Egy korszak idoljai voltak, mégis szélnek eresztették őket
2006. szeptember 4-én a Magyar Televízió végleg megvált a bemondóitól, akikért évtizedekig rajongtak a nézők. Az indoklás szerint eljárt felettük az idő, meguntuk őket, elkapcsoltunk, amikor beszéltek. Az iramot, a stílust a kereskedelmi tévék diktálták immár, a közszolgálat pedig idomult az elvárásokhoz. Azóta – 12 éve – nincs műsorismertetés, kedves mosolyú beköszönés a nap elején és búcsú a nap végén, tökéletesre főnözött frizura a lila drapéria előtt és virágcsokor a bemondó asztalán. És egyre kevesebb a tévé képernyőjéről megjegyzett arc. Kurucz Adrienn írása.
–
Kudlik Júliának, a „királyi televízió” egyik emblematikus személyiségének ma van a születésnapja. Ennek kapcsán hódoltam ismét kedves szenvedélyemnek, az időutazásnak.
Az első emlék, ami a bemondókkal kapcsolatban beugrott, és talán nektek is beugrik, az az, hogy a család akkor idősebb (esetemben sajnos már nem élő) nőtagjai körében rendszeres diskurzustéma volt Tamási Eszter, Takács Marika és Bay Éva frizurája. A bemondónők ruháit is gyakran elemezte a mi családunk (is). Tánti, mindenki keresztanyja és amúgy dédanyám testvérhúga varrónő volt, és hogy ki az igazán nett kis nő, abban az ő szava döntött.
Amúgy elég sokszor nem értettek egyet abban a rokonok, hogy ki a legszebb, ki mísz egy kissé és kinek a legmegnyerőbb a hangja, de a közös nevezőt úgy emlékszem, a Kovács P. József–Endrei Judit duó jelentette, értük mindenki lelkesedett a famíliából, igaz más és más okokból.
(Például mert mindenki Juditkája a legeslegkedvesebb, József pedig komoly, snájdig fiatalember, látszik, hogy volt gyerekszobája.)
A hangok, amelyek belénk égtek
Azt hiszem, a mai fiataloknak már el kell magyarázni, mire voltak jók a bemondók, miért kellettek. Nos, a prózai ok: filmes beharangozók híján elmondták ők, mi lesz a műsor. Persze az újságból is tájékozódhattunk, de a bemondók konferansziéként is működtek, szinte a saját nappalijában elhangzó privát programajánlásnak érezhette az ember a bejelentkezéseiket.
(Emlékszem, amikor kisgyerek koromban azt közölte valamelyik, hogy indiános film következik, iszonyú hálás voltam, azt gondoltam, nekik köszönhetem, ők intézték el, hogy a sok uncsi felnőtteknek szóló műsor között legyen nekem is valami meglepetés.)
Ma, amikor a képernyőn levésnek sokkal kisebb a súlya, ma, amikor szinte nem lehet megjegyezni az arcokat, és sokszor nem is érdemes, és sok csatorna van, és sűrű műsor- és szerepcsere, és a szép beszéd, a flott fogalmazás csak kevés poszton követelmény, döbbenetes visszanézni a régi televíziós felvételeket.
Szinte körülményesnek, színpadiasnak, finomkodónak hat az az igényesség, ami az akkori televíziós stílus, nyelvhasználat jellemzője volt, különösen a bemondók esetében.
Ma az ismertség, a celebség, beugró lehet a kereskedelmi televíziózásba, régebben, amikor csak a közszolgálati tévé létezett, a képernyő tette sztárrá azokat a kiváltságosokat, akik aztán olykor évtizedekig az arcai lettek. És mert a televíziózásnak akkor, a kor ideológiájának megfelelően, elsősorban nem a szórakoztatás volt a feladata, hanem a népművelés, a képernyőre az kerülhetett, aki képes volt megfelelni a kijelölt küldetésnek, képes volt tanítani. Leginkább arra, hogy miként használható igényesen ez a gyönyörű nyelv, ami a miénk.
