A meg nem értett pók

Ha az ember pók, fel kell készülnie arra, hogy kevesen fogják szeretni. Hiába képes egészen elképesztő ügyességgel megszőni a hálóját, nem fogja érdekelni őket ez a tudás, csak a rosszat látják benne. Lehetne, mondjuk, lábszaga is, vagy böföghetne az asztalnál. Ezeket azonban nem teszi, sőt, kimondottan visszahúzódó életmódot folytat. Olyan, mint egy költő vagy egy ábrándozó kisgyerek: ül, várakozik. De ez a várakozás itt sem tétlenséget jelent, ahhoz, hogy így várakozhasson, előtte oda kell tennie magát. A pókháló ugyanis olyan, mint a tehén teje. A pók is a saját testéből képez olyan fonalanyagot, ami csodálatos tulajdonságokkal bír. Olyan ez, mintha az ember nyálából készülne nyugágy, vagy a könnyéből kötél, esetleg a verejtékéből lasszó. Tulajdonképpen a legyekből, szöcskékből, lepkékből gyárt pókfonalat, ahogy a marha fűfélékből készíti a tejet.

Scared Spider GIF by Cheezburger - Find & Share on GIPHY

Iszonyatosan menő pók

A lábai ízekből állnak, de a léggyel ellentétben neki nem hat, hanem nyolc futóműve van. Ezeket nagyon szépen összerendezve használja, kicsit dodzsem-szerű közlekedése lenyűgöző, egyeseket pont ez ijeszt meg nagyon. Persze ha még szárnya is lenne és repülni is tudna, mint egy cserebogár, akkor még jobban rettegne tőle az, aki így szárnyak nélkül is beleremeg egy pók látványába.

A pókoknak két nagy testtájuk van, az arachnofóbiások szerint ez pont kettővel több a kelleténél.

A kamionosok számára ismerős ez a két rész, az első a nyergesvontató, a hátsó pedig a félpótkocsi. A zoológusok inkább előtestnek (fejtor) és utótestnek (potroh) neveznék ezeket, de ők kevesebben vannak, szóval nem ők fogják megmondani, hogy mi hogy van. A kamionosok is szoktak keresztet viselni a potrohukon, így nem csoda, hogy jobban értenek a pókfélékhez.

Pók l’amour

A nőstények általában nagyobbak, mint a hímek. A kis fiúcskák, mivel töppeteg testi adottságaikkal nem tudják levenni nyolc lábukról a lányokat, drága ajándékokat hoznak nekik Spanyolból meg Olaszból szép csomagolásban. Ezek általában pókhálóval beszőtt rovarcsomagok. Ilyenekkel próbálják a kamionosok is engesztelni a nőiket, de azok inkább neccharisnyát vagy hálószobatükröt kérnének, ha már hálóról lenne szó. És az is jellemző, hogy a hímek csak nagyon óvatosan közelítenek a nőstényekhez maguk előtt tartva ajándékukat, míg a nőstény mozdulatlanná nem válik, jelezve, hogy hajlandó egy gyors párosodásra. (Hú, de ismerős ez!) Érdekes módon ezt nem egy külön pókhálószobában végzik, hanem a szabadban.

Spider GIF - Find & Share on GIPHY

Sokat pattogsz, leköplek!

A pókok jelentős része szeret mérgeskedni. Amikor az ember éppen pók, akkor nem hagyatkozhat pusztán izomerejére amikor zargatják, nem üt, nem rúg, inkább harap és köp, mint egy kisgyerek. Ilyen törékeny testfelépítés mellett valahogy meg kell oldani a létbiztonságot, így hát a méregmirigy lett a megoldás, ez nem foglal sok helyet, és halálosan hatásos. A test elején lévő szájnyílásnál csáprágók vannak, ezeknek a végén bicskaszerűen kinyitható és bezárható karmok vannak, méregnyílásokkal. A három testőrös, mérgezett tőrös, bíborosos történetek itt zajlanak a kertünkben a mai napig! A csáprágó (micsoda rágógumit lehetne csinálni csápokból!) mellett található a tapogatója, ami szintén egy láb, ezzel nem csak a zsákmányt ragadja meg, de a párzás során is izgalmas szerepet tölt be: ezzel adja át a spermát a nősténynek.

Spider Woman Dance GIF - Find & Share on GIPHY

Az érzékek felkorbácsolása a pókok esetében a szőrös lábakon keresztül is lehetséges, nem epiláltatnak, sőt a teljes testükre jellemző ez a meglehetősen karakteres szőrözöttség. Az érzékszőrökön túl szemekkel is gyűjtenek információkat a környezetükről, és mivel ebből is nyolc van nekik, így ha meg akarják nézni a nekik tetsző pókpasi minden lábát, akkor azt egyetlen pillantással meg tudják tenni.

Pókszex

Ha éppen elégedetlenek vagyunk a szexuális életünkkel, érdemes vigaszt nyernünk a pókok sorsából.

Ha nem kamionosok vagy tanárok lennénk, hanem pókok, akkor a következőre kellene készülnünk:

A sok láb miatti szerencsétlenkedés elkerülése végett szinte egymáshoz sem érhetünk. A fiúk vágyaik csúcsán szövögetni kezdenek, de nem ám erotikus álmokat, hanem spermatasakot, amibe beleürítik ivarsejtjeiket. Ennyi volt? – kérdeznénk szomorú póknőként, erre a hímünk ásítva belenyúlna tapogatójával a tasakba és lopótökszerű eljárással áthelyezné az ondóját egy olyan nyílásunkba, ahol az nekünk semmilyen örömet nem adna. Ezután ahelyett, hogy a másik oldalukra fordulva horkolni kezdenének, a pókhasukat mentve futniuk kell, nehogy mérgünkben felfaljuk vagy egyszerűen behálózzuk őket. Megérdemelnék! Ezt követően egyedül szomorkodunk és szép csöndben lerakosgatjuk asszonyossá kerekedett potrohunkból a petéinket, amik csak ekkor találkoznak a már távol henyélő, vagy mérgünkben megevett hímünk ivarsejtjeivel. Tulajdonképpen egy póklombik-programot kell végigcsinálnunk igazi öröm és társ nélkül.

Ennél még tanárnak lenni is jobb. Vagy kamionosnak.

 

Kökéndy Ákos

Ha kíváncsi vagy a poloskára, a tétova tevére vagy a lajhárra, szerzőnk korábbi írásait megtalálhatod ITT.