–

Drága nagylányom!

Ülök a nappali közepén, szortírozom a ruháidat, mindjárt kezdődik a gimis gólyatábor.

Nehéz és minden percét megszenvedem, de lassan el kell hogy engedjelek, gimis nagy csaj leszel – ez már nem az ákombákom betűvetés és a szorzótábla tudományának csarnoka, te pedig nem vagy már anya rókazoknis, puha talpú, sima bőrű, édes kicsi tündércafatja.

Jövő héten felszállsz a vonatra, ami egy új fejezet felé indul, ahol mi már nem kellünk, zakatoló távolodása jelképe lesz annak a szükségszerű leválásnak, ami ellen hadakozni balgaság és az élet törvényei elleni vétek.

A tábor után egy új gyereket kapok majd vissza, tele új emlékekkel, új ismeretségekkel, osztálytársakkal, új poénokkal, a várakozás és a tinilét izgatott vibrálásával.

Nagy levegő, ééés…

jöjjön hát az a bizonyos utolsó szakasz a nagykorúság előtt, tedd meg bátortalan lépéseid a felnőttség felé, indulj el a saját nézeteiddel, terveiddel kikövezett utadon!

Mindent el fogok követni, hogy a lehető legkevesebb fájdalommal járjon ez a folyamat mindannyiunk számára.

Itt leszek melletted, a tőlem telhető legnagyobb elfogadással – bár a „tőlem telhető” mint mennyiségi mutató bizonyára sokszor tűnik majd kevésnek számodra.

Igyekszem majd, hogy ne hátráltassalak, tudj felnőni, leválni, fejlődni és önállónak lenni, hagylak totál helytelen irányokba is indulni, döntéseket hozni – rosszakat is –, engem és a hitrendszeremet kritizálni. Kitörhetsz bátran a kereteink közül, mondj ellent és vitázz velünk, harcolj meg a kiváltságaidért, ne hagyj ránk semmit érvek nélkül, megadással.

Toljad csak Billie Eilisht csontig hangerőn, megszeretjük, vagy hozzászokunk idővel, rappelj Majkával, tapétázd ki a szobád koreai fiúzenekar képeivel – sajnálom a tapétát nagyon, de jobban sajnálnám, ha nem tanulnál meg rajongani és teljesítményt elismerni.

Támogatom más irányú önkifejezésed is,

hordd bátran a hülye kapucnis, túlméretezett pulcsijaid, rejtegesd magad, ha akarod, szoknyát ne vegyél, ha utálod,

a mínuszokban is járj tornacipőben – hagyom. Tudod, hogy kész vagyok a kereszttől a füledben, minden porcikám tiltakozik, hogy kékre fesd a hajad, és igen, van azért tiltás is: hatalmas „felejtsd el” mindenféle tetoválásnak és piercingnek.

Beköszönt hamarosan a bulizások korszaka is – jó pár éven át tart majd, úgy saccolom, nyilván édesanyád csak hallomásból ismeri ezt az egész témakört.

Részeg barátotokat ne hagyjátok ott egyedül sehol, hiába üvölti majd, hogy kell még az az utolsó kortyocska, vagy bent várja őt álmai asszonya/pasija. Taxira való tartalék mindig legyen nálad, pezsgőt mással ne keverj, gonosz dologra képesek azok az alattomos buborékok.

Ha mégis bekarmolnál, gyere csak nyugodtan haza, nem lesz ugyemegmondtam, sem mondhatomgyönyörűvagy – helyette csöndben, együttérzőn hordom majd másnap neked a vizet.

Nem adom viszont ingyen a támogatásom, neked is kell ígérned. Vigyáznod kell magadra, testi épséged és egészséges lelked mindennél fontosabb.

Vesszen minden, ha „helyzet van”, a pénz és a tárgyak pótolhatók, minden késés megbocsátható, minden villamos után jön a következő, te gyere haza épen mindenhonnan, ne rohanj, ne kapkodj, csak figyelj, és légy észnél.

Légy észnél, és ne közölj azonnal véleményt senkiről, légy észnél, amikor hatan kiabálják ütemesen, hogy fenékig, légy észnél, amikor azt mondják, hogy gyáva vagy, ha nem gyújtasz rá, vagy nem szippantasz egy csíkot, légy észnél, amikor azt mondja egy fiú, hogy elhagy, ha nem fekszel le vele, és légy észnél akkor is, ha a barátaid összenéznek, amikor a szerelmedről mesélsz nekik.

Ha ígérsz, tartsd meg, ha nagyot ígérnek, óvakodj, azt tedd, amit mondasz, és azt mondd, amit teszel, ne bántsd a gyengébbeket, fogadd el a másságot, tartsd tiszteletben mások véleményét és ízlését, ne ítélkezz, szeress nagyon, nevess sokat, fókuszálj mindig a jóra, légy hálás mindazért, ami neked megadatott. A tetteknek higgy, ne a szavaknak, merj más véleményen lenni, és a saját utad járni.

Ne járj senkivel sajnálatból, ha téged sajnálnak szerelmet hazudva, lépj le azonnal. Bírd ki, ha mindenkinek van valakije, csak te nem találtál még rá a nagy Ő-re, várj türelmesen,

ne ugorj bele méltatlan kapcsolatokba belesimulva az egyformaság szürkeségébe.

Ne bízz meg mindenkiben azonnal, de vigyázz arra, akiben megbízhatsz, ritka kincs egy igaz barát. Higgy a csodákban, és álmodozz, kérlek, jó sokat, nem fog mind valóra válni, de amit nagyon akarsz, amiben nagyon hiszel és amiért teszel is, az rád talál majd.

Tanulj nyelveket, haladj a korral, alkalmazkodj az újhoz és a változáshoz, mélyedj el abban, ami érdekel és amiben jó vagy, nem elvárás a kitűnő bizonyítvány, elvárás viszont a részvétel a családban, a fegyelmezett munka, a tehetséged kiaknázása, és a tőled telhető legjobb minőség mindenben, amit teszel.

S most jön a lényeg.

Mindennek alapja.

A kettőnk közötti szerződés legfontosabb passzusa.

Az a pont, amit be kell hogy véss a szívedbe, amit soha, de soha nem feledhetsz, és ami amíg élsz és amíg én élek, érvényes lesz.

Az, hogy én mindvégig itt leszek neked, rám mindig számíthatsz.

Jöhetsz hozzám, ha nem megy a matek vagy a német, figyelek rád, ha fel akarod olvasni a fogalmazásod, kipróbálom veled az új körömlakkodat. Meghallgatom, ha megbánt valaki a suliban, rám borulhatsz és bőgök veled, ha szerelmi bánatod lesz, elmesélheted filmélményed, végignézem a tesóddal betanult táncaidat, támogatom minden törekvésed és terved.

Itt leszek, ha bajba kerülsz vagy hülyeséget csinálsz, fogom a kezed és bátorítalak, hogy helyrehozd, bármi legyen is az, bízhatsz bennem.

Hívhatsz nappal, ha kell valaki a vonal végére, hívhatsz éjjel, ha nem jár már a busz, megyek érted, bármikor bárhová, elhozlak, kimentelek, hazaviszlek, feltakarítom, békén hagylak, megfőzöm, megölellek, meghallgatlak, megkeressük, visszaadjuk, sírunk-nevetünk, nem mondom el senkinek, minden jó lesz.

Bízom benned.

Hiszek benned.

Indulj, kislányom.

Szeretettel, anya

Liptai Judit

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images