–

A Hóember Nesbø Harry Hole-sorozatának leghíresebb része, amelyben a kicsit szerencsétlen, alkoholista nyomozó egy igazán hátborzongató gyilkos nyomába ered: a gonosztevő minden áldozata közelében egy pont ugyanolyan hóembert épít, így zongorázik a rendőrség és a családtagok idegein. Holét először nem érdekli az ügy, ám új társa, egy fiatal, pályakezdő nyomozónő hatására mégis belefolyik, és egyre kevésbé tudja kivonni magát alóla, hiszen a gyilkos levelet is küld, méghozzá személyesen neki. Közben a magánéleti gondjaival, volt szerelmével és annak nevelt fiával is zöld ágra kell vergődnie –

tehát minden adott, hogy egy izgalmas, feszült, nagy tétekkel játszó krimi kerekedjen ki a dologból.

Nem árulok zsákbamacskát: nem kerekedik, pedig – én, a skandináv filmművészet elkötelezett rajongója – tényleg nagyon sokat vártam ettől a mozitól, ám sajnos a feszültséget mindjárt a film legelején sikerül jól megnyirbálni. A történet ugyanis egy gyerekkori mikrosztorival indul, ami után csak annak nem egyértelmű, hogy vagy a gyilkos, vagy a főszereplő nyomozó múltjából lát részleteket, aki még életében nem látott vagy olvasott krimit. A mikrosztori szörnyű és nyomasztó, így olyan egyértelműen rágják a szánkba a leendő (negatív) hős szomorú gyerekkorát, ami már egy Helyszínelők-epizódban is túl direkt lenne. De oké, menjünk tovább, a történet lassan csordogál a skandináv krimiknél divatos mozaiktechnikával – egymás után dobálnak látszólag összefüggéstelen, rövid jeleneteket, amelyek majd csak a film második felében állnak össze egy egésszé –, de a mozi valahogy már itt ritmust veszít, majd akkor koppan a fejünk véglegesen a székünk háttámláján, amikor a felénél, jóval a nyomozók előtt rájövünk, ki a gyilkos.

Innentől pedig, valljuk be, egy „whodunit”- típusú krimi elég unalmassá tud válni (a besorolás a klasszikus krimiknél, amilyen ez is, hat kérdés alapján történik: ki, miért, hogyan, hol, mivel és mikor követte el a bűntettet, de persze egy sztorinak nem kell minden kérdésre megfelelnie, az is elég, ha egy-kettőre koncentrál). A film a „ki tette” mellett a „miért tette” kérdését is körbejárja, azaz körbejárná, ha az első tíz percben nem pont ezt a patront lőnék el a készítők. Nem marad tehát más, mint közepesen unatkozva várni, hogy essen le végre a tantusz a nyomozónknak, hiszen már a szomszéd zöldséges kiskutyája is tisztában van a gyilkos kilétével.

Pedig a színészek itt is nagyon jók:

Michael Fassbender a kisujjából rázza ki Hole karakterét, minden gesztusát öröm nézi, a fiatal nyomozónőt játszó Rebecca Ferguson is ügyes, remélem, másban is látjuk majd hamarosan.

Az Oscar-díjas J.K. Simmons és Val Kilmer nem kapnak túl sok játékidőt, de tisztességgel végzik a dolgukat. Hole exét Charlotte Gainsbourg hozza remekül, akivel, bevallom, elfogult vagyok, mindenben imádom, és jó a nyúlfarknyi szerepében Chloë Sevigny is, akit A zodiákus óta méltatlanul mellőznek, pedig szerintem iszonyú izgalmas színésznő (de ez szubjektív vélemény). Szóval a színészekkel minden rendben volt, kár, hogy egy kicsit túlhúzott, egyszerű sztorit kaptak a fenekük alá. A film angol gyártású, szóval még csak azt se mondhatjuk, hogy Hollywood elszúrta a skandinávok blockbusterjét, pláne, mert a rendező, Tomas Alfredson például svéd, sajnos azonban ez sem menti meg a Hóembert attól, hogy unalomba fulladjon, pedig az előzetes sok izgalmat ígért. Erről jut eszembe: van ötletetek arra vonatkozóan, hogy az elmúlt pár évben miért maratoni hosszúságúak a trailerek? Észrevettem ugyanis, hogy legtöbbször az előzetes alapján meg tudom tippelni, milyen lesz a film – ezért féltem kicsit ettől a mozitól is –, de ez nem az én filmes zsenialitásom miatt van, hanem mert a legtöbb trailer minimum két-három perces, és gyakorlatilag minden fordulatot ellőnek benne. Hol vannak már a régi, jó egy-másfél perces előzetesek, amik a hangulatukkal szippantottak be, és elérték, hogy a végletekig felcsigázva várjuk a bemutatót? Mindenesetre ez a film is jobban járt volna, ha nem látunk annyi vért és borzongást a trailerben, mert akkor talán maradt volna belőlük a vászonra is.

Kalapos Éva Veronika

Kiemelt kép: UIP-Duna Film