Szavakkal se bántsd a gyereked! – A szakértő elmondja, hogyan lehetsz türelmesebb

–

A szülőkre rendkívüli teher nehezedett a kijárási korlátozás idején

Bezártak a bölcsődék, óvodák, iskolák, játszóterek, nem lehetett segítséget kérni a nagyszülőktől… Valószínűleg a kisgyermeket nevelő anyáknál és apáknál a kelleténél többször „szakadt el a cérna” az elmúlt hetekben. És persze a gyerekekben is sűrűbben „ment fel a pumpa”.

Most, hogy megszűnt a kijárási korlátozás, kinyitnak a játszóterek, egyes bölcsődék, óvodák, és talán némileg kezdenek megnyugodni a felnőttek kedélyei is, fontos, hogy időt, teret adj annak, hogy a kapcsolatotok újra a régi kerékvágásba terelődjön. 

Ha esetleg úgy érzed, hogy a nagy megterhelés nyomán némileg megtépázódott a kicsikkel való viszonyod, akkor foglalkoznod kell a kapcsolatotok rendezésével.

A legkisebbeknek is kifejezheted, hogy az elmúlt időszak idegesebb, feszültebb volt

Nyugodtan elmondhatod nekik, hogy ezt nagyon sajnálod. Egyrészt a gyerekeknek is jár a bocsánatkérés, akár egy felnőttnek, másrészt ez a gesztus azért is fontos, mert mintát mutatsz nekik. Ha konfliktus esetén képes vagy bocsánatot kérni, akkor ők ezt a jó példát fogják megtanulni. Az együttérzést, az önkritikát, és azt, hogy a szülő is ember. Nem tökéletes ugyan, de ezt belátja, próbálja elismerni a hibáit, és helyrehozni azt, amit elrontott.

Szabad hibázni! Csak „elég jó” szülőnek kell lennünk, nem tökéletesnek!

Persze a legszerencsésebb, ha a gyerekkel való konfliktus után röviddel, amint lenyugodtak a kedélyek, rögtön megtörténik ez a fajta higgadt reakció. És ha lehet, akkor a „Bocsánat, kicsim, hogy türelmetlen voltam…” tagmondatot ne így folytasd: „…de te akkora rumlit csináltál…”, hanem például így: „…sajnos nagyon keveset aludtam az éjjel, és fáradt vagyok.”

Ha őt okolod a saját rossz reakciódért, az olyan, mintha a mondat első fele el sem hangzott volna.

Mindez nem jelenti azt, hogy mindent magadra kell venned

És azt sem, hogy a gyereket – burokba zárva – fel kell menteni minden alól. Hiszen a szülő dolga a határok kijelölése: a felnőtt mutatja meg a gyerekének, hogy miben hol a határ. Például: „A fára addig lehet felmászni, amíg elérlek a kezemmel. Feljebb nagyon veszélyes!” És ha nem hallgat rád, akkor: „Gyere lejjebb egy ággal, ott már elérlek.” Ha próbálod ritkítani a kommunikációdban a NE!, NEM SZABAD!, NE CSINÁLD! tiltások özönét, akkor ez a NE! megmarad az igazán fontos dolgokra, és nem válik elcsépeltté, így a gyerek nem tiltásokba ütközik, hanem megtanulja, miben hol a határ, meddig mehet el.

Hogyan szoktak kialakulni ezek az összetűzések a kicsikkel?

Jellemzően az úgynevezett dackorszak, vagyis kétéves kor környékén kezdődik a népnyelv által „hisztinek” becézett reakció. Ekkor kezd egyre erősebben megnyilvánulni a kisgyerekek akarata. Ez teljesen normális jelenség. Van, akinél viharosabb, és olyan is, akinél enyhébb, könnyen kezelhető.

A lényeg, hogy tudatában légy: ennek helye van a gyerek fejlődésében (akárcsak a későbbi kamaszkornak a maga kisebb-nagyobb lázadásaival).

Amint elfogadod, hogy ez rendjén van, úgy nő benned az elfogadás és remélhetőleg a türelem is. Nemcsak a kicsivel, hanem önmagaddal és a társaddal is elfogadónak kell lenned, mert igazán nem könnyű feladat jó fej, kedves, türelmes módon reagálni egy kiborult kisgyerekre. Ebben segít az, ha felismered: a gyerek éppen hogy csak beszél, vagy lehet, hogy még csak szavakat mond. Nem tudja magát árnyaltan kifejezni. De ez még hagyján!

A kisgyermek még nem ura az érzéseinek. A negatív érzelmek elborítják őt, és még nem tudja ezeket jól kezelni. Ahhoz, hogy erre megérjen, egy hosszú-hosszú folyamatra van szükség.

(És hát, néha a felnőttek is eszköztelenek az indulataik kezelésében.)

A frusztráció napi vendég a kisgyermekkorban

A gyerkőc nagy felfedező. Ez a dolga, hogy megismerje a környezetét, a világ működését. És a felfedezések, próbálkozások sok-sok sikertelenséggel járnak. A homokvár leomlik, a kockatorony ledől, a kulcs a zárban csak anyának fordul meg könnyen…

Jó, ha ezekben a bejósolható helyzetekben leguggolsz mellé (hogy ne „felülről” irányítsd őt), elfogadod az érzéseit, és ezt ki is mondod. „Látom, elkeseredtél, mert leomlott a vár.”

Majd megpróbálhatsz egy viszonylag gyorsan kivitelezhető alternatívát ajánlani, és az ő kezében még rakoncátlan apró kockák helyett felajánlhatsz stabilabb nagy méretűeket a polcról. „Van kedved kipróbálni ezt a toronyépítőt?”

Persze nem mindig ilyen egyszerűen megelőzhető, kezelhető az elkámpicsorodás. Néha bonyolultabb feladat elé állít imádott gyermekünk vagy az élet.

A lényeg, hogy próbálj meg szakítani a beidegződésekkel, azzal például, hogyha a kisfiad elesik, azt mondod: „Ne sírj, ez katonadolog!”

Fogadd el az érzelmeit (hiszen minden kiborulása mögött egy kielégítetlen igénye, szükséglete áll), és próbálj ellenállni annak, hogy te is indulatosan reagálj. 

Könnyű ezt mondani!

Persze, ha a kezedben van a „cekker”, vagy éppen egyéb fontos dolgod akad, akkor nehéz ezt a fajta higgadtságot elővenni. Ebben segíthet, ha egy pillanatra hátrébb lépsz, és veszel néhány mély lélegzetet. Ez közhelynek tűnik ugyan, de tényleg segít, hiszen oxigénez jut az agyad, úgy könnyebb türelmesnek maradni.

Segít továbbá, ha megpróbálod egy kisgyermek szemüvegén át nézni a világot, ami tényleg teljesen másmilyennek mutatja a környezetet, mint a felnőtté.

Ha igyekszel elkerülni a szidalmakat, a szigorú büntetést, a hibáztatást, akkor számíthatsz arra, hogy a gyermek belső „önfegyelmét” fejleszted, és nem a külső fegyelmezési eszközöktől való félelmében „fogad szót”.

Ha a gyermek dackorszakban kibontakozó akaratát sikerül nem „megtörni”, hanem mederbe terelni, akkor bízhatsz abban, hogy később magabiztos, empatikus iskolás válik belőle! 

Kívánok ehhez kitartást és erőt minden szülőnek!

Tamás Anna

Kiemelt kép: Getty Images