–

Ahányan vagyunk, annyiféleképp kezeljük a helyzetet, amikor leszólítanak minket és… nem feltétlenül jól. Nem biztos, hogy mi vagyunk a követendő példák, mindenesetre fontosnak tartom, hogy elgondolkodjunk azon, hogyan tanácsos ilyenkor reagálni.

Van, aki az elkerülést választja, van, aki a nyílt konfrontálódást, és van, aki csak elüti egy vicces poénnal a kínos helyzetet. De képzeljétek, akad olyan is, akiből előjön a lélekbúvár, és képes órák hosszat beszélgetni az illetővel, hogy miért nem jó, amit tesz. Noha személy szerint a párbeszédben hiszek, el kellett fogadnom, hogy bizonyos helyzetekben nem tudok sérülés nélkül kijönni egy párbeszédből. Velem például a következő történet esett meg: 

– Sziasztok, lányok, mit isztok? Ide ülhetek hozzátok? – csapott le ránk egy szombat este egy idegen.

– Bocsi, de nem. Ne haragudj, de ez most egy ilyen csajos este.

– De miért nem? Olyan jó fej lányoknak tűntök – mondja, és kérésünk ellenére leül.

 – Sorry, de rég láttuk egymást, nem szeretnénk ismerkedni, ne vedd magadra – zártuk volna le vele a beszélgetést, jelezve, hogy hagyjon minket békén.

– Figyelj már, a barátnőd mindig ilyen provokatív? Nagyon bírom az ilyen csajokat. Átülhetnétek hozzánk a másik asztalhoz, ott ülnek a barátaim – mutat egy másik asztalra.

– Tényleg nem szeretnénk ma ismerkedni, csak egymással beszélgetni – mondom újra.  

Erre feláll dühösen, majd beszól:

– Hallod, te mekkora ribanc vagy!

Átül a szomszéd asztalnál ülő fiútársaságoz, ami nincs messzebb pár lépésnél, majd jó hangosan tovább panaszkodik vagy fél órán át, lehordva minket mindenfélének.

Nem mondanám, hogy kövessétek a példámat, hiszen bármilyen kitartóan utasítod el udvariasan a másikat, bármilyen erősen húzod is meg a határaidat, akkor is tudsz a másik haragjának hatása alá kerülni. Én akkor és ott csak magamban tudtam elrendezni a szitut (hiszen jól faképnél lettem hagyva nagy szidalmak között) és megértettem saját magammal, hogy az ő haragja nem nekem szól, még ha rajtam csapódott is le.

De mi lehet a jó módszer akkor? Hogyan kéne ilyen helyzeteket kezelni és egyáltalán milyen helyzetek fordulhatnak elő? Mutatjuk.

Both Gabi

A VIII. kerületben éjjel, egy sötét utcasarkon kinyúlt egy kéz, és megfogta a mellemet. Nagyon flegmán kérdeztem, hogy „ezt meg hogy értsem?”.

A pasi teljesen összezavarodott, mert mindenre számított, csak erre nem. Aztán hosszan beszélgettünk, azt hitte, pszichológus vagyok. Kiderült, hogy egyedül nevelte az anyja, és nem tud a nőkhöz kapcsolódni. Megbeszéltük, hogy nem ez a legjobb módja ennek. Párszor várt még ezek után ugyanott, egy sarokra az akkori lakásomtól. Türelmesen lelkiztem vele. Néhány hónap múlva boldogan közölte, hogy van barátnője, és többé nem láttam. Szóval szerintem van remény arra, hogy megértsék a férfiak, mit lehet és mit nem…

Tóth Flóra

Az én fejlesztésem, hogy minden közeledésre, kérdésre, ki nem mondott kérdésre azt válaszolom, hogy „NEM”. Tök kedvesen, de határozottan és jól artikulálva.

Például:

– Kérsz valamit inni?

– NEM.

– Ideülhetek?

– NEM.

– Megadod a számod?

– NEM.

És már el is ment.

Szentesi Éva

Én a „kérsz inni valamit?”-re még soha nem mondtam nemet.

DTK

A Sztárom a párom című filmben van egy jelenet, amikor Julia Roberts először vásárol Hugh Grant könyvesboltjában, és egy Rufus nevű arc épp lebukik azzal, hogy a gatyájába rejtve akar ellopni egy kötetet. Miután Grant elveszi tőle a könyvet, a csávó autogramot kér. Majd azt mondja: „Szeretnéd, ha megadnám a telefonszámomat?” Mire Julia Roberts ezt válaszolja (az angol eredetiben): „Tempting, but… NO.” Azaz: „Nagy a kísértés, de… NEM.” Teszi ezt olyan elegánsan és zseniális ritmusban, hogy azóta is röhögök rajta. És egy időben használtam is olyankor, amikor valaki tolakodó.

