlt öt évben született ez irányú kutatások alapján nagyságrendileg az látszik kibontakozni, hogy a heteroszexuális és homoszexuális pedofilok aránya 1,4:1. Tehát szűk másfélszer annyi a heteroszexuális pedofil. 

De mi a pedofília? És miért válik valaki azzá?

A 2010-es években erősödött meg az a dilemma, hogy a pedofíliát önálló pszichiátriai betegségként  kezeljék-e, vagy egyfajta társult betegségként. Ennek alapja, hogy a kutatások meggyőző többségében a pedofil elkövetőnek van egyéb pszichiátriai problémája is. Kétharmaduk hangulatzavarokkal vagy szorongással küzd, több mint 60 százalékuk szerhasználó, 60 százalékuknál személyiségzavart állapítottak meg. 

A kutatások szerint a pedofil zavarral élők verbális kifejezőkészsége nem olyan erős, és jellemző rájuk az érzelem felismerés, és az empátiaképesség alacsonyabb szintje. 

A pedofília egy összetett, többtényezős jelenség, amiben része lehet a genetikának, a stresszes életeseményeknek, és egyes tanulási folyamatoknak (korai szexuális trigger-élmény, maszturbációs kondicionálás) is. Gyakran megfigyelhető a bántalmazott-bántalmazó jelenség,

tehát az, hogy a gyermekkorban elszenvedett szexuális erőszak élménye felnőttkorban diszfunkcionális szexuális sémát hoz magával. Erre lehet többek számára ismert példa Michael Jackson esete. 

Miért ilyen sok a bizonytalanság a témában?

Minden megállapításnál, amit a pedofilokkal kapcsolatban teszünk, ki kell emelni, hogy a jelenlegi csupán konszenzuson alapuló, és egyáltalán nem biztos tudás. A módszertan nem kiforrott, nincsenek megfelelő kontrollcsoportok, kis mintán felvett kutatások eredményeit extrapoláljuk, vagy olyanokat vizsgálunk, akik kezelés alatt állnak – miközben a kezelés hatékonyságáról is kevés információnk van. Az agyi reakciókat is jobban kellene értenünk, és azt is, hogy miért nincs több női elkövető, hogy ez alapján hatékonyabb és jobb megelőző és kezelőtechnikákat dolgozhassunk ki.

A pedofiljára úgy is tekinthetünk, mint idegfejlődési zavarra, ehhez azonban jobban kell értenünk, hogyan hat a tesztoszteron az agyra. Hiszen a tesztoszteron, az agy, a szexuális viselkedés és a szexuális deviancia között van összefüggés. 

2003-ban publikáltak például egy esetet, amiben egy 40 éves férfinak egy jobboldali orbitofrontális tumora nőtt, és míg a daganat felfedezése előtt a betegnek semmilyen szexuális érdeklődése nem volt a gyerekek irányában, a daganat növekedésével ez megjelent. Érdeklődni kezdett a prepubertás korú nevelt lánya iránt, és gyerekpornót nézett. A daganat eltávolítását követően ez a késztetése megszűnt. Ez az eset nagy feltűnést keltett szakmai körökbe – különösen azért, mert  az orbitofrontális tumorok többsége nem idéz elő ilyen változást. 

Több kutatás is megerősíti viszont, hogy a pedofil elkövetők között az egészséges kortársaikhoz képest duplája a 13 éves kor előtt fejsérülést szenvedettek aránya. 

A legutóbbi időkig az volt a gond, hogy nem beszélünk a gyerekekkel szembeni szexuális erőszakról. Ez az elmúlt évben megváltozott, miközben még mindig hiányzik az átfogó megközelítés, sok hamis képzet uralkodik a jelenségről, és még mindig ódzkodunk attól, hogy elfogadjuk, a gyerekekkel szembeni szexuális erőszak nem elszigetelt jelenség. Nagyon komoly átfedésben áll a gyermekbántalmazás egyéb formáival, és rendszerszintű, intézményesült problémákkal. 

Ezért is érdemes szembenéznünk a pedofil témájának kapcsán felmerülő kérdésekkel, tévhitekkel és – jelenlegi ismereteinkből levonható – tényekkel.

Dr. Gyurkó Szilvia

A cikkben szereplő adatok a szerző készülő, gyermekekkel szembeni szexuális erőszakról szóló könyvének részét képezik.  

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/KatarzynaBialasiewicz