Ahogy őszülni kezd a halánték, és őszülni kezd a táj is, egyre többször fordítjuk érdeklődésünket az ég felé. Ha az ember liba, akkor pedig különösen. Persze olyan, hogy vadliba, nincs, ez csak egy gyűjtőfogalom, ami abban segít, hogy a házi libától megkülönböztessük a hasonló méretű, de szabadon szárnyaló társait. Van közöttük nyári lúd, vetési lúd, kis lilik, hogy csak a leggyakoribbakat említsem.

Ha beköszönt az ősz, hidegebb égtájakról melegebb égtájakra költözik, úgy mint Gdańskból Tatára. Egyik település sem hangzik olyan egzotikusan, hogy érdemes lenne továbbolvasni ezt az írást, pedig de!

A ludak ugyanis önmagukban érdekesek. A bájgúnárok nem hívják fel magukra azzal a figyelmet, hogy milyen szép és nagy a farkuk (vö. páva!), ellenben egy életen át hűségesek. És ha az ember liba, akkor a víziszárnyasok nagy családjához hasonlóan kitűnően viseli, ha a lába rettenetes hideg, miközben tollal fedett teste kellemesen forró. A közönséges emberek ezt nehezebben tűrik, a pehelypaplan alatt izzadva is bosszantja őket a hideg láb. Mi simán lefagyasztanánk a lábujjunkat a jégen mezítláb ácsorogva, ugyanis óriási hőveszteséget szenvedne el az adott terület. A liba azonban nem buta, ezért már menet közben lehűti a vérét, így mire az a lábába ér, már annyira hideg, hogy nem nagyon tud tovább hűlni. Visszafelé menet viszont a testből jövő erek között a vénák úgy felmelegednek, hogy a liba testébe már kellemes vérhőmérséklettel érkezik vissza a visszér.

A nyári lúdból háziasították a háziludak nagy részét, mely az emberi gonosz lelemény talán legszebb szimbólumává vált. A hófehérré nemesített házi jószágok sora az lett, hogy a gazdasszonyok előbb a fakanál nyelével, majd később gépekkel tömték a libát, hogy a mája hatalmasra dagadjon.

Hasonlót próbáltak a gyerek-spenót vonalon is eljátszani, de a tömés ellen az embergyerek fellázad, így maradt a liba.

A liba azért is volt jobb, mert finom pelyheket lehetett letépni a testéről, amivel paplant, később pehelydzsekit, hálózsákot tölthettek. A nagyobb tollakat pedig eladták Petőfinek. (A költési időszakban ő is sokat költött.)

A nyári lúd korán kezdi a költést, gyakran már márciusban is költ, de ehhez nem kell neki Pilvax, elég egy mocsár vagy nádas is. Érezhetően fontos számára a családi adókedvezmény, így öt tojásnál kevesebbet ritkán találunk a fészkében. Ha ennél sokkal több kis libát látunk a libasorban, akkor biztosak lehetünk abban, hogy a szomszédasszony is idetojta a tojásait, aztán elhúzott a bájgúnárjával önmegvalósítani, esetleg újabb kihívásokat keresni a szakmai életben.

Az aggódó anya-ludak időnként elviszik az ortopéd orvoshoz a gyermeküket, és ha az a fejét csóválja, akkor tudják, hogy sajnos boltíves a gyerek lába, olyan, mint egy emberé, így nehezített lesz a mozgása. Erre a lábproblémára a cukrászok által is gyakorolt lúdláb tornát ajánlják terápiaként.

A családok nyárra nagyobb csapatokká állnak össze, a szülők már alig várják, hogy véget érjen a vakáció, addig is együtt legelnek szülőtársaikkal a szomszédos vetéseken.

Ősszel, mikor beköszönt az iskola, és a szülők végre hátradőlhetnének, mert a gyermekük félrenevelésében van végre cinkosuk, szóval ebben a szép és színes évszakban a vadludak útra kelnek, és olyan helyen telelnek, ahol minden kicsit elviselhetőbb, mint ahonnan elindultak. Ez a vándorlás egy világméretű terv része, és szerencsére nálunk is vannak olyanok, akik erre megfelelően felkészülnek.

A tatai öreg tavat például leeresztik, így olyan alacsony a benne lévő víz, hogy a mederben hosszan lehet sétálni, és a madaraknak is csak térdig ér. Persze nem térdig, mert a madarak térde nem egészen ott van, mint ahol mi elképzeljük. Hiába a sok vasárnapi anatómiagyakorlat a nagyinál a rántott csirkecombbal, a végtag felépítését sokszor a felnőtteknek is külön el kell magyarázni. Ugorjunk.

Ősszel tehát érdemes kilátogatni a tatai tóhoz. Budapestről egy lúdköpésnyire van csak, viszont olyan élményt nyújt, amit egy sima állatkerti látogatás nem tud. A tatai ludak Critical Mass-eseménye a Vadlúd sokadalom, ilyenkor rengeteg program is van a tó körül. Ha azonban csak a több tízezer lúd mozgására vagyunk kíváncsiak, akkor érdemes bármely nap egy kora reggelt, vagy egy estét a tó partján eltölteni. A tóról induló, vagy a naplementében a tóra érkező csapatok látványa megerősítheti bennünk és gyermekeinkben, hogy nem csak természetfilmesek láthatnak és hallhatnak csodákat. Ha lusta disznónak érezzük magunkat, akkor tegyünk egy sétát a tó körül (kábé két óra), és tapasztalni fogjuk, hogy sok lúd disznót győz.

Ha a kirándulásunk ellen valamelyik családtagunk azzal jönne, hogy őt nem érdeklik a madarak, legfeljebb az Angry Birds, akkor két megoldást javaslok:

– tegyük ki félúton a felcsúti kisvasút megállójában, arra ugyanis a madár se jár

– vigyük fel a tatabányai Turulhoz, hogy lásson egy komolyabban mérges madarat.

Márton-nap környékén sokan elteltek libával, a testi örömök tehát megvoltak. A vándormadarak megfigyelése lelki táplálékul szolgálhat, ami nagyon jó töltekezés a sötétedő őszben. Aki pedig libás szellemességre vágyik, az nézzen Dolák-Saly Róbert.

Kökéndy Ákos

Ákosnak nem ez az első állatos írása, ha szeretnéd megtudni, hogy milyen emberállat szerinte például a tétova teve, a kullancs, az „énszarvas” vagy lajhár, akkor kattints IDE!