Miért a világ legjobb pasija Robert Downey Jr.? (Csak!)
A kérdés számomra költői, mivel minden különösebb magyarázat nélkül az, és kész. Olyannyira, hogy a férjem is már régen beletörődött a ténybe: van egy férfi a világon, aki mindent visz. Nem hülye, sejti, hogy nem lesz nagy viháncolás Roberttel, így meghagyja nekem az illúziót, mint a rendes szülő a tiniszobák falán a Bravo posztereket… De hogy miért ő lett a férfi igazodási pontom érett koromra? Elsősorban, mert egyértelmű kémia van köztünk – ezt egészen biztos ő is érzi (haha) –, másodsorban meg még csomó dolog miatt. Mondom… Marossy Kriszta írása.
–
Anyai érzések, vágyakozás tárgya
Kezdjük a sort azzal, hogy tősgyökeres New York-i, amivel engem már önmagában meg lehet venni. Hiába nem él már ott, mégis ott született, ahol a világon a legjobban szeretnék élni. Mondjuk, vele. De hagyjuk, ne kalandozzunk el mindjárt az elején!
Szóval napra pontosan ötvennégy éve Greenwich Village-ben született, egy alternatív filmes apuka és egy író, színésznő anyuka második gyerekeként, ezért már korán csemegézhetett az egyik kedvenc sportjából, a színészetből. Ötéves volt, amikor az apja által rendezett Pound című filmben szerepet kapott, és nem mást, mint egy kutyát alakított benne. Erős a gyanú, hogy az életben jó ideig valósághűen alakított „rosszfiú” szerep már a családjától eredeztethető, hiszen elmondása szerint a saját apja adott neki marihuánát ezen a forgatáson… Ismétlem, a kis Robert ötéves volt, és lassan belejött a droggal való szoros kapcsolatba is.
Szép útravaló! Persze a másik a színészet iránt olthatatlan rajongása volt. Ebből a kettőből áll össze a tökéles egyveleg… meg még valamiből, de azt direkt a végére hagyom.
A mesebeli történet
Robert annyira odavan a színészetért, hogy tizenhét évesen elhagyja a főiskolát is érte, és beindul a karrier. Húszévesen egy évad erejéig csatlakozik a Saturday Night Live impozáns stábjához, ami lássuk be, elég szexi dolog. Beállni egy sorba, ahol Billy Crystal, Eddie Murphy, Bill Murray, Steve Martin, Chris Rock, Mike Myers és Tina Fey is szerepeltek, szerepelnek. A hírnév erős alapozása ez, nem sokkal ezután Hollywood következik, ahol rögtön több szereppel is megkínálják, ezek között lenyűgöző alakítást nyújt a Bret Easton Ellis könyvéből adaptált Fagypont alattban.
Szép, fiatal, szexi és döbbenetesen tehetséges.
Na meg nagyon jól játssza a drogfüggő Julian Wellst. Gyilkos kombó a pasi, az meg mennyire laza, hogy a karaktere miatt a forgatás után elégette az ott viselt ruháit?! Ezzel együtt úgy tűnik, hogy a karaktert nem igazán számolta fel ezzel.
Ezután jön az Oscar jelölést hozó Richard Attenborough-film, amelyben Chaplint alakította, már megint veszettül jól. (Számomra külön jó pont, hogy jelölték, de nem ő kapta meg az Oscar-díjat.) A veszett, lázadó fiúhoz jobban illik ez a verzió.
Majd következik az újabb lepadlózásom, amikor az Ally McBealben Larry ügyvédként megmutatja, hogy tud énekelni. Nem is akárhogy! Szóval a jelenet, amikor ott áll a színpadon, és ahogy néz Allyre… hát azt a pasit receptre kellene felírni a nőknek. Aztán még énekel is, de úgy, hogy mellette Sting csak hab a tortán. (Egyébként ezért a sorozatszerepért Golden Globe-díjat is nyer.) Nálam meg ekkor kezdte az összes díjat besöpörni. Ülnék Ally helyett néha ott az asztalnál… Ah, de hagyjuk is! Jön a másik gyengém.
A „rosszfiú”
Meggyőződésem, hogy az anyai ösztönök feltámadása, amikor apró termetű kedvenced nyakig van a szarban – teljesen természetes dolog. Hallottam a híreket a botrányairól, a drogfogyasztásról, a börtönökről, és egészen biztos voltam benne, hogy én ezt az embert simán meg tudnám menteni önmagától. Na, persze…
Ami viszont a kissé behízott, de imádott „rosszfiúban” a legjobb, hogy mesefigura is. Kihúzta magát a szarból! Először is, az Oscar-jelölésnél és a díjaknál nagyobb szó, hogy nem úgy végezte, mint sok sors- és kortársa. Maga a csoda, hogy él, és van agya hozzá, hogy még mindig jó színész legyen.
