–

Miután mindent kitaláltunk, a családom segítségével lefoglaltuk a jegyeket és a szállást, én pedig nekiálltam gondosan megszervezni a közös kalandunk minden percét, mert nem bírtam magammal. Jelentem, habár nem sértetlenül, de mindketten túléltük az utazást, és ami még fontosabb, nagyon sok mindent tanultunk belőle – egymásról, az athéni tömegközlekedésről, és persze arról, hogyan is kell átvészelni az első felnőtt vakációdat. 

1. Utazni egy logisztikai rémálom, de bele fogsz jönni

A listán szereplő összes leckéből ezt tanultuk meg a leggyorsabban. Valószínűleg azért, mert míg AirBnb-t meg programot választottam már családi nyaralásokon is, az igazi szervezésért vagy a pénzügyekért soha nem én feleltem.

Most viszont az én feladatom volt elintézni a taxit, átvenni a szállást, kitalálni a másnapi ebédet, és hirtelen rájöttem, hogy mennyi munka van egy látszólag laza, négynapos utazás mögött.

Ehhez még hozzájön, hogy a barátomnak ez volt a második repülőútja életében, és külföldön is főleg nagy csoportokkal járt eddig, így mindkettőnk számára újdonság volt ez a fajta felelősség. Időbe telt, amíg sikerült úgy végigtolnunk egy programot, hogy minden tennivalót észben tudjunk tartani. Mivel tényleg rajtunk állt az egész nyaralás, Athénban végre láttam, hogy milyen lehet az, amikor egyedül, magunkat ellátva élünk – és igaz, voltak nehézségek, de elég jól voltunk így.

Hol a tárcánkat hagytuk otthon, hol az útlevelünket, néha elnéztük egy múzeum nyitvatartási idejét, és párszor rossz metróra szálltunk, de legalább megtanultunk magunktól boldogulni egy idegen helyen, és ami még jobb, mindezt együtt. 

2. Ne végletekben gondolkodj!

Én és a barátom rettentő különbözőek vagyunk, és ezt semmi sem mutathatná meg jobban, mint ahogyan az utazásunkat kezeltük. Az a típusú ember vagyok, aki hajlamos a nyakába venni olyan problémákat, amik valójában nem szorulnak megoldásra, a barátom viszont ritkán stresszel bármin, és egy lajhár nyugalmával veszi a legkomplikáltabb helyzeteket is. Ez  elég érdekes szituációkat tud eredményezni, mint, mondjuk, amikor én ideg-összeroppanást kapok egy buszmegállóban, miután rájöttem, hogy elkéstünk, negyvenegy fok van, és a következő busz csak másfél óra múlva jön, a barátom pedig a vállát vonogatja, mire én sikítva közlöm vele, hogy most azonnal keresnünk kell egy másik útvonalat.

De ugyanígy nézett ki az is, amikor negyven perccel a gépünk indulása előtt értünk a reptérre, vagy amikor azt hittük, hogy elvesztettük a kulcsunkat: én túlaggódtam, ő meg egyáltalán nem, és ennek gyakran lett az a vége, hogy egymással bénáztunk ahelyett, hogy megoldást kerestünk volna.

A végére rájöttünk, hol találjuk meg azt a bizonyos arany középutat, ahol nincs felesleges stressz, mégis elérjük a célunkat, de ehhez a saját bőrünkön kellett megtapasztalnunk, milyen nehéz lehet, ha nem figyelünk a másikra.

3. Soha semmi sem lesz tökéletes, szóval erről az induláskor lemondasz!

Amint megtudtam, hogy nyaralni megyünk, úgy rápörögtem a tökéletes vakáció kitervelésére, mint a macskám a papírzacskókra: napokon át mások nyaralós képeire csorgattam a nyálamat a Pinteresten, és elhatároztam, hogy az én utazásom is pont ilyen makulátlan lesz. Kikerestem a sziklás strandokat, a Vouliagmeni tavat és egy gyönyörű, szabadtéri mozit az Akropolisz lábánál, egyszóval az összes elronthatatlanul szépnek tűnő helyet, amit csak találtam az interneten. Annyi rutinom már volt, hogy ne szervezzek be túl sok programot, és azt is tudtam, hogy nem minden fog pont úgy sikerülni, ahogy akartam, de még így is irracionálisan magas elvárásokkal indultam útnak.

Persze ott rögtön kiderült, hogy a strand túl messze van a várostól, a moziba pedig órákkal előtte jegyet kell váltani, és mivel ez nem fért bele a hibátlan nyaralásról szőtt álmaimba, így rendszeresen csalódnom kellett.

