Az ’56-os magyar menekültek hatására új világszervezet született

–

Az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosának Hivatala jelenleg 132 országban működik, csaknem 18 ezer alkalmazottja van, és hozzávetőleg 9,15 milliárd dollár költségvetésből gazdálkodik, hiszen napjainkban mintegy 20,7 millió ember él a joghatósága alatt. Ez a globális intézmény azonban nem volt mindig ilyen hatalmas: 1950. december 14-én, egy 34 fős stábbal, mindössze három évre alakult, a második világháború utáni európai menekültprobléma felszámolására.

Az 1956-os magyar menekültválság megoldásában való részvétel alapvetően befolyásolta az intézmény későbbi történetét, hozzájárulva globális szervezetté válásához.

A magyar menekültválság felszámolása során az UNHCR az Alapszabálya által előírt minden funkciójában kiváló teljesítményt nyújtott. A genfi központ és a helyi képviseletek révén intenzív tárgyalásokat folytatott a befogadó országok hatóságaival annak érdekében, hogy a Nyugatra érkező magyar menekültek jogai minél erőteljesebben érvényesüljenek a menedékjog, valamint a menekültstátusz megadása és annak gyakorlati alkalmazása során egyaránt.

A főbiztosság központi szerepet töltött be a menekültek sürgősségi segélyezésének szervezésében a genfi Koordinációs Bizottság, valamint a bécsi és belgrádi segélyezési bizottságok révén a segélyakcióban részt vevő különféle kormányzati, kormányközi és nem kormányzati szervezetek munkájának sikeres összehangolása révén. Az utóbbiak közül az Ausztriában lévő menekültekről való gondoskodás kapcsán kiemelendő a Vöröskereszt Társaságok Ligájával kialakult szoros együttműködés. Végül a szervezet a „végleges megoldások keresése” terén is látványos sikert ért el, amikor egyrészt aktívan fellépett a menekültek Ausztriából és Jugoszláviából való gyors elszállítása érdekében – szoros összeköttetésben az Európai Migráció Kormányközi Bizottságával (ICEM, a mai Nemzetközi Migrációs Szervezet elődje) –, és folyamatosan ösztönözte a végleges letelepedés államait újabb befogadási lehetőségek megteremtésére. Másrészt az önkéntes hazatelepüléssel kapcsolatos korábbi álláspontját átértékelve határozott lépéseket tett annak igény szerinti tényleges megvalósítása érdekében.

Az 1956-os magyar menekültek nyugati befogadása a menekültsegélyezés egyetemes történetének egyik meghatározó pillanata. Az exodus által érintett mintegy 200 ezer fő európai viszonylatban jelentős létszám.

Letelepítésük, integrálásuk – különösen a menekültsegélyezés akkori állapotát, az állandó pénzhiányt tekintve – óriási siker. Történelmi jelentőségét különösen az adja, hogy az UNHCR ekkor vált a nemzetközi menekültügyi rendszer legfontosabb résztvevőjévé: hatalmas lehetőséget kapott annak bizonyítására, hogy egyedül ez az intézmény képes a menekültek érdekében kibontakozó széles körű nemzetközi együttműködés összefogására. Jelentős eredményeket ért el: sikeresen kezelte történetének első tömeges menekültválságát; segített a nagymérvű letelepítési akció véghezvitelében. Közvetítő szerepet játszott a szocialista országok és a nyugati világ között. 

A svájci csokoládégyáros famíliából származó August Lindt főbiztosnak állandó törekvése volt, hogy ne tegyen semmi olyat, ami fokozhatja a hidegháborús szembenállást. Minden nyilvános beszédében megismételte, hogy felhatalmazása nem politikai, hanem kizárólag humanitárius: „Nem hidegháborús harcos vagyok, hanem teljesen független” – hangsúlyozta egy interjúban. A humanitárius jelleg kidomborításával igyekezett oldani a feszültséget a szovjetekkel: a szovjet delegátus megszavazta Lindtnek az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa (ECOSOC) számára írt első jelentését. A szovjetek később visszatértek ugyan a tartózkodáshoz, de képviselőikkel továbbra is kapcsolatban maradt.

Lindt érdemi párbeszédet folytatott a Kádár-kormánnyal, ennek során rugalmasságot mutatva határozottan képviselte a családegyesítés és a menekült gyerekek érdekeit.

A hivatal aktívan részt vett a hazatelepítést szervező repatriáló bizottságok munkájában is. A főbiztos többször személyesen tárgyalt a magyar kormány képviselőivel. 1958. januárban Budapestre jött, és meglátogatott sok visszatelepültet. A tárgyalásokról készült magyar emlékeztető szerint: „A magyar kormány köszönetét fejezi ki a menekültügyi főbiztosnak az 1956. októberi eseményeket követően az országból eltávozott magyar állampolgároknak nyújtott nemzetközi támogatásért.” Lindt támogatta, hogy a magyar kormány képviselője megfigyelőként jelen legyen az UNHCR Végrehajtó Bizottságának ülésein, és kifejthesse álláspontját a visszatelepülés ügyében. 1957. november 5-én, az ENSZ Közgyűlés 3. Főbizottságában a magyar küldött is kifejezte nagyrabecsülését az UNHCR tevékenysége iránt. A főbiztos hatékonyan együttműködött a jugoszlávokkal is.

Mindennek következtében nagymértékben növekedett az intézmény nemzetközi elfogadottsága. Elnyerte az Amerikai Egyesült Államok és a fontosabb nyugati kormányok egyértelmű támogatását, ami a pénzügyi források előteremtésének alapfeltétele volt. Az UNHCR nemzetközi cselekvőképessége megnövekedett: 1957-ben az ENSZ-közgyűlés újabb határozatai értelmében a szervezet szélesebb és rugalmasabb felhatalmazást kapott. Aktívan és sikeresen felléphetett a második világháború óta húzódó európai menekültkérdés megoldásában. 1959-re meghirdették a menekültek nemzetközi évét az ENSZ teljes támogatásával. Tevékenységét kiterjesztette a harmadik világra: segítséget nyújtott az algériai háború menekültjeinek Marokkóban és Tunéziában, mindez felgyorsította az intézmény globális szervezetté válásának folyamatát.

Kecskés D. Gusztáv

Kiemelt kép: Getty Images/Imagno