„Nagy a kísértés, de… NEM.” Közben természetesen Julia Roberts-esen próbálok nézni. Változó sikerrel.

Mutatjuk az eredetit:

Csepelyi Adrienn

Én kedvesen, ámde nagyon-nagyon határozottan építek le mindenkit, aki odajön, egyben azt is igyekszem közölni, hogy jólesik, hogy felkeltettem a figyelmét, és nem vele van a gond. Hiszen tényleg nem, és szerintem ezt fontos tudnia. Nem akarom elvenni senki bátorságát a jövőbeli udvarlástól.

Egyszer a Király utcában sétáltam, amikor éreztem, hogy követnek: egy fiatal srác elég hosszan jött mögöttem, a végén már szinte a nyakamban lihegett. Amikor megfordultam, hogy megkérjem, hagyjon békén, üvöltözni kezdett velem, hogy mit képzelek magamról, tán azt hiszem, jobb vagyok nála? Nagyon nagy lélekjelenlét kellett, hogy legyen erőm kiabálni vele, mert legbelül reszkettem.

A „Mit iszol?” felütéssel kezdődő felszedési akciók meg nálam eleve kudarcra voltak ítélve, hiszen amikor elárultam, hogy nem iszom alkoholt, vagy elkezdték tukmálni a piát (gyakran kifejezetten erőszakosan), vagy pedig úgy tipliztek, mintha azt jelentettem volna ki, hogy frigid vagyok.

Tóth Dominika

Én nagyon rossz vagyok abban, hogy aki leszólít, azt elküldjem. Úgy hiszem, nagy bátorság kell leszólítani egy nőt – főleg egy nagy társaságban –, ezért először is megköszönöm a kedvességét, majd azt mondom, ez egy csajos buli/iszogatás. (Mindezek ellenére sajnos hajlamos vagyok arra, hogy még a nevem is megadjam, akkor is, ha egyáltalán nem tetszik az illető.)

Egyszer a telefonszámom is megadtam egy fura srácnak, mert nagyon lelkes volt. Eltelt pár hónap, újra összefutottunk a buliban, de én egyáltalán nem emlékeztem rá, és úgy tűnt, ő sem rám. Újra elkérte a számom, mondtam, hogy megcsörgetem inkább, erre kiírta a nevem a telefonja.

Rám néz, hogy „te az a Dominika vagy, aki nem veszi fel nekem a telefont?”. Elég kellemetlen volt, azóta a telefonszámommal azért nem dobálózom.

Marossy Kriszta

Amikor még számokat kértek tőlem, akkoriban mobilom sem volt, így szimpátia alapján a saját otthoninkat vagy egy nagyon utált ember számát adtam meg, váltogatva. De alapvetően azokat az udvarlókat bírtam és bírom, akik kiderítették valahogy, hogy hova járok, és ott leszólítottak. Teljesen idegen, nyomulós barmoktól vissza szoktam kérdezni, hogy „ha tudnád a számot, akkor vajon kit is hívnál?”. Erre hümmögnek, én meg elköszönök.

Egy időben nagy divat volt, hogy iszonyat fiatal csávók nyomultak rám és hozzám hasonlóan kifejezetten nem fiatal nőkre (lehet, hogy most is így van, csak már nem járok a Gozsdu környékére). Akkor elmondtam nekik, hogy nem szeretném a suliba hordani őket, meg uzsonnát csomagolni. De lássuk be, a Facebook-világban nem probléma bárkivel kikezdeni. Arra meg ott a tiltás.

De ha most ezt egy szimpi pasi olvassa, akkor a számom 06-tal kezdődik!

Gyárfás Dorka

Kamaszkorom óta rengeteg problémám adódott abból, hogy a kedvességemet vagy nyitottságomat félreértették, de ezekből a tulajdonságokból mégsem akartam alább adni. Inkább kifejlesztettem egy olyan metakommunikációt, ami nem enged további közeledést, de nem is bánt meg senkit. Ezért jó ideje nem szokott gondom lenni a lekoptatással. Pedig még csak nem is vagyok durván elutasító vagy modortalan. Inkább a szemlesütős nebáncsvirág módra kapcsolok, akihez jobb, ha nem szólsz többet. Miután lesütöttem a szemem és elrebegtem egy gyöngéd elutasítást, általában megszakítom a szemkontaktust, kész, nincs tovább. 

Ha ez valamiért mégsem működik, akkor viszont eléggé dühbe jövök, pontosabban felháborodom. A NEM az NEM – mit nem lehet ezen érteni?!

Sokkal komolyabb gondom, hogy amikor szeretném, hogy valaki közeledjen, akkor sem tudok biztató jeleket küldeni! 

Szőcs Lilla

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images