Csak akkor tudtam igazán élvezni ezeket az élményeket, amikor már túlságosan elfáradtam ahhoz, hogy a tökéletességre menjek, és meglepődtem rajta, hogy mennyire jól tudom érezni magam, ha csak egy kicsit is kiengedem a kezemből az irányítást. 

4. Nem kell minden napra újdonság! 

Már előre tudtam, hogy ha Görögországba megyünk, akkor az evés a nyaralásunk központi eleme lesz. Főleg, mert a barátom óriási srác szintén óriási étvággyal, én meg nagy rajongója vagyok a töltött szőlőlevélnek, szóval mind a ketten izgatottan vetettük bele magunkat a kulináris élvezetekbe. A házigazdánk ajánlott nekünk egy szuper helyi kifőzdét, amit rögtön az érkezésünk után ki is próbáltunk. A barátom teljesen beleszeretett a helyben sütött, csirkés gyrosukba, és legszívesebben folyton azt ette volna. Én tartottam magam édesapám elveihez, és kitaláltam, hogy mindennap máshol fogunk enni, a barátom pedig, a maga végtelen nyugalmával rábólintott erre.

A következő napon, órákon át rángattam őt magam után újabb ízeket keresve, hogy a végén hullafáradtan üljünk be az első helyre, amit elfogadhatónak ítéltünk.

Beláttam, hogy az újdonság varázsa csábító, de valójában remekül elvoltunk a kifőzdével, és oda elmenni kevesebb macera volt, mint új éttermeket kajtatni.

Persze aztán máshol is ettünk, de megértettem, hogy ami jó, azon nem kell javítani, és, hogy semmi baj nincsen azzal, ha néha a kényelmet választod a kaland helyett.

5. Kövesd az ösztöneid, ne az útikönyvet!

Én világéletemben kultúrsznobokkal nyaraltam (értsd: a családommal), így kiskorom óta rendszerint kimaradtak a híres látképek: Londont a Big Ben megtekintése nélkül hagytuk ott, és Rómában csak a metró miatt érintettük a Colosseumot. Sem az apám, sem a húgom nem kedveli az ilyen helyekkel járó tömeget és a parasztvakító, csillogó biszbaszokat kínáló árusokat, szóval mi inkább a ritkán látogatott, kevésbé ismert helyeket részesítettük előnyben. Persze semmi baj nincsen azzal, ha az ember mégis megnézi ezeket, hiszen nem véletlenül világhírűek, de én személyesen jobban szeretem a felfedezést, mint a járt utat. A barátom ezzel szemben még nem találta meg a preferenciáit, úgyhogy magammal vittem őt az általam választott helyekre, és a kihagyhatatlannak hirdetett látványosságokhoz is.

És bár mindenhol jól szórakoztunk, mindkettőnknek jobban tetszett az, amikor magunktól bukkantunk imádnivaló utcákra és botanikus kertekre, mint amikor az útikönyvet követtük.

A lényeg az, hogy ne hagyatkozz kizárólag mások véleményére, csináld azt, amit te élvezel, mert egyedül te tudod, mire van szükséged! 

6. Mindig az a legjobb, amit nem tervezel meg!

Szerintem már észrevehettétek, hogy van hajlamom a túlgondolásra. Nem vagyok perfekcionista, de a kontrollt szeretem megtartani. Javíthatatlanul irányító természetem van, és hozzászoktam, hogy sok más emberért felelek. Egyszóval, nehezen engedem el magam, ha azt érzem, hogy felelősséggel tartozom valakiért – és ez nemegyszer gátolt már meg abban, hogy jól érezzem magam. Éppen ezért előre kitaláltam, hogy mit fogok csinálni Athénban, és mik azok a pontok, ahol tényleg nyugodt és boldog lehetek.

Persze egyik sem volt olyan felhőtlen, mint amilyennek akartam őket. Ennek viszont volt egy másik, váratlanul kellemes oldala: ugyan a terveim nem mindig jöttek be, de azok a pillanatok, amikre nem is számítottam volna, igazán felejthetetlenek lettek. Tengerellenesként is bemerészkedtem a vízbe, és imádtam minden percét; egy ház tetejéről néztem egy tál popcornnal, ahogy lemegy a Nap az Akropolisz felett; és a teraszunkon macskákat számolgatva ledaráltam két évadnyi animét a barátommal.

Ezekre a dolgokra képtelen előre felkészülni az ember, mégis mindig ezek a nyaralások legjobb részei – amikor mindent elengedünk, és hagyjuk, hogy vigyen minket az ár. 

Nyáry Luca

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images

A további fotók a szerző tulajdonában vannak