–

Mostanra már elég szervezettre pattintottam ki magam, és – ezt szerénykedés nélkül mondhatom, hogy – az időbeosztás koronázatlan királynője, a multitasking olimpiai bajnoka és a hatékony feladatpörgetés porondjának ünnepelt sztárja vagyok. Vagy, ahogy az ellenségeim (és/vagy a gyerekeim mondanák: egy kiköpött időnáci). A fejemben egy komplett, háromdimenziós Excel-tábla van, pontosan tudom, mikor mit fogok csinálni tíz évre előremenően, ruhástul, sminkestül, közlekedési módozatostul egyetemben. Ilyen patent beosztás mellett, gondolhatod, már előző nap tudom, mit fogok másnap ebédelni, a gondosan összeállított menüt aztán szépen bedobozolva, felcímkézve behozom az irodába, hogy pontban 13:00:00-kor elfogyasszam.

Kivéve… Ha.

Kivéve, ha aznap a kollégák a mexikóiból rendelnek ebédet. Mert akkor konkrétan nem homokszem kerül az én szépen olajozott gépezetembe, hanem az egész Góbi-sivatag. A szemeim elhomályosulnak. Az orrcimpám reszketni kezd, mint egy kis üregi nyúlnak. A számban megindul patakokban a nyálelválasztás. Nem kérdezek semmit, nem szólok (kivételesen) egy büdös szót sem, csak hátrébb tolom a hűtőben az aznapra szánt ebédemet, jó lesz az holnap is, mélyen benyúlok a pénztárcámba és a kajarendelő felelős asztalára helyezek 1400 forintot. És ő ebből pontosan tudja, hogy számomra melyik ikonra kell kattintania az ebédrendeléskor.

Mert vannak ételek, amik jót tesznek a testeddel, és vannak, amik a lelkedet simogatják.

És mindezeken felül, de klasszisokkal magasabban, a gasztronómiai égbolt sztratoszférájában található a szerelmetes fogás, az ízlelőbimbók menyországa, az étel, amire már várni is olyan gyönyörűséges, mint egy romantikus randevú előtti ruhapróba, és a pillanat, amikor végre ráteheted a mancsod a finomságra, az olyan eksztatikus érzés, mint amikor a kezedbe adják nyolcvankét óra vajúdás után a te szépséges csecsemődet.

Kinek a minőségi vödrös fagyi okoz kulináris orgazmust, kinek egy ujjakon végigcsorgó szafttal teli fűszeres csirkeszárny, kinek meg a kagylójából kiszippantott osztriga, citromgerezddel és pezsgővel kísérve.

Én egy végtelenül egyszerű ember vagyok, pofonegyszerű vágyakkal. Amelyeknek a netovábbja nem más, mint a jalapeno poppers. Azaz:

a jalapeno paprika isteni sajttal megtöltve, majd ropogós bundában kirántva. A múltkor megkérdezte tőlem valaki, heti hányszor tudnék ilyet enni. Némi töprengés után rávágtam, hogy akár mindennap. Háromszor.

Ha ennyire elharapódznak az ember vágyai, akkor pedig nincs mese, kénytelen elkezdeni azokat házilag kielégíteni, hiszen nem lehet mindig másra hagyatkozni ez ügyben (sem). Egy szó, mint száz, szépen rápillogtam az egyik kiváló kapcsolatokkal rendelkező kollégára, hogy szerezzen nekem pult alól jalapeno paprikát, ennek a fogásnak ugyanis sajnos ez az Achilles-sarka: nem lehet minden sarkon dundi, kemény húsú, méregzöld jalapeno paprikához jutni.

Ha viszont megvan a szajré, onnantól sima ügy az orgia! Már csak egy kis liszt kell, tojás és zsemlemorzsa, meg kukoricapehely és olaj a panírozáshoz, de ezt, gondolom, nem kell a rántott hús országában túlmagyaráznom. Ezen felül tekintélyesebb mennyiségű sajtra van szükséged, de vigyázz ám, hogy kiváló minőségű legyen, ízes és telt,

különben minek is vágnál bele egy olyan fogás elkészítésébe, aminek az alfája és az omegája a sajt?

A jalapeno paprikákat először sütőpapíros tepsire fektetem, olajjal kicsit meglocsolgatom, majd 10–15 perc alatt puhára pirítom.

Óvatosan levágom a tetejét, majd megtöltöm a lényeggel, ami nem más, mint reszelt Gouda sajt vékonyka hurkává formázva.

Majd ezek után visszaragasztom a kalapját, egy kis felvert tojással megkenve a szélén, hogy jól összeragadjon és ne folyjon ki sütés közben. Duplán panírozom, szintén biztonsági okokból, annyi lesz itt a medzsik, hogy első körben zsemlemorzsával, második körben pedig apróra tört kukoricapehellyel bundázom be.

Ezután mehet is a forró olajba, ahol pikk-pakk, aranyszínűre sül. Tálaláshoz van, aki fűszeres tejfölt kever ki hozzá, de akad olyan, aki a kínai édes-csípős szószba szereti mártogatni. Én csak a számba dugom pőrén, viszont két marékkal, mert nem akarom, hogy bármi is interferáljon a sajt fenséges ízével és a paprika enyhe csípősségével.

Kapjátok be ti is, mert egyszer élünk, legyen hát benne öröm is, ami a csövön kifér!

 

Fiala Borcsa

Képek: Kerepeczki Anna/WMN