–

Korosztályom átlag pályamodellje 2011 derekán a következőképp nézett ki: kezdésnek menj el egy diákmunka-közvetítő irodába, és szerezz valami melót, mellette végezd el a főiskolát/egyetemet, és ha szerencsés vagy, akkor valamely népszerű multinacionális cég íróasztalánál köthetsz ki.

Gyakornokként.

Meghatározatlan idejű ingyenmunka után talán maradhatsz.

Na, de mi van akkor, ha valaki úgy dönt, hogy nem ebben a világban szeretne érvényesülni?

Én legalábbis így voltam vele. Miközben épp ez a modell állt előttem és még pár ezer évfolyamtársam, hozzávetőleg több tízezer diák előtt a felsőoktatásban. (Kisebb-nagyobb módosítással, talán még most is így van, ki tudja.)

Milyen jó is lenne, ha olyan munkám lehetne, ahol önazonos lehetek, talán még valamivel kreatívabb tartalommal is foglalkozhatnék – állapítottam meg magamban, persze csak titokban. Azért így, mert bármilyen ambíció vállalása általános ellenszenvet gerjesztett az emberekben.

Kiközösítve lenni pedig nyilván szarabb dolog, mint ambiciózusnak lenni – ez még most is így van.

Nem kellene multis szerepeknek megfelelnem – fűztem tovább az álmaimat –, nem kéne belesimulni ebbe az agyafúrt, kommunikációs táncrendbe, elsajátítva a menedzsermanírokat. Milyen jó is lenne, ha nem kerülnék folyton teljesíthetetlen, sztahanovista, eszement versenyhelyzetbe! Ennek ellenére elindultam a számomra kijelölt úton.

Legalább hatévnyi munkatapasztalat kellett ahhoz, hogy magamnak is beismerjem: számomra elemi fontosságú az alkotói tevékenység. Amíg erre rá nem jöttem, igyekeztem beteljesíteni a sorsom. Voltam minden és még annál is több, amit el tudsz képzelni: Texas-szósz-hosztesztől kezdve, újságíró-gyakornokon, projektmenedzseren át tévés produkciós asszisztensig, minden. 

Mondjuk az újságíró-gyakornokság elég vad, szinte „punk” kilengésnek számított a családomban már akkor is. Nem győztem hallgatni, hogy inkább valami jobb megélhetést kínáló szakmában helyezkedjem el. Aztán totál kiégtem az egészben, és magamnak is beismertem, hogy valójában szabad és kreatív alkotói tevékenységet szeretnék végezni. Innentől kezdve aztán ennek rendeltem alá mindent.

Álom luxuskivitelben

Talán pont ezért tudtam azonosulni Mészáros Piroska Call Girl című monodrámájával is, mert rettentő humorosan végigvezeti a nézőket azon a lelki tusán, amin sokan keresztülmentünk, miközben a vágyainkat megpróbáltuk összehangolni a valósággal. Minden felemelő (mert olyan része is van), mulatságos, és rettentően nyomasztó részével együtt. Ez a darab nemcsak azok számára lehet élmény, akiknek alkotói ambícióik vannak, hanem mindenkinek, aki valaha feltette magának a kérdést a munkahelyén ülve:

mi a jó istent csinálok itt, és mostantól minden nap ugyanilyen lesz örökké?

A Manna produkció és a Mozsár műhely darabjában Mészáros Piroska őszintén vall arról, hogy mellőzött színésznőként milyen lelki folyamaton ment (illetve megy éppen) át. Hogyan jutott el a Nemzeti Színház színpadától egy call center íróasztaláig, hogyan vívódott magával és hogyan nem veszítette el magát mégsem útközben.

Piroska üdítő öniróniával és őszinteséggel összegzi színészi pályáját meg azt, hogy mennyire nehéz ebben a világban érvényesülni.

Menet közben feltűnt a Fapad című, sitcomszagú, közszolgálati sorozatban, 2013-ig a Nemzeti Színház tagja volt, majd szabadúszóként a Katona színpadán is játszott. Idővel azonban egyre kevesebb felkérést kapott, így kénytelen volt más megélhetési forrás után nézni.

Színészi karrierjét illetően a következő hasonlattal élt:

vannak kedvező szelek, amikre felülhet egy színész, és repíti őt fölfelé, és vannak kedvezőtlen légáramlatok, amikor egyszerűen évekre mellőzött színésznőként a földön jársz, és ez ellen nincs mit tenni.

Kétféle színésznő van: a gyönyörű, igéző, tüchtig külsejű nő, aki bármilyen karakter bőrébe belebújik, meg vannak a Piroskához hasonló különleges karakterszínésznők, akik nem tudnak ilyen széles skálán átváltozni, különben épp a jellegzetességüket veszítenék el. Ha az utóbbi típusba tartozik az ember lánya, akkor bizony nehezebben jut szerephez, slussz-passz.

Ezzel együtt ő ezt a szakmát választotta, és nincs az a stabilitást nyújtó irodai munka, amire lecserélné. Ezért átmenetileg arra kényszerült, hogy kompromisszumot kössön magával.

Hallo, ich bin Piroska. Was kann ich für Sie tun?

Mellőzöttségében Piroska alkalmi munkákat vállalt: dolgozott szabadulószobában, vezetett kocsma- és városnéző túrákat is. Végül pedig egy biztos alapbevételt, strukturált munkakört nyújtó call centerben kötött ki. Piroska feladatai közé tartozik, hogy napi hat órában fogadnja egy repülőtársaság ügyfeleinek hívásait, és kezelje panaszaikat német, spanyol és angol nyelven. Nap mint nap bírnia kell az idegesítő embereket, akik változatosan küldik el melegebb éghajlatra. Fennmaradó szabadideje csak így maradhatott a színházé. 

Életének ezt a szakaszát Boronkay Somával öntötték színházi formába, és Spáh Dávid rendezésében vitték színpadra. Én pedig teljes lelkesedéssel mondhatom, hogy valami zseniális lett.

A monodráma alkotói frissen, üdén és lazán fogalmazzák meg azt a nyomasztó érzést, amit egy call center nyújthat.

Színházi kísérőm, aki maga is call centeresként kezdte a pályáját, méghozzá diákmunka gyanánt (ma már álmai helyén van televíziós műsorszerkesztőként), nagy káromkodások közepette egyetértőn bólogatott, hogy pont így történt a valóságban. 

Számomra kifejezetten felemelő volt, ahogyan kibontja azt a tabutémát, pontosan mennyire idegesítő és lélekölő egy céges belső kommunikáció, hogyan játszmáznak és gyilkolják egymást az osztályok és a beosztottak.

Annak, aki esetleg kíváncsi arra, hogy mi elől menekülnek az Y generáció tagjai egyik munkahelyről a másikra, nagyon ajánlom ezt a darabot.

Ez a narratíva, persze, pepitában ugyanúgy jelen van minden más munkahelyi közösségben is.

Az alkotóknak remekül sikerült megragadniuk az irodai munka  esszenciáját, és olyan izgalmas nyelvezetben elmesélniük, hogy másfél órára odaszegeztek minket a székünkhöz.

Egyszerűen szuper élmény volt.

Szőcs Lilla

Képek: Manna Produkció - Mozsár Műhely