„Szöszmötölni jó! – Avagy egy varázslatos hely, ahova Kínából is hazajárok”
Semmi különös: egy kicsi könyvtár Nyíregyházán. Amitől mégis mese a mese: egy lelkes könyvtáros közösséget formált a környékbeliekből. Trembácz Éva Zsuzsa írása.
–
1981-ben költöztünk a Szamuely-lakótelep egyik tízemeletes házába. A szövetkezetibe. Egyik oldalán az OTP-s panel a „gazdagoknak”, akik Lada 1400-assal jártak, a másikon a tanácsi ház a hátrányos helyzetűeknek. A modern panelépületeket Nyíregyháza déli részére húzták fel a ’60-as években épült négyemeletes kockaházak közelébe. Itt-ott mutatóba maradt néhány alacsony vályogépület és hepehupás földút. Megnyitott a „kisbolt” és a „nagybolt”. Majd az új iskola, óvoda, takarékpénztár, és az orvosi rendelő is. A viszonylag emberléptékű betonrengetegben az Érpatak volt sokáig az egyetlen üde folt, amit csak Gangeszként emlegettek az itt lakók.
A közeli Vécsey utcában működött egy könyvtár. Elfüggönyözött, fekete rácsos ablakaival nem volt kifejezetten hívogató, ahogy szűkös könyvkínálata sem láncolta oda az olvasni vágyókat. Olyan volt, mint a Kádár-korszak lakótelepei. Lélektelen. Három évtized telt el azóta, és amikor hazamegyek, mindig eljövök ide a lányommal. Azért, mert valami történt a fekete rácsok mögött. Legalábbis az elmúlt öt évben.
Igazi könyvmoly voltam. Nirvana-közeli állapotban lebegtem, amikor a maximálisan kölcsönözhető hat könyvvel hazaérve végre hasra vágtam magam a szőnyegen.
Anyukám, amikor látta, hogy ismét békaként elterülve heverek a nagyszoba közepén a könyvhalommal, miközben a szobámban szerinte bomba robbant, akkor a „Jaj, de lusta asszony leszel, Zsuzsi!” mondattal összegezte a lelki szemei előtt lebegő jövőmet.
Nem is értettem, hogy mi a baj a lusta asszonysággal, hiszen ez a jövőkép nagyon is megfelelt nekem – legalábbis úgy képzeltem, hogy lusta asszonyként legitim módon kedvemre olvashatok majd. És serényen jártam is a könyvtárba. Nem, nem a közeli fekete rácsosba. Már tízévesen is inkább fél órát gyalogoltam a belvárosi nagykönyvtárig.
Aztán az élet úgy hozta, hogy öt évvel ezelőtt egy Mikula Edit nevű új könyvtáros került az elfeledett városszéli fiókkönyvtárba. Először a „szöszmötölésre” invitáló meghívóra figyeltem fel, és egyértelmű volt, hogy elviszem ide az akkor hároméves lányomat. Amikor betoppantunk, a színes papírokkal, ollókkal, ragasztókkal telerakott asztal körül alkotott jó pár gyerek és a szüleik. Azóta mindig megyünk, amikor hazajövünk. Készítettünk már húsvéti nyuszikat, őszi dekorációt, díszítettünk mini-fenyőfát, követ dekupázsoltunk, festettünk, rajzoltunk.
Közben népszokásokkal, hagyományokkal ismerkedtek a gyerekek – csak úgy cseverészve. A lányom egy papírbaba dekorálásakor itt tanulta meg, hogy miért viseltek pártát a lányok régen (a szüzességet jelképezte – a szerk.). Arról sajnos lemaradtunk, amikor Márton-napon lúdgége-tésztát fűztek, libazsíros kenyeret ettek, és az aktuális könyvajánlóban a Gőgös Gúnár Gedeon, Lúdas Matyi, és Nils Holgersson-könyvek sorakoztak.
Nemrég alakult meg a Tündérujjak Kézműves Klub felnőtteknek, de van könyvklub, és színházlátogatásokat is szerveznek. A társasjátékklubban sakkoznak, malmoznak a résztvevők, de az igen aktív közönség különböző logikai játékokat is hoz magával otthonról, például ördöglakatot. A legfiatalabbakat a saját fejlesztésű Olvasólétra-program ösztönzi az olvasás szeretetére. A nemrégiben befejezett felújításkor sikerült akadálymentesíteni a helyiséget, így mozgáskorlátozottak is részt tudnak venni a programokon. Az átalakítás előtt az olvasók bevonásával született az ötlet: kávésarkot alakítottak ki a helyiség egyik szegletében.
A roppant színes programkínálat jóval túlmutat önmagán.
Közösség született visszatérő olvasókkal, a rendezvények kisiskolást, nyugdíjast, gyesen lévő anyukát egyaránt megmozgatnak, és a klubok szervezéséből középiskolás önkéntesek is kiveszik a részüket.
A szöszmötölés nem csak a lányomnak ad sokat. Bevallom, kreatívkodás közbe csak úgy gyűjtöm a szívmelengető pillanatokat. Miközben mi tevékenykedünk, mindig betoppan valaki. Idős bácsi jön újságot olvasni, a beharangozott új könyvek iránt érdeklődik valaki, unokáját hozza egy nagymama, hogy meséskönyvet válasszon, és egy óvodáskorú kisfiú mutatja meg a könyvtárosnéninek a rajzát. A könyvek és újságok mellé mindenkinek „jár” egy kis beszélgetés, odafigyelés, sokszor név szerinti köszöntés, lelki támasz a mindennapi problémák megoldásához egy adott élethelyzethez passzoló könyvvel vagy testhezálló feladattal. A kézművesklubot egy roppant agilis, friss nyugdíjas hölgy vezeti, aki ebben a szerepben nemcsak kibontakozhat, de az átmenetet is megkönnyíti számára ez a feladat. Tudom, nemcsak én raktározom a szívbe markolóan szép pillanatokat, hanem az is, aki mindezt működteti.
Elmesélte, mekkora ajándék volt látni egy kerekesszékes fiatalember arcán az örömöt, amikor a felújítás után a középiskolásokkal sakkozhatott, vagy amikor évek óta visszajáró kis ovisa lepte meg egy saját készítésű csokorral.
Idén is hazajöttünk karácsonyra, de nagy bánatomra két hétig zárva volt a könyvtár. A lányom pedig kérdezte, hogy megyünk-e Edit nénihez szöszmötölni. A programról lemaradtunk, de nyitáskor, január 3-án benézünk azért, mielőtt a reptérre indulunk.
R. David Lankes könyvtári szakértő szerint az átlagos könyvtárak állományt építenek, a jók szolgáltatásokat, és a legjobbak közösséget. Ez a fiókkönyvtár a legjobbak közé tartozik. De van még benne egy kis plusz. Ennek a könyvtárnak lelke van – s ezt a könyvtáros varázsolta az egykori fekete rácsos ablakok mögé. Köszönjük, Edit!
Trembácz Éva Zsuzsa
Hogy miért siet a reptérre Éva? Mert épp Kínában él amerikai férjével. Ha tetszett szerzőnk írása, és szívesen olvasgatnál még tőle – vagy kíváncsi vagy, hogyan élnek ők, akkor látogasd meg a Facebook-oldalát is!