–

1. Kurucz Adrienn

Soroljam? Nem vagyok rá büszke, de legyen… Az összes antik és barokk eposz. A Zarathustra. (Ez már nem antik eposz, hanem Nietzsche terjedelmes filozófiai műve, amelyért Hitler rajongott, én nem annyira). No és el ne feledjem, a felvilágosodás kori magyar irodalom szinte valamennyi gyöngyszeme, nem értem, hogy vizsgáztam le belőlük az egyetemen, minden oldal végén elaludtam a túlfűtött kari olvasóban, szóval nem értem a végére dicső atyáink bölcselmének, szégyen és gyalázat. Az egyik barátnőm viszont ebből doktorált. Szerelmese ennek a kornak. Felfoghatatlan. Leborulok előtte.

2. Szabó Anna Eszter

Apukámnak adtam be, hogy elolvastam az Öreg halász és a tengert angolul, mert nyúzott, hogy csak akkor hiszi el, hogy tudok angolul. Elolvastam magyarul többször is (és angolul is tudok), úgyhogy gyorsan lerendeztem így, hogy végre béke legyen.

3. Szőcs Lilla

Hosszú a lista. Ott van például Umberto Ecótól A rózsa neve. Kötelező volt gimiben, aztán egyetemen is, rengeteg órám épült rá. Mindkét alkalommal hevesen bólogattam, hogy olvastam és fantasztikus könyv volt. Rendszerint, amikor bevallottam, hogy nem olvastam, megkaptam: „úristen, de hisz az egy fantasztikus könyv, micsoda kár érte, mindenképp pótold be!”. Egyszerűen még most sem visz rá a lélek, hogy elolvassam.

A másik kedvencem, amikor már nem az volt a kérdés, hogy olvastam-e a Harry Potter-könyveket (hisz az alap), hanem, amikor valaki eleve úgy tette fel a kérdést is, hogy „ugye, angolul olvasod? Mindenképp angolul olvasd, sokkal jobb.”

Oké, csá. Nem.

4. Szentesi Éva

Én nem hazudok ilyesmiről. De bevallom, hogy soha a büdös életben nem bírtam elolvasni Knausgård regényfolyamát. Istenemre esküszöm, nagyon sokszor belekezdtem, és tudom, hogy szeretnem kéne, de nem megy. Szerintem nem jó és kész. Unom.

5. Fiala Borcsa

Én az Ulyssesről hazudtam régen, hogy olvastam. De már elmúlt! Mármint azóta sem olvastam el, és nem is fogom, mert rövid az élet, de magyarszakos bölcsészként, ráadásul egy nagyszájú unokatestvér mellett, (aki azt állítja magáról, hogy ő olvasta, pedig radiológus, tehát neki nem lett volna kötelező, mégis, ráadásul úgy felvág vele, hogy konkrétan még kocsmai „chat up line”-nak is bedobta, sikerrel!!!). Szóval mivel amúgy is egy kicsit kompetitív vagyok, egy időben azt füllentettem, hogy én is olvastam, pedig csak a 111 híres regény összefoglalóját gyűrtem le, de az is bőven elég volt az egyetemi vizsgához.

6. Tóth Flóra

Az angol szakon (amit egyébként nem végeztem el, és most már biztos, hogy nem is fogom) voltak olyan művek, amikre szinte teljes féléves kurzusok épültek, és ahol az volt az érzésem, mindenki képes akár hosszabb részleteket idézni belőlük. Két „alapmű” is totálisan hiányzott a repertoáromból, és azóta sem pótoltam őket: Henry Fielding Tom Jones című könyve (elkezdtem, de nagyon unalmasnak találtam) és Thackeray Vanity Fair-je (azt már fel sem tudom idézni, hogy miért nem olvastam, amikor akkoriban legrosszabb esetben egy hét alatt kivégeztem egy-egy könyvet az 1-es villamos + 7-es busz kombón). De A hiúság vására BBC-sorozatot megnéztem, és abból elevickéltem az egyetemen, ne aggódjatok.

7. Csepelyi Adrienn

Én A Buddenbrook-házról állítottam egyszer szemrebbenés nélkül, hogy olvastam, és ki is fejtettem a cselekményt, a szereplők motivációit, valamint egyéb dolgokat. Mentségemre szóljon, hogy vizsgán történt mindez, szóbelin ráadásul. És döbbenetes módon négyest kaptam, holott kábé öt oldal után feladtam a könyvet. Ez, gondolom, látszott a kétségbeesett fejemen is, mert a mögöttem ülő srác lesúgta az egészet tőmondatokban, így mire sorra kerültem, képben voltam. A srácot sem azelőtt, sem azután nem láttam. Lehet, hogy Thomas Mann szelleme volt?

8. Pásztory Dóri

Minden rokon, barát, ismerős, kolléga könyve… kivéve persze az itt jelenlevőkét. Viccet félretéve, nekem még a Száz év magány is ide sorolandó.

Aki imádja, annyira imádja, hogy nem lehet összetörni benne az illúziót, hogy ezzel nincs mindenki így, abba meg már inkább nem állok bele, hogy valaki csillogó szemmel győzködjön órákon át, hogy én vagyok a hülye.

Egyszerűen nem jön át, és megőrülök, hogy kimondhatatlan neveket kellene megjegyeznem nagy tételben, miközben a kimondhatóakat is kidobja az agyam. De ha száz évig élek, ígérem, elolvasom.

9. Marossy Kriszta

Én addig hazudtam a Varázshegy elolvasásáról, hogy idővel elhittem: tényleg olvastam. Simán ötösre vizsgáztam belőle az egyetemen is, és miután megkaptam ezt az ötöst, kedvem lett elolvasni. Nagyon jó érzés volt, hogy a magam örömére olvasom, nem kötelezően, és két nap alatt kivégeztem. Azóta viszont alig emlékszem már rá, de legalább nem hazudok: olvastam.

10. Both Gabi

Na, jó, bevállalom. De ne kövezzetek meg érte! Én, Both Gabi meseíró és gyerekirodalmár, NEM olvastam a Harry Pottert.

Mindazonáltal olyannyira benne van a történet és a karakterek a kulturális közegben, valamint a gyerekeim is hardcore-rajongók, hogy tökéletesen tisztában vagyok egy csomó részlettel, és bármikor tudok beszélni róla. Ráadásul sokféle diskurzust elolvastam a könyvről, hosszú tanulmányokon rágtam végig magam, mert őszintén érdekelt, miért szeretik annyira az emberek. Engem sajnos iszonyatosan untatott, hétszer kezdtem bele újra és újra, a 123. oldalig jutottam el legutoljára, és újfent megállapítottam, hogy szerintem ez bizony nyögvenyelős, túlírt, vacak és pongyola is. Nem az én könyvem. Ritkán vallom be, hogy nem olvastam, mert ilyenkor mindenki úgy néz rám, mintha szörnyeteg lennék, úgyhogy, ha nem is hazudom azt, hogy olvastam, inkább a hallgatást választom, ha erről van szó, így legalább bölcsnek tűnök. Úristen, mit kapok én ezért… Most már mindegy. Ez van.

11. Nyáry Luca

Elég ciki, de én a Szürke ötven árnyalatával vagyok így. Szerettem volna „edukáltan szidni”, mert elég károsnak tartom, de közben meg annyira rémes élmény volt, hogy sosem tudtam végigolvasni.

És ti milyen könyvekről füllentitek, hogy olvastátok?

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images