–

Azon a bizonyos szombaton olyan húsz „éjjel-nappali szakszerviznek” becézett szolgáltatót hívtam fel.

Ebből nyolcat el sem értem, öten leszúrtak, hogy hétvégén hívom őket, de hatan ígérték, hogy egy, maximum két héten belül már jönnek is, így már-már kétségbeesetten csaptam le az első emberre, aki még aznap hajlandó volt meglátogatni, egyébként egy gigantikus alapdíjat emlegetve.

Két órán belül meg is jelent, további tizenöt perc múlva kijelentette, hogy „Szívem, ez a kazán kuka” és cserélni kell. Motyogott valami alkatrészekről, amik ehhez már tuti nincsenek, de ha esetleg mégis, akkor itt a Covid, csúszásban vannak, és majdnem annyira jön ki az egész, mintha új kazánt vennénk…

Kicsit olyan érzésem volt, mint amikor az ember egy apróság miatt bemegy a plasztikai sebészhez, és a végén azon kapja magát, hogy nincs olyan testrésze, ami nincs körberajzolva alkoholos filccel.

A lakás közben hűlt, emberünk meg felvetette, hogy neki van két jó haverja, akik még ma kicserélik az egész kazánt. Kérdeztük, mennyi lenne, erre rögtön vad telefonálásba kezdett, és megálltunk mindennel együtt „cirka egymillánál”.

A férjem szeme gyenge tikkelésbe kezdett, én meg felvetettem, hogy ha jól tudom, másféle kéménybélelés kellene az említett kazánhoz… Emberünk eloszlatta a kételyeimet azzal, hogy azt „majd megoldjuk okosba”, ami azt jelenti (gondolom), hogy a haverok majd kiállítanak egy hamis papírt. Ezen a ponton nálam is bekapcsolt a vészjelző, és a lakás távolabbi pontján felhívtam Tibort, állandó partneremet, a kivitelezők gyöngyét, akinek elég volt pár mondatban összefoglalnom a helyzetet,

rögtön mondta, hogy nagyon hamar búcsúzzunk el a szakinak csúfolt alaktól, mert ők azok, akiknél – ha addig nem halunk bele a szén-monoxid-mérgezésbe – akkor romlik majd el a felszerelt gép, amikor már a cég nyoma is be lesz szántva.

Ily módon megerősítve, megköszönve a semmit, kitessékeltük rettentő sértődött emberünket, zsebében a magas alapdíjjal a hűlőfélben lévő lakásból, összepakoltunk pár alapcuccot, matracot, ágyneműt, és átköltöztünk a férjem irodájába. Akkor még nem is sejtettük, hogy hetekre.

A koleszos időket idéző irodai, földön alvós időszakban aztán átgondoltan, kéményseprőkkel, szakértőkkel tárgyalva felsejlett az új, megbízhatóan felinstallálandó kazán összköltsége, amitől már mindkettőnk szeme tikkelni kezdett, és nagyjából eldöntöttük, hogy inkább a tavaszig tartó félnomád irodai életet választjuk, és majd nyáron összeszedjük rá a pénzt. Ekkor bukkant fel egy kedves barátunk, aki a jövőbeni teljes legatyásodásunk előtt még arra biztatott minket, hogy hívjuk ki az amúgy mindenhez értő gázszerelőjét, Egont. Egont, aki már megannyi kidobásra ítélt készüléket élesztett fel haló poraiból.

Azonnal hívtuk is, pár napon belül – tényleg csak egy-két órás késéssel – meg is érkezett, és ezzel egyidejűleg elkezdődött a régi kazán és a szakemberekbe vetett hitünk teljes rekonstrukciója. Egon egy fiatal, apró, elhivatott ember, mindig nett fekete ruhában, ehhez illő maszkban és headsetben tölti az egész napját. A szerszámai katonás rendben állnak a rendezett táskáiban és aprólékos gondossággal kutat az általa vizsgált szerkezet minden részében. Ha elakad valahol, abban a pillanatban hívja valamelyik társát vagy haverját, aki pont annak a résznek, elemnek a specialistája, és hosszas videókonferenciába kezdenek, ami olykor vitába torkollik.

Amikor nincs egyetértés, akkor behívják konzulensnek egy további szakember ismerősüket, osztanak, szoroznak és pár óra alatt felállítják a végső diagnózist. Ha ez egy műtőben történik, akkor is lenyűgöző, de a fürdőszobánkban kifejezetten utópisztikusan hatott.

