Szentesi Éva: Mióta? – WMN naplók

–

A naplók arra valók, hogy az igazságot írjuk le benne... 
Pedig jelenleg csak hazudni tudok magamról.

Fekszem a kanapén, egész nap a hőség gyötört, most meg leszakadt az ég úgy, mint tegnap éjjel, és végre megnyithatom az ablakot, jön valami hűvös, szétbontom a házi köpenyt, lábat fel a szófa tetejére, nyugi, nem lesz koszos, ha itt lenne anyám, biztos érdekelné. 

Az előbb paradicsomlevest ettem, egyedül főztem még szombaton. Sűrű lett, ahogy a nagykönyvben, az egész konyha tiszta csuszpájz volt, aztán a köpeny is, amit azóta kimostam. Száradnak a kisszobában a ruhák a fregolin, ezt még nyirkosan akasztottam le, de nem volt más, a szaténhoz nem volt kedvem, kényelmetlen, izzadós. 

Lábam fent, ölemben laptop, írok, naplót, ugye, nektek, magamnak. Őszinte műfaj, szóval most hazudok,

vagyis a körülményekről nem, mert azok igaziak: valódi a kockás háziköpeny, valódi a paradicsomleves, valódi a mennydörgés is, az Isten haragja… na, az valódi csak igazán. 

Az aranyszínű tálcán vese meridián tea eregeti magából a gőzt. Lassan oszlik bele a szoba hőmérsékletébe, a hálóban egy diffúzor ontja az illatos párát, Purity és Lemon illóolajok, kell a tisztítás lefekvés előtt, de leginkább egy nagy tál thai levesre emlékeztetnek ezek az aromák. Odaképzelem a rákot, a citromnádat, a kaffir lime levelét, egy szem paradicsomot, hagymát, csirkealaplét, de jó, megéheztem, viszont a hűtőben csak a kétnapos, egyébként tökéletes paradicsomleves. Meg egy fél sárgadinnye, némi zöldség, cukrozatlan zabtej, semmi más. 

Mikor jutottam el oda, hogy csak gyümölcs, zöldség meg növényi tej legyen a hűtőmben?

Mióta lett fontos a napi másfél óra sport, az infraszauna, a szaunában való olvasás? Mikor lett fontos minden reggel bevenni a két marék vitamint és táplálékkiegészítőt, mióta iszom éhgyomorra rostot és kollagént? Mióta tudom, mi az a Kolin-só cseppek, és mióta teszi fel nekem a kérdést az orvos a telefonban: volt-e trombózisos a családban? 

Mióta lett ez?
És hogy lett ez, ami most van?
Hogyan lett ilyen az életem? Minden elképzelésem ellenére egészen másmilyen, precíz és tervezett… 
Szóval mióta stresszelek a határidős munkán, mióta beszélek a könyvelőmmel ismerős dolgokról, mióta hívom fel az anyámat túlságosan is rendszeresen?
Mióta tudok bocsánatot kérni?
Mióta van rend minden pillanatban a lakásban, mióta mosom árnyalatok szerint a szennyest, mióta fizetek azért valakinek, hogy helyettem kitakarítson, mióta vezetek Excelt a kiadásaimról, mióta nem bonyolódom halálra ítélt viszonyokba, mióta tartom számon, mikor lesz front?

Az ablakot bezárom. Az eső sűrű sötétítőfüggönnyel beárnyékolta a várost. Ahogy besötétedik, egyre erőteljesebb dörgedelmeket hajigálnak odafentről. 

„Haragszik az Istenke” – ahogy a szüleim mondták villámláskor. Hát, tényleg haragudhat, van mire. Sok a kamu, kevés, ami igazi. Pedig a naplókban hazudni sem szabad. A napló műfaja megkívánja az igazságot a szerzőjétől. Csak azt nem tudja senki, hogy én már az összeset elmondtam, minden igazságot, amit tudok magamról. 

Mostantól sorvezető van, Excel-táblák, gondosan elosztott fehérje, szénhidrát és zsír, napi egy kávé, rengeteg mozgás, egyre több dolog megfőzése, örökös rend a lakásban, megfontolt kiadások, egyenletes kapcsolatok, kölcsönös barátságok. Nincs több viszony.

Látod, itt, ebben a naplóban is kevés igazság maradt – amit még tudok, azt már nem akarom elmondani. 

Az eső zakatol. 
Az Istenke haragszik. 
Kinyomtatom a legújabb vizsgálati eredményeket az ügyfélkapuból (már erre is képes vagyok segítség nélkül, és büszke vagyok rá.)
Válaszolok az összes e-mailre a postaládámban. 
Beveszem a melatonint. 
Bedugom a füldugót. 
Este tízkor alszom. 
Hajnalban kelek. 
Írok. 
Rohanok. 
Hogy rendben legyen minden. 
Hogy ne kelljen több igazságot elmondani magamról…

Szentesi Éva