–

A szótlan

Háttérben hegyoldal, a fickó hosszú hajjal áll a semmibe révedve, erős szemöldökcsont, barna szemek, borosta, izmos testalkat, pont az én zsánerem, ide vele, most azonnal! Holnap van peteérésem, egy napot tudok esetleg még várni. Egye fene a lányos tartózkodást, én rábökök. Úristen, ő meg vissza! Az esküvői fotózásunkon zöld nyakkendő kéne rá, az áll a legjobban a színeihez, de hogy megy majd a zöld az ekrü esküvői ruhámhoz? Mindegy, majd megoldjuk valahogy. Ó, te jó ég, itt egy üzenet tőle!!! A válaszlevelet nehéz megfogalmazni, mert csak az a kérdés lüktet bennem, hogy MIKOR találkozunk? A többi nem érdekel. Zsigeri ősasszonyként vizslatom a képeit, találgatom az illatát, miközben a gyerekkorunkról értekezünk apró kis cuki levelekben. Végre idejön, nagyszerű, erre várok hónapok óta, olyan lettem, mint egy valaha szép kisváros, amit teljesen benőtt a gaz... Apropó, gaz! A kozmetikust hívni azonnal, gyantázunk, szemöldököt szedünk, teljes átváltoztatást kérek.

Eljött a nap. Itt van, ő lesz az, a ruhája még menőbb, mint a képeken, olyan magas, mint írta, annyi kiló, mint írta, úgy néz, ahogy írta... csak aztán megszólal. Nyávogó egérhangon. Sikerül időben rendezni az arcvonásaimat, senki sem tökéletes, ha fura és szótlan, hát az, mondjuk, kicsit hosszúra nyúlik a hallgatás, mi van, ez klaviatúrafüggő? Ráírjak, miközben itt ül mellettem? Hogy lesz ebből esküvő...? Videót biztos nem csinálunk, de abból nem lehet baj, ha a második koktél után rávetem magam. Ősasszonyi ösztönlényem nem kenyeret és cirkuszt követel.

A kölyök

Csak nyugalom, senki nem tud róla, hogy egy nálam hét évvel fiatalabb fickóval levelezek. Úristen, amikor ez iskolába járt, én már terhes voltam, de olyan kis helyes a nagy szemeivel, sehol egy ránc vagy táska, és jó magas is – legalábbis a képein mindenki más alacsonyabb nála. Ez fontos, hiszen én sem vagyok kicsi. Biztos nincs pocakja sem, ráadásul nem is őszül! Szerencsére nem látszik rajta a kora, rajtam sem az enyém. (Gyertyafénynél, full sminkben, szemüveg nélkül, rövidlátók előnyben!) Nem is ebből a városból való, senkire sincs kiírva, hány éves, csak nyugi. Olyan izgi ez az egész, együtt sétálunk majd a Balaton partján, és mindenki engem irigyel! Az ott az anyukája a háttérben? Az adatlapomon szépen olvashatóan ott van, hogy egyedül nevelem a gyerekem, és hogy köszönöm, jól megy, nem igénylek segítséget.

Nem is kerül szóba az egész, hiszen ismerkedünk, ugyanazokat a könyveket szeretjük, témánk van bőven, és látni a képein, hogy ez egy intelligens, sportos, törődő, normális fickó, aki sokat nevet. A személyes találkozón csúszik el a dolog, amikor is egyetlen randin belül kiderül a srácról, hogy elfelejtette megemlíteni azt az apró családi problémát, ami miatt cseppet sem úgy néz ki, mint a képeken vagy Skype-on. (Mégsem kérhettem meg, hogy álljon fel, vetkőzzön gatyára, és legyen szíves lassan kétszer körbefordulni a kamera előtt.) És hogy retteg attól, hogy nekem gyerekem van, aki nem mondom meg, hány évvel fiatalabb csak nála. Rövid úton elrohant, miközben én a padon ültem, az utolsó mondata még szállt utána a szélben, valami kétségbeesett kiáltás volt arról, hogy ő még túl fiatal ehhez. Azt hiszem, én meg már túl öreg...

A szépszemű

Na, jó, még egyszer megnézem, de aztán délután ötig nem szabad. Ma klikkelek rá a fényképeire huszonkettedszer, de nem lehet vele betelni. Kicsit kékes szemek, barna haj (már megint, ez van),  huncut mosoly, mondjuk, folyamatosan bő ruhákban pózol, ezt nem tudom mire vélni. De minek is, hiszen az arca mindent elad, már a szemöldöke szálainak a számát is meg tudom mondani – 263 – annyiszor nagyítottam fel a képet olyan szépen néz, a mosolya tökéletes, tuti, hogy gondoskodó, kedves, családbarát, és nem fut el, ha megtudja, hogy gyerekem van. A kis butus még valami családi fotót is feltett, mondjuk, senkit sem lehet kivenni tisztán, az a kettő vajon az ő gyereke ott mellette? Azt írta, bonyolult kapcsolatban él, ebbe bármi belefér. Majd együtt leszünk egy nagy, romantikus patchwork-család! De mindenhol a bő ruha, és nem látszanak a fogai. Viszont az anyjának igen, az szép, hátha tőle örökölte a sajátját. Ezt is külön kell kérni, hogy küldjön már teljesen véletlenül strandolós fotót? Senkivel sem találkozom többé enélkül, tanultam a hibáimból. Meg is jött a kép.

Kék szemű drágámnál csak egy ikerbabakocsi szélesebb, a fogai kuszák, a pocakja rálóg a nadrágjára, kopaszodik, és annyira gondoskodó és kedves, hogy az egyéves, harmadik gyerek után is ugyanannyi tartásdíjat fizet a fél évvel ezelőtti válás óta, mint a másik kettőnek. Igazán méltányos, ugye?

Az ökopasi

Na, ez itt az én jövendőbelim. Vidéki házban él, ökogazdálkodik, izmos, hosszú hajú, szakállas, de csak amennyire kell, ez tuti, hogy felvágja télire a tüzelőt, meggyógyítja a kutyát, és leszedi a paradicsomot egyetlen délután. Jól áll neki a bioruha, sikerül elkerülni az ősemberes kinézetet, és mindenben stimmel, amit vizslatok: magas, vékony, természetpárti, szeret olvasni, utál moziba járni, szeretetteli, gondoskodó, férfias, de nem vad, sőt békés, bölcs, és... igen, ez mind a képről látszik, nekem ne mondd, hogy nem, hisz ordít róla a harmónia.

Az, hogy a második üzenetében, amikor valamire sejtelmesen válaszoltam, szó szerint azt írta, hogy „ne szórakozzá' velem, te lyány”, és nem hisz az áramszolgáltatásban, nem vette el a kedvemet. Vagy csak egy egészen picikét...

 

Polgár Lili

Képek: ITT, ITT, ITT, ITT

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Alex Photo Stock