–

Időről időre felfrissülnek régi trendek, újra felkap valami ki tudja, honnan érkező hullám egy-egy ruhát, zenét, filmet vagy fogást. Így lehetett ez a toszkán gnudival is, amit pár hete ettem életemben először az anyukámnál vasárnap délben. Aztán másnap reggel, ahogy az Instagramot böngésztem munkába menet, látom, hogy Jamie Oliver is épp a formás kis gombócait ajánlgatja a blogján. Ez főleg azért meglepő, mert gasztronómiailag nagyon felvilágosultnak és széles látókörűnek tartom magam, mégsem hallottam még soha a büdös életben erről a cuccról. És most, hogy leteszteltem kétszer is, be kellett látnom, hogy balga módon elvesztegettem az életemből negyven gnudis évet!

Ez az étel legalább olyan isteni, mint amilyen cukin hangzik a neve – úgy kell kiejteni ugyanis, hogy nyudi, – és ettől nekem, aki rajongok a szavakért, rögtön olyan csiklandós érzés támad a torkomban, mint amikor annak idején belógtam a nagymama kamrájába, és állva bevágtam egy fél üveg házi baracklekvárt. A jelentése szintúgy mókás, azt jelenti, hogy pucér, ugyanis kábé olyan, mint egy ricottás-spenótos ravioli a tésztaburok, azaz a ruhája nélkül. És most mondd meg nekem őszintén, el tudsz képzelni romantikusabbat, mint amikor egy férfi megkérdezi a feleségét, hogy csinálhat-e neki egy kis pucért vacsorára? Na, ugye, hogy nem!

Én se sokat tökörésztem, hanem megkérdeztem magamtól, hogy kérnék-e egy kis pucért ebédre, és mivel irtó lelkesen bólogattam válaszként, neki is vágtam rögvest.

Hozzávalók

Fél kiló mirelit spenótot kiolvasztottam, majd a fagyhalállal küszködve alaposan kinyomkodtam belőle minden vizet. (Közben igyekeztem nem nagyon szomorkodni, milyen kevés is maradt a végére így, dehidratáltan.)

Fél kiló túrót ugyanígy megszorongattam a lefolyó felett, ugyanis minél kevesebb folyadék kerül a tésztába, annál kevesebb lisztet kell majd belegyúrnod, és annál könnyedébb lesz a fogás. Villával összekevertem 15 deka liszttel, három zúzott fokhagymagerezddel, 15 deka reszelt parmezánnal, a három tojással, egy csipetnyi szerecsendióval, sóval, borssal, majd az egész hóbelevancot belekanalaztam egy uzsonnás zacskóba.

A zacsi végét elvágtam úgy, hogy kábé akkora lyuk lett rajta, mintha azt mutatnám a mutató és hüvely ujjammal, hogy minden nagyon klafa. A zacskóból lisztes tálcára nyomtam három hosszú kígyót, amiket aztán kétujjnyi csíkokra vágtam.

Ezek után fogtam egy borospoharat, belekanalaztam egy kis lisztet, és abba dobtam bele óvatosan egyenként a túrós-spenótos darabkákat, majd mint egy részeges sommelier, megforgattam benne. Így pikk-pakk tökéletes golyó formájú lett a pucérkám, plusz szépen bevonódott liszttel. Villával finoman visszaültettem a tálcára, és folytattam az amúgy igen szórakoztató műveletet.

Amikor elkészültem mind a három kígyó begolyózásával, sós, lobogó vízbe tettem őket, és épp addig főztem, amíg fel nem jöttek a víz felszínére. Olvasztott vajra szedtem a pucér nudlikat, megszórtam még egy kis parmezánnal, majd boldogan bekebeleztem. Azt hittem, olyanok lesznek, mint egy spenóttal felpimpelt túrógombóc. Ám az állaga sokkal ruganyosabb volt, kábé, mint egy jobb minőségű memóriapárna, a belül elolvadt sajtnak és a fűszereknek hála pedig messze nem olyan unalmas.

Pucérkodásra fel, legyetek ti is nyudisták!

 

Fiala Borcsa

 A képek a szerző tulajdonában vannak