Amikor Egon bontja a vonalat, aprólékosan elmagyarázza nekünk, hogy mi a baja a betegnek, és mit kell megrendelnie hozzá. Amikor jóváhagyjuk, akkor újra tárcsáz, és felhívja két, alkatrészekkel foglalkozó kollégáját is, majd összegzi nekünk, hogy kinél miből mi van és mi rendelhető, mik az érvek ellenük, mellettük, illetve az árukat is sorolja.

Lenyűgöző, ugyanakkor kicsit olyan érzés, mintha egy olyan étlapról kéne választanunk, amit egy afrikai törzs nyelvén írtak. Nagyjából a válaszunk is ennek megfelelő, miszerint azt kérjük, amit te ajánlasz és a lehető leghamarabb megérkezik, mert éhesek vagyunk… azaz nagyon fázunk.

Egon egyetértően bólint, azon nyomban újra tárcsáz, rendel, két nap múlva jön az alkatrésszel, éppen csak egy-két órát késik. Szerel tovább a már teljesen jeges lakásban.

Már negyedik órája szerel, a beteg közben kétszer újraéled, de Egonnak nem tetszik a hangja. Újra tárcsáz, újra konzultál, átköt, kitisztít, szerel tovább. Egyetlen rossz szó nem hagyja el a száját, este fél tízre már tetszik a hangja neki is, örül. Mi is örülünk. Az előre megbeszélt díjazásnál egy fillérrel nem kér többet, de azért még egy órát áll a kazán mellett, és műértő füllel hallgatja a zörejeit.

Közben félve kérdezi, hogy elmehet-e a mellékhelyiségbe. Ott felfedezi, hogy rossz a csap. Mondja, hogy két nap múlva úgyis jön, mert még át akarja teljesen tisztítani a kazánt, és akkor megcsinálja a csapot. A konyhában akar kezet mosni, de szólok neki, hogy a villanymelegítő beszart, nem lesz meleg víz. Abban a pillanatban már térdel a készülék előtt, és nézi, hogy vajon mi lehet a baja a vízmelegítőnek. Felmér, megállapít, két nap múlva azt is megcsinálja, mondja.

Jön is, amikor mondja (persze az egy-két óra csúszással, amit alaposságát és lelkesedését látva nemhogy értek, de el is várok tőle). A villanymelegítő megjavul, de ahogy működni kezd, lecsapja a biztosítékot, mert túlterhelt az áramkör. Laza mozdulattal visszakapcsolom, erre kiég a pultvilágítás két trafója, és kikapcsol a hűtő is. Semmi probléma, nyugtat Egon, hiszen még jönnie kell, mert a nagy hidegben a konyhai lefolyó a pince szintjén eldugulhatott, mivel sokat nem használtuk, és a zsíros cucc megkötött. Pár nap és jön, megoldja, egyet se féljek – nyugtat –, és akkor majd a trafókat is kicseréli. Addig is kiadja, hogy intézzek áramkörbővítést, a hűtőt meg addig bedugjuk egy másik áramkörbe.

Ha minden igaz, akkor ma délután érkezik, és izgatottan várom, hogy milyen új problémákra derül még fény. Mivel lassan családtaggá válik nálunk, múltkor finoman ugyan, de jelezte, hogy a fűtőtesteket milyen módon portalanítsam, meg hogy a hűtő alatt is ideje lenne alaposabban kitakarítani és hogy a fürdőben a csempe felső szegélye poros. Tegnap éjszaka mindent megcsináltam, amit kért, és nagyon remélem, hogy észre is veszi.

Most ott tartunk, hogy ha még párszor jön, kijelenthetjük: Egon és tapintatos rendelkezései egészen rendbe tették az életünket.

Nemcsak visszaadta a szakemberekbe vetett hitem, hanem elkezdett életvezetési coachként is működni, és ebben a nehezen strukturálható időszakban még fontos igazodási pont is lett. Ja, és jó meleg is van a lakásban. Hát kell ennél több?

Éljenek az összes Egonok! (Bár arra még nem állok készen, hogy a ruhásszekrényemet meg merjem mutatni neki…)

Marossy Kriszta

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/dima_sidelnikov