–

WMN: Egy kapcsolat alakulásában mennyire játszik fontos szerepet az azonnali szimpátia?

Nánási Pál: Nekem borzasztóan fontos az azonnali szimpátia, ugyanakkor a munkám révén hozzá vagyok szokva, hogy amennyiben nincs meg elsőre az összhang, akkor mintegy pszichológusként oldjam a feszültséget, építkezzek, mert csak akkor lehet együtt dolgozni, igazán jó munkát végezni, ha megvan a közös hullámhossz. Ennek ellenére hiába vagyok empatikus alkat, nem biztos, hogy a végére kölcsönös szimpátiával válunk el egymástól.

WMN: Fel tudsz idézni olyan kapcsolatot (rokonit, barátit, szerelmit), amely sokat rombolt téged, és mégis ragaszkodtál hozzá valamiért?

N. P.: Biztos volt olyan szerelem, ami rombolt, de nem maradtam benne. Alapvetően nem jellemző rám, hogy padlóra kerüljek valamitől, amiben aztán benne ragadok.

Ugyanakkor van olyan barátom, aki folyamatosan megkérdőjelezi a tetteimet, azt azonban úgy fogom fel, hogy időről időre egyfajta tükröt tart elém, esélyt adva az önvizsgálatra. De ez nem rombolás, hanem építkezés inkább.

WMN: Szerinted mi az oka annak, hogy egy-egy szerelem „elfárad” néhány év után? Vajon mítosz vagy valóság az, hogy minden kapcsolatért meg kell dolgozni”?

N. P.: Az biztos, hogy minden kapcsolatért meg kell dolgozni, bár szerintem egy jó kapcsolat nem elfárad, hanem átformálódik, miközben mindkét fél változik. A változásokat pedig úgy érdemes alakítani, hogy az továbbra is kompatibilis legyen a másik emberrel. A változással együtt egymást is érdemes arra inspirálni, hogy nagyjából egy irányba menjetek, ne távolodjatok el. Ami viszont mindehhez alap: a tisztelet, szeretet, hogy a másikra fel tudj nézni és egyenrangú félként kezelni.

WMN: Lehet-e egészséges a magánjellegű és a munkakapcsolataink keveredése? Ha igen, hogyan? Ha nem, miért nem?

N. P.: Van mindenre példa: az unokatestvérem barátja lassan húsz éve az asszisztensem, tizenöt éve pedig az unokatestvérem is, szóval ők folyamatosan együtt dolgoznak, és nem érzékeltem ebből soha problémát közöttük. Már közös gyerekük is van, és harmonikus a viszony.

Ugyanakkor az előző feleségemmel talán pont a közös munkát és az abból lassan kibomló problémákat nem kezeltem jól. Tíz évig volt a feleségem, együtt építettük fel a karrieremet, a cégemet, amiben az elején nem zavarta, hogy nincs igazán nevesítve, így kialakult sajnos egyfajta alárendelt helyzet, amit nehéz jól megélni: én voltam a Nánási Pál, ő meg – hiába dolgozott és segített engem – „a Nánási felesége” volt. Eleinte jól viselte, de később szétrobbant ez az egész kapcsolat.

WMN: Ki az az ember az életedben, aki a legjobban ismer, aki a legközelebb áll hozzád?

N. P.: Egyértelműen apukám.

WMN

Palya Beával készült nagyinterjúnkat a témáról ITT, Papp Gergő-Pimaszúrral ugyanezekre a kérdésekre adott válaszait ITT,

Fiala Borcsa véleményét ITT, Orvos-Tóth Noémi válaszait pedig ITT olvashatjátok.

Holnap este találkozunk a BMC-ben!

Képek forrása: Nánási Pál