–

Régebben gyakran vásároltam ruhákat, kiegészítőket, lábbeliket, csak gyűltek a dolgok a fogason, fiókokban, polcokon, szekrény aljában. Mindig volt miből választani, csinosan és változatosan öltözködtem, de az adott évszakhoz kapcsolódó ruhaváltási procedúra iszonyú macera és kínszenvedés volt: véget nem érő hajtogatás, dobozolás, zsákolás és matekozás a tárolóhelyekkel. A végén már az ágyneműtartóban is a váltás ruhák voltak összepaszírozva. Borzalmasan frusztráló volt, pláne, hogy rendszeresen hangzott el, hogy „na, ez sem volt rajtam idén”, „meg ez sem”, „jé, ezt a felsőt el is felejtettem”… Az ablakon kidobott pénz nyomasztó érzését szerintem magyaráznom sem kell.

Ráadásul időpocsékolásnak is éreztem pakolni pár havonta a nem, vagy alig hordott holmikat, egy bizonyos idő elteltével pedig már nyilván nem tetszett magamon az, amiről korábban azt gondoltam, mennyire menő. Arról most ne is beszéljünk, hogy volt időszak, amikor fél év alatt 12 kg szaladt rám, és kábé semmi nem jött fel a meglévő ruháimból. Azóta ezt a problémát életmódváltással sikerült megoldani. 

Amikor a gardróbom tekintetében úgy éreztem, hogy kész, vége, túlcsordult a rendszer, vettem egy nagy levegőt, és elkezdtem módszeresen átválogatni és kiszanálni a ruhákat.

Rettentő szigorú voltam magamhoz, így végül hét (120 literes) zsák feleslegessé vált holmit szedtem össze.

Már akkor is voltak tematikus adok-veszek csoportok, de ekkora mennyiséget egyenként feltölteni biztosan nem akartam, pláne leszervezni az egyes átadásokat, postázásokat, brrr! Ezért úgy döntöttem, hogy inkább meghirdetek egy garázsvásárt a blogomon és 500.-, 1000.-, 2000.- Ft-os áron megszabadulok a zsákok tartalmától. 

Az akciót nem otthon tartottam, az akkori kis panellakásom nyilvánvalóan nem lett volna erre alkalmas, meg amúgy sem szerettem volna ismeretlen embereket beengedni a privát szférámba. Így hát kibéreltem a szomszédos művelődési ház egyik termét, sőt, a barátnőimet is bevettem a buliba. Vittünk tükröt, hogy lehessen próbálni, cédulákkal feláraztunk mindent, és kiraktunk „minden 100 Ft”  feliratú dobozt is. Nyitás előtt, nem túlzok, kígyózó sor állt a bejárat előtt. Pár óra alatt a hét zsákom tartalma több mint a felére apadt, lett egy kis zsebpénzem, de az i-e a pontot maga a közösségi élmény tette fel. A maradék ruhák egy részén más által szervezett gardróbvásárokon adtam túl, a másik felét meg egyszerűen elajándékoztam. 

Akkor megfogadtam, hogy bár jó buli volt garázsvásározni, de soha többet nem akarom, hogy ennyire a fejemre nőjenek és maguk alá temessenek a holmik. 

A mostani pakolászás során mindössze egy szatyor eladnivaló holmi jött össze, valamint befogtam néhány pólót porrongynak. A ruhák jól átláthatóan lógnak a vállfákon, sorakoznak a fiókokban, polcokon. Sok év kellett ahhoz, hogy eljussak odáig, hogy egy ilyen szezonális gardróbrendezés ne nyűg, hanem klassz program legyen. Az, hogy egyszer csináltam egy nagy szanálást még nem garancia arra, hogy egy-két év múlva, ne uralkodjon el ugyanaz az állapot. Egy csomó mindent felpróbáltam, összeállítottam különféle ruhakombinációkat, és összeszedtem azokat a darabokat, amiket varrással szeretnék majd helyrehozni, mert például meglazult rajtuk egy gomb, vagy elpattant a cérna a varrásvonalon. 

Az utóbbi években az impulzusvásárlásokat, plázákat amennyire csak lehet, kerülöm, ha valami szembejön online és megtetszik, akkor végiggondolom, hogy van-e hasonlóm, esetleg be tudom-e szerezni használtan, olcsóbban. A fast fashion-iránnyal szembenálló etikus, fenntartható divatot mindig is közelebb éreztem magamhoz, számos posztomban mutattam már meg, hogyan lesz a kezeim alatt sálból vagy pólóból ruha, régi nadrágból táska, ingből szoknya, de volt már, hogy egy kikopott kabátom szőrméjét és egy régi pulcsit „kombóztam össze”, amit a mai napig hordok a hidegebb időszakban. 

A használtruha üzleteket sem éreztem soha cikinek, most pedig kifejezetten trendinek számít, és a környezettudatosság egyik formája is ilyen helyekről beszerezni az egyedi dolgokat.

Persze itt is könnyen át lehet esni a ló túlsó felére, úgyhogy én ilyen helyekre is csak akkor megyek, ha kifejezetten keresek valamit.

Ju eszembe, keresés… Évek óta szeretnék már magamnak egy kis barna bőrtáskát. Egy ideig szemezgettem ismert külföldi márkák és haza tervezők termékeivel, de valahogy hiába kerestem, nem találtam azt, ami megfogott volna. A múlt héten viszont online sikerült ráakadnom egy ’80-as években trendinek számító vintage-darabra hihetetlenül jó áron, mindössze 2000 Ft-ért. Még csomagautomatába küldéssel is abszolút megérte az árát. 

Első lépésként házi praktikákkal kitisztítottam, majd leápoltam a bőrt, és ekkor vettem észre, hogy ez a velem kábé egyidős táska varrása itt-ott kezd elengedni. Annyi baj legyen! Szépen lebontottam az elöregedett cérnát, a felső részt pedig a kevésbé elnyűtt belső felével kifelé fordítva, visszavarrtam a meglévő lyukak mentén. A végén már az ujjaimat sem éreztem, egy tűt is eltörtem közben, de a végeredményért mindenképpen megérte a gondjaimba venni, és azt a pár órát rászánni.

Ez a régi-új táska-projekt még inkább megerősített abban, hogy nem csak bútoroknak lehet új életet adni. Bármi, ami régi, kopott, és más már megválna tőle, az számomra még lehet egy kis törődéssel, javítással tökéletes darab, amit sokáig fogok viselni. És pont ez biztosan nem fog szembejönni az utcán, mert ennek már története is van, amit én adtam neki 2020 őszén…

JUDITU

A képek a szerző tulajdonában vannak