„Untat ez az egész” – állítólag ezt mondta a halála előtt Winston Churchill

–

Az egyik legismertebb, nem történelmi vonatkozású érdekesség vele kapcsolatban az, hogy 1953-ban elnyerte az irodalmi Nobel-díjat, a hivatalos indoklás szerint „mesteri történeti és életrajzi műveiért, valamint a magasabb rendű emberi értékek védelmében kifejtett szónoki tevékenységéért”. Az iskolában gyengén teljesítő, selypítő – de a közhiedelemmel ellentétben, nem dadogó – kisfiúból az egyik legnagyobb hatású szónok, kitüntetett író és elismert államférfi lett, aki a történelem egyik legviszontagságosabb időszakában állt helyt, kitörölhetetlenül bevésve nevét a világtörténelem legmeghatározóbb alakjai közé. Ötvenöt évvel ezelőtt, 1965. január 24-én távozott az élők sorából.

„Rengeteg hazugság van a világon, és a legrosszabb benne az, hogy a fele igaz” (1906. február 22., a brit parlament alsóháza)

Az internet térhódításának köszönhetően szinte megállíthatatlan az ismert emberek élete köré szőtt legendák és összeesküvés-elméletek terjedése. Winston Churchill 1874. november 30-i születésével kapcsolatban viharos gyorsasággal terjedt el az az információ, hogy egy bál női mosdójában jött világra. Minden trivia-rajongót el kell szomorítsunk: ez nem igaz. Valóban zajlott egy bál abban a palotában, ahol az édesanyja jelen volt, viszont azután több mint huszonnégy órával született meg a kis Winston, a szülésről pedig kiderült, hogy komplikációmentesen zajlott egy öltözőben.

„A legkedvesebb és legközelibb barátom” (1930, Ifjúkorom című könyvében mondta a dadusáról)

Churchill tehetős amerikai családból származó, nyílt szellemiségű édesanyja, Jennie Jerome és édesapja, Marlborough hetedik hercegének fia, a konzervatív politikus, Lord Randolph Churchill a brit felső tízezer egyik emblematikus párjának számított, de szülőként meglehetősen távolról figyelték gyermekeik cseperedését – az apa fizikailag is. Ezért a kis Winstont és öccsét, Jacket is a dadusuk, Mrs. Everest nevelte az írországi Dublinban. A Chruchill által hőn szeretett, kedvesen Woomanynek becézett asszony egyszerre anyafigura és bensőséges barát volt, aki gondját viselte, leste a kívánságait, akinek bármikor kiönthette a szívét, és akivel nehéz iskolai évei alatt rendszeresen levelezett. Nem véletlen, hogy Mrs. Everest 1895-ben bekövetkezett halála mélyen megrendítette az akkorra már huszonéves ifjút.

„Mindig kész vagyok tanulni, annak azonban nem mindig örülök, ha tanítanak” (1952. november 4., a brit parlament képviselőháza)

Churchill nem sokkal a nyolcadik születésnapja előtt – sok korabeli gyerekhez hasonlóan – bentlakásos iskolába került, amiért nem rajongott túlzottan. Kezdetektől fogva boldogtalannak érezte magát, és valószínűleg az sem javított a kedélyállapotán, hogy az akkori pedagógiai eszköztárnak megengedett és rendszeresen használt módszere volt a testi fenyítés is. Az iskolai szigor egyáltalán nem fért össze a szabadságvágyával, és az életrajzírói szerint is rendszeresen gyenge tanulmányi teljesítménnyel, valamint rossz magatartással tüntetett az iskolai szigor ellen. Később azonban, különösen a Harrow Schoolban töltött évei során, azokból a tantárgyakból, amelyek felkeltették az érdeklődését (francia nyelvből, történelemből, és irodalomból is) jól teljesített, valamint átlagon felüli volt lovaglásban és úszásban. Azt maga is belátta, hogy tanulmányi eredménye kevés ahhoz, hogy az Oxfordra vagy Cambridge-be bejusson, így a katonai pálya felé vette az irányt.

Bár csak a harmadjára sikerült a felvételi vizsgája, bekerült a Brit Királyi Katonai Főiskolára.