Az sem mellékes, hogy felismerte, nincs tovább, ebbe bele fog dögleni és megcsinálta a rehabot (bár erre rendszeresen kötelezték is), azóta is tiszta. Vége a botrányoknak… Talán!
Itt van egy kis piszok a gépezetben, de annyira bírom, hogy eltekintek a féltékenységtől.
Állítólag mégsem én mentettem meg, hanem a második feleségének (a producer Susan Levinnek) köszönheti, hogy összekapta-, és azóta is tartja magát. Minden egyes nyilvános szereplésen kénytelen vagyok nézni, hogy mennyire odavan érte, meg, ugye, a két közös gyerekükért is. Sebaj!
Erre itt van nekem egy mentőtörténet, miszerint nem is neki, hanem a Burger Kingnek köszönheti, hogy jó útra tért, hiszen egy nem túl fényes napon alaposan bedrogozva beugrott egy hamburgerért, ami állítólag romlott húsból készült, és a kettő kombója olyan félelmetes rosszullétet produkált, hogy elhatározta: itt a vége, vagy meghal, vagy abbahagyja a drogokat – meg persze a romlott húsról is le kellett jönnie.
„Néha mélyebbre kő' ássunk, a valódi érzelmi vetületig” (Kirk Lazarus, Trópusi vihar)
Nem fogom felsorolni az egész IMDb-t, de imádtam a Sherlock Holmesban (Jude Law szintén gyengém, de eskü, nincs több! Vagy van? Mindegy!), de mások is így lehettek vele, mert ezzel a sorozattal egy újabb Golden Globe-díj találta meg.
Amitől viszont végképp elgyengültem, az a Trópusi viharban a fekete, ausztrál akcentussal beszélő Kirk Lazarus karaktere volt. Tudom, hogy egy teljesen elmebeteg film, de ha rossz a kedvem, elég sokszor térek vissza hozzá.
(Itt kötelező megemlítenem amúgy, hogy azon kevés filmek egyike, amit most már csakis magyar szinkronnal nézek, mert meggyőződésem, hogy a filmfordítás Paganinije, Speier Dávid a magyar szöveggel megduplázta az élvezhetőségét.)
Robert ebben az agyament filmben a teljesen agyament karakterével megmutatta, hogy valóban nem hétköznapi színész, jelölték is legjobb férfi mellékszereplő kategóriában Oscarra, hogy aztán ismét ne az övé legyen. Pont úgy van az Oscarral ezek szerint, mint én vele…
„Én tudom, ki vagyok! Egy csávó, aki egy csávót játszik, aki egy másik csávót játszik!” (Kirk Lazarus)
Ugye, már látjátok, hogy egy igazi, tökéletlenségében tökéletes férfi ünnepli ma a születésnapját?
Személy szerint én nem haragszom semmilyen „szuperhírós” alakítása miatt, az sem zavar, hogy zenészként amúgy nem jön be, csak a hangja (jó, azért a lemezéről a Man like me tetszik), sőt, szemet hunyok afelett is, hogy apró, termetű és sokszor magasított cipőkben kell játszania.
Elsőként amúgy pont Guy Ritchie kényszerítette rá a Sherlock Holmesban, ahol Jude Law mellett eltörpült. Lett is ebből némi bonyodalom, mert állandóan esett-kelt, sok jelenetet a cipő miatt kellet újravenni, de belejött. Meg amúgy is, nekem megfelel a 172 centi!
A fent említett tökéletes egyveleg legjobb része az egész pasiban pedig az, hogy ahogy öregszik, annál szebb és szexibb, izmosabb, sármosabb lesz, így félő, hogy hamarosan rongyolok a moziba, és megnézem még a Bosszúállók: Végtelen háború című, számomra teljesen semleges opuszt is, csak hogy láthassam újra.
Aztán jövőre jön a The Voyage of Doctor Dolittle, amiben címszereplő lesz, és elvileg 2021-ben folytatódik a Sherlock Holmes a harmadik résszel. Addig meg elleszek a Trópusi viharral valahogy.
Isten éltessen, Robert!
Marossy Kriszta
Kiemelt kép: Getty Images/Jason LaVeris/FilmMagic
