–

Jaj, ne mondd már, hogy nincs semmi, tudom, mikor vagy padlón, meg azt is, hogy mindig velem van a baj, mindig miattam borulsz ki.

Mert semmi se' jó, amit csinálok! Megszoktam, hogy ezt kommunikálod, baszki!

Hogy csak kolonc vagyok a nyakadon… kínozlak… idegesítelek… és ha megfeszülök, se' tudok megfelelni az elvárásaidnak.

Dehogynem igyekszem!

Utálom, hogy a nők mindig általánosítanak!

Hallod, beesek az ajtón hulla fáradtan éjfélkor, három tárgyalás után egy kis nyugtot szeretnék, egy ágyat leginkább, erre te frankón éppen akkor akarsz lelki életet élni, és megoldani a házassági problémáinkat, amiken egész délután rágódtál, mert hát, időd, az van agyalni. És még te mondod, hogy le se' szarlak?

Nem, nem ordítok, oké, beszéljünk normálisan.

Szóval, nem lehetne, hogy kivételesen elmondod, mi a gáz, és nem barchobázunk? Nem azt magyarázta a mókus a párterápián, hogy tiszta lapok, nyílt kommunikáció vagy mi a tököm? Nosza!

Micsoda? Milyen sms?

Te nézegeted a telefonomat? Szerinted ez oké? Szerintem kurvára nem!

Felugrott? Mi ugrott fel? Az üzenet?

Ne bassz… Nézem…

Jah, ez egy régi történet…

Tehetek én arról, hogy eszébe jutottam? Szerinted ez is az én hibám? Kanos, gondolom. Biztos kirakta a pasija, vagy unatkozik, csóri, és most ráír azokra, akik jól megdugták egyszer. Egy jó nagy tudodmi hiányzik neki a gatyámból.

Most mi van, hova mész!?

A múltamra is féltékeny vagy?

Hogy azt írta: szerelmem? Jaj, ne csináld már! Hány embernek mondjuk, hogy szerelmem így, szerelmem úgy… Ez csak egy megszólítás, egy semmiség. Neked például sosem írom sms-ben, hogy szerelmem, nem? Pont azért, mert semmit sem jelent már a szó.

Érted?

Nem érted… Gondoltam. Jártatom a pofám tök feleslegesen.

Basszus, komolyan kezdem unni ezt a vitát.

Nem mondta neked anyád, hogy a férfiakat nem kell folyton cseszegetni, mert világgá mennek? Ja, miért is mondta volna? Ő is ezt csinálja negyven éve a fateroddal. Szegény pára! No, de én másmilyen vagyok. Én nem tűröm az elszámoltatást. Megmondtam már az elején, hogy én nem leszek senki csicskája!

Te leszel az oka, ha lépek.

Egyszer elegem lesz a piszkálásból. Normális férfi ezt nem tűri, csak a nyápicok.

Igen, a nyápicok. Mit nevetsz ezen?

Hogy sírsz?

Megáll az eszem. Mi bajod van, komolyan?! Mit csináljak, hogy felfogd, i-mád-lak?

Micsoda? Nem tudsz bízni bennem?

Tudod, mit? Tessék, nézz bele a telefonomba. Pörgesd végig az üzeneteket. A híváslistát. Amit csak akarsz. Na, fogd már meg! Tessék!

Most meg miért nem kell?  

Büszkeség? Fenét, gyávaság. Nem akarsz te tudni semmit. Csak félsz beismerni. Mert ha véletlenül kiderülne valami titok, még fel kéne adni a kényelmes kis életedet.

A pénz, amit hazatalicskázok, azért jól jön, ugye?

Ha kell valami a kölyköknek vagy neked, akkor azt kifizethetem, igaz? Arra jó vagyok akkor is, ha szar alaknak tartasz egyébként, ugye?

Nem veszed észre, hogy már a gyerekek is utálnak engem?

Miattad, mert folyton picsogsz, nyűglődsz, panaszkodsz, nyeled a nyugtatókat meg a bort, mártírkodsz, bazdmeg, ez az igazság, már anyádéknál is lincshangulat van, ha átmegyek, annyira sajnál az egész klán, hogy tönkreteszlek.

Nyúljanak csak hozzám egy ujjal is, szétperelem őket, ugye, tudod, hogy megteszem, bébi? Rájuk küldöm a zsarukat, tudod, hogy megteszem, ha baszakodnak velem!? Vagy a Béláékat…

Ne akard tudni, kik a Béláék.

Látod, most is bömbölsz! Megint vörös lesz a szemed, mikor jön a takarítónő, mondja majd mindenkinek, hogy „az a dög, az a Jenő, veri biza azt a szent asszonyt”…

Közben meg soha nem nyúltam hozzád egy ujjal sem!

Igaz vagy nem igaz? Na, ugye… Pedig hány pasi gyepálja a családját! Hálás lehetnél, hogy én soha nem bántottalak! Mondjuk, néha, amikor hisztériázol, provokálsz, legszívesebben fejbe kúrnálak valamivel, komolyan mondom, de nem teszem, mert nem vagyok olyan ember, aki verekszik otthon! Ébredj már fel, baszki, tök jó dolgod van, nem látod?????

Ez a baj veled különben.

Önző vagy!

Azt hiszed, körülötted forog a világ. Nincs is más nő a földön, csak te. És nekem imádnom kell téged feltétel nélkül offkúrsz. Akármit is csinálsz. Mert összeházasodtunk húsz éve.

Kurvára utálom a nőkben, hogy ha nyeregben érzik magukat, elkezdenek parancsolgatni. Elszámoltatnak. Ellenőrizgetik azt a pasit, akit azért választottak, mert tökös csávó.

Ott volt az a béna udvarlód, hogy is hívták? Árpád?… Ákos. Őt bezzeg elzavartad, mert uncsi volt. Ezt mondtad! Uncsi… Tisztán emlékszem.

Mikor, mikor? Akkor, amikor majdnem összevertem, mert ott tekergett a koleszban, tudod, járt utánad! És akkor mondtad, hogy ne basszam föl az agyam, mert már vége van, nem kell neked, uncsi.

És emlékszel, mit mondtál még? Hogy csak engem szeretsz. És belepusztulnál, ha elhagynálak.

Szóval, ha akkor ennyire akartál, akkor most mi a fasz bajod van? Az, hogy engem nem lehet ledarálni? Fogd már föl, hogy én ilyen vagyok, és kész. Ilyen a természetem. Kemény vagyok, mint a gyémánt.  

Kurucz Adrienn

A kiemelt kép illusztráció – Forrás: Getty Images/ esthAlto/Sanna Lindberg