„Csak semmi sport, kérem, angolok vagyunk” (neki tulajdonított mondás)

Ha szivarral a szájban és whiskys pohárral a kézben magunk elé képzeljük Churchillt, akár jogos is lehetne, hogy neki tulajdonítják a fenti idézetet.

Azt lehetetlen bizonyítani, hogy ez a kijelentés tényleg elhagyta-e a száját, de ha mégis, azt legfeljebb viccnek szánhatta, hiszen iskolai évei alatt országos bajnokságot nyert vívásban, és hetvenéves koráig aktívan lovaspólózott.

„Ez nem a vég. Nem is a vég kezdete. De talán ez a kezdet vége.” (1942. november 10., The Lord Mayor's Luncheon, Mansion House)

Minden életrajzíró egyetért abban, hogy ha létezik a „Sors”, akkor nagy tervei voltak Churchillel, ugyanis egy sor balesetet élt túl szerencsésen, maradandó sérülés nélkül.

A My Early Life című önéletrajzában ír arról az esetről, amely tizennyolc éves korában kis híján tragédiához vezetett. 1892-ben Bournemouth fenyvesekkel tarkított vidékén töltötte a telet a nagynénjénél az öccsével és az unokatestvérével együtt. A szabadban, az önfeledt játék során leesett egy hegygerinceket összekötő közel ötvenéves fahídról, és huszonkilenc láb magasról, (közel kilenc méterről) és a szilárd talajra zuhant. Három nap után tért magához, és még három hónapig az ágyból is alig tudott kimászni.

1931. december közepén, egy küzdelmes év végén, amikor úgy tűnt, hogy politikai pályája is a mélypontra jutott, New York utcáján sétálva ismét közel került a halálhoz. Történt, hogy az Ötödik sugárúton az egyik oldalról a másikra való átkelése előtt – a brit, baloldali közlekedési szabályokhoz szokott – Winston akkurátusan balra nézett, majd elindult. Ekkor jobbról egy nagyjából harmincöt mérföld per óra sebességgel (nagyjából ötvenhat km/h) érkező autó elütötte. Súlyosan megsérült, többek között a koponyája, az orra, néhány bordája törött el, de tudatánál maradt, és még a helyszínen elismerte, hogy teljes mértékig ő a felelős a balesetért.

Érdekes, bár teljesen történelmietlen az a kérdés, hogyan alakult volna a XX. század, ha ez a baleset nem ilyen szerencsés véget ér. Pláne, hogy két héttel Churchill balesete után a világtörténelem egy másik híres-hírhedt vezetője is túlélt egy autóbalesetet, aki nem más volt, mint Adolf Hitler.

„Többet vettem el az alkoholtól, mint az alkohol tőlem” (visszatérő megjegyzése volt)

Van egy igazán védjegyszerű és időtálló mítosz, ami nélkül nem létezhet Churchillről szóló vita, film és írás sem. (Miért lenne ez a cikk kivétel?)

A legtöbb történész egybehangzóan visszautasítja azt az állítást, hogy Churchill alkoholfüggő volt, ugyanakkor elismerik, hogy nem kevés alkoholt fogyasztott.

A New York-i autóbalesete után orvosa, Otto C. Pickhardt vényen írta elő neki az alkoholfogyasztást, különösen étkezések alkalmával. Ez azért is érdekes, mert ebben az időben az Egyesült Államokban éppen alkoholtilalom volt. Egyik életrajzírója, Richard Langworth Winston Churchill, Myth and Reality: What He Actually Did and Said című könyvében végzett egy körülbelüli számítást a brit államférfi napi alkoholfogyasztásának lehetséges mennyiségéről. Az eredmény: hat üveg pezsgő, vagy bor és öt-hat uncia (nagyjából másfél dl) whisky vagy brandy lett, elosztva tizenkét–tizenöt órás intervallumra. Ez rengeteg alkohol, viszont Churchill ismerte a határait – ami, úgy tűnik, igen nagy mennyiséget jelentett.

Sujtó Attila

További információk: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Korábban is írtunk már Churcillről, olvasd el ITT

Kiemelt kép: Getty Images