–

Elöljáróban annyit: nagyon sok rendes és megbízható mesteremberrel találkoztam. Vagyis frászt nagyon sokkal, hiszen ha így lenne, nem jutott volna eszembe ez a téma, de néhánnyal azért igen. Őket mélységesen tisztelem a szaktudásukért és az emberségükért, és ezúton is köszönöm, hogy bízhattam bennük. A többiek viszont… hát, remélem, olvassák ezt a cikket.

„Reggel kilenc és este hat között érkezünk, legyen szíves otthon tartózkodni.”

Oké, egyrészt: ki, de tényleg, ki találta ki azt a baromságot, hogy a mesteremberek/gázosok/villanyosok/stb. csak munkaidőben tudjanak kijönni?! Ezt legalább annyira bírom, mint a posta és a hivatalok nyitvatartási idejét – a hajszásabb időszakokban esélyed sincs elintézni az ügyeidet, ha nem veszel ki minimum egy szabadnapot. Értem én, hogy a mesteremberek se szeretnének este dolgozni, de könyörgök, nem lenne megoldható egy előzetes időpont-egyeztetés, hogy senki ne várjon senkire? Bónusz: amikor nem jönnek. Se aznap, amikor ígérik, se másnap. Vagy jönnek, de három órával azután, hogy full idegesen kiléptél a lakásból, miután egész nap őket vártad. És erre még ők marha dühösek, hogy nem találnak otthon.

„Kisasszony, hatszázötvenes máriacsavar kell ehhez a polchoz, de olyanom nincs, meg kell vennem. Á, nem vészes, csak egy húszassal fog többe kerülni.”

Namármost, imádom, hogy mivel nő vagyok, és feltételezésük szerint gőzöm sincs, mi az a hatszázötvenes máriacsavar (ami amúgy nem létezik, de nagyjából ilyen homályos fogalmakkal szoktak betalálni), a mesteremberek nagy része élből hülyének néz. Oké, sokszor tényleg nem tudom, mit művelnek a konvektorommal vagy a könyvespolcommal, de azt hiszem, eddigi életemben még mindent megértettem, amit elmagyaráztak nekem, kivéve talán az adóbevallást. A jó mesterember viszont dehogy tölti értékes idejét magyarázkodással, inkább közöl egy durván magas árat, én meg bambán bólogatok: ha máriacsavar, hát máriacsavar, ő biztos jobban tudja.

„Nem lesz időm elmenni máriacsavarért, legyen szíves megvenni. De mindenképp hatszázötvenes legyen, semmi más nem passzol ehhez a polchoz!”

Az előbb azt mondtam, a mesteremberek hülyének szoktak nézni, ugye? Na, hát a műszaki bolt eladóihoz képest kispályások. Jöttem már ki sírva ilyen üzletből, miközben az eladó úgy vigyorgott mögöttem, mint Pennywise. True story.

„Sajnos nem elég felszedni a padlót ehhez a zuhanyfülkéhez, az egész fürdőszobát szét kell verni. Igen, az egészet, sajnos ez ilyen, nem mi tehetünk róla.”

Csak tájékoztatásul azoknak, akik zuhanykabinra cserélnék a kádjukat... vagy fordítva: NEM kell miatta szétverni a fürdőszobát, legfeljebb akkor, ha nagyon picike. Amúgy elég kibontani az adott fal- és padlórészt. Ne higgyetek annak, aki az ellenkezőjét mondja, főleg, ha sajnálkozó arccal benyög mellé egy négyszázezres árat.

„Persze, kitakarítunk festés/a polc felfúrása után, ez is benne van az árban!”

Ha ilyet hallotok, fejben rögtön kalkuláljátok ki, hány sittes zsákot kell szerezni, hogy beleférjenek a maradék fadarabok, hány barátot kell áthívni, hogy segítsenek felkaparni a padlóra száradt festékcsöppeket, és mindez hány órát vesz majd igénybe. A „takarítás” ugyanis, aki nem tudná, igencsak tág fogalom.

„Egy kávét köszönettel elfogadok, hölgyem, és ne haragudjon már, de átöltöznék valami kényelmesebbe, amiben jobb dolgozni.”

Azt hiszitek, poén, pedig nem: egy hatvan körüli gázszerelő egyszer simán elkezdett vetkőzni előttem. Kicsatolta az övét, – mire elém tárult egy jó darab az alsógatyájából –, megigazította az ingét, átvette a pulóverét, én pedig csak álltam döbbenten a kávéjával a kezemben, és azt se tudtam, hova nézzek.

Persze nem mindegyikük támad testtel, van, aki csak iszonyú bizalmaskodó kérdéseket tesz föl – csevegés ürügyén –, és egy kezemen meg tudom számolni, hányan végezték csendben a munkájukat, illetve váltottak velem mindössze pár udvarias mondatot.

Értem én, hogy az ember ilyenkor próbál barátságos lenni, de ez már messze nem az a kategória.

Ismétlem: szerencsére vannak kivételek, de csupán az ismeretségi körömben legalább száz ilyen sztorit hallottam már. Hígul a szakma, mondják a hozzáértők, és sajnos úgy tűnik, igazuk van. Nincs nálam a bölcsek köve, de a kölcsönös megbecsülés és korrektség sokat segítene itt is, ahogy sok egyéb, nehézségekkel küzdő területen. Csak kivillanó alsógatyákat ne kelljen látnom, és eskü, én is rajta leszek.

Kalapos Éva Veronika

Olvassátok el Kormos Anett: Ezért nem fordulok iparosokhoz, ha csak az életem nem múlik rajta című hasonló témájú írását is.

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Elvert Barnes/Flickr