Helyes hangsúlyozás, artikuláció, kerek mondatokban fogalmazás, szövegösszefüggés, kohézió: nyilvánosság elé az léphetett, aki egy sor feltételnek megfelelt, és ezen belül a szép beszéd kötelezően képezni való, vizsgaköteles, kitüntetett pozíciót foglalt el.
Ma a műsorvezetők úgy beszélnek, ahogy az utca embere
Régen a televízióból, rádióból csak az szólhatott hozzánk, aki példakép lehetett minden szempontból, eszmény, idol, akit utánozni sikk.
Ma hétköznapiak, közülünk valók a műsorok szereplői, régen egyértelműen az elitet képviselték, a követendőt, a csodálatra méltót.
És úgy voltak sztárok a képernyősök, hogy a magánéletükről szinte semmit sem tudtunk. De mert egyetlen csatornát nézett az egész ország, és azon ugyanazokat a megbízhatóan visszatérő, idővel hitelessé váló arcokat évekig, megszokta, szívébe zárta, családtagként kezelte a műsorvezetőket, bemondókat.
Eljárt felettük az idő
Utóbbiak is már az 1957-es kísérleti adástól kezdve részei voltak a magyar televíziózásnak. Ekkor még csak heti három adásnap volt, amelyből két napon filmet, egy napon pedig színházi előadást vagy sportműsort sugárzott a tévé. (1960-tól lett öt adásnap, és egészen 1987-ig a hétfő szünnap volt, emlékeztek?)
A hőskor első legendás bemondója Tamási Eszter volt, aki nemcsak a műsorokról tájékoztatta a nézőket, hanem meséket és verseket is mondott – 1969-ig fekete-fehérben!
Nem sokkal később csatlakozott hozzá Takács Marika, majd az első férfi: Varga József. A második hullámba tartozott Lénárd Judit, majd betegsége és öngyilkossága után (42 éves volt, mikor meghalt) a helyére lépő Kudlik Júlia, aztán Kertész Zsuzsa, Kovács P. József. Később újabb és újabb generációk értek be a feladatra: Mohai Gábor, Endrei Judit, Nagy Judit, Cserháti Ágnes, Bényi Ildikó …
Szerepük nem korlátozódott a paraván előtti felolvasásra, ha mesét már nem is mondtak, repertoárjuk bővült, műsort is vezettek, sőt felléptek a legendás szilveszteri ünnepi adásokban – Kudlik Juli például összeforrt a Delta magazinnal, a tréfa kedvéért Abbát énekelt a Gálvölgyi show-ban, és Antal Imrével is sokat bohóckodott – az Önök kérték kívánságműsorainak későbbi örökzöldjei lettek ezek az archív felvételek.
Elvitte őket a szél
A kilencvenes évekre a nyugat-európai csatornákról azonban eltűntek a bemondók, és a nálunk startoló TV2 és az RTL Klub már nem is gondolkodott bennük 1997-ben. A közszolgálat is egyre kevésbé.
Egy korszak véget ért.
Hogy mi lett a bemondókkal, akik közül az idősebbek sokakat a mai napig, kvázi személyes ismerősként emlegetnek, hiányolnak? Többen meghaltak: Hódos Judit balesetben, 35 évesen, Hajas Ilona csak három esztendővel élt többet, Szádvári Gabriella öngyilkos lett, Tamási Eszterrel agydaganat végzett 53 évesen és Takács Marika a mellrák miatt nem élte meg a hatvanat se. Van köztük nem egy, akiről úgy tartják, a csalódottság, mellőzöttség ölte meg végső soron.
De a sok tragédia ellenére szerencsére jó néhányan közülük ma is köztünk vannak, sőt sikeresen fordítottak a karrierjükön, mint például Kertész Zsuzsa, aki pszichológus-terapeuta lett vagy Endrei Judit, aki népszerű író-előadó, az ötven feletti tartalmas-aktív élet szószólója, sokak példaképe.
Sokféle utat futottak be, és nagyon különböző személyiségek valamennyien, de a velük készült interjúkban vissza-visszatérő elem, hogy televíziót hosszabb-rövidebb ideje nem néznek. Ez az új képernyős világ számukra idegen.
Kurucz Adrienn
Kiemelt kép: Fortepan / Krantz Károly