Az egész úgy kezdődött, hogy kaptam egy levelet a Facebookon. Egy ismeretlen nő írt rám, hogy segítsek már neki, mert talált egy baromfit, amit nem tud megtartani, mert albérletben él, és a főbérlő nem akar tyúkot. (Ezt egyébként megértem). 

Hozzám úgy jutott el, hogy a barátnője látta Instagramon, hogy nekem vannak tyúkjaim, „eggyel több vagy kevesebb, nem oszt, nem szoroz” – gondolta. Alapvetően igaza is van, egy hónapja bármit megadtam volna egy tyúkért, mert akkorra már csak egyetlen jószágom maradt, aki megőrült, és úgy döntött kotlani fog orrvérzésig, cseszik ő tojni, mert minek. Azóta ül egész nap a semmin, és néha feláll enni. 

Ebből elegem lett, és a helyi kisállatvásárban beruháztam négy darab jószágra. Araucana-keverékek, ami annyit jelent leegyszerűsítve, hogy tollas a lábuk, és kék tojást tojnak. Nem, nem égszínkéket, inkább afféle halványkéket, ha analizálni kell a tojás színárnyalatát. Persze az igazi baromfiexpertek ennél többet is tudnak róluk mondani, de nekem ennyire futotta. 

Szóval van egy tyúkom, aki csak viszi a pénzt, van négy jérce, akik szintén, hiszen még nem tojnak, most meg előkerül egy hatodik. 

A lány annyira kétségbe volt esve, hogy miután minden fel és lemenőm életére megesküdtem, hogy nem lesz belőle rántott hús, megbeszéltünk egy randit a Moszkván. 

A nagy dobozban nem is nagyon nézegettem a jószágot, akiről kiderült, hogy a Délinél kószált, és az emberek ahelyett, hogy befogták volna, a rendőrséget hívták.

Elképzelem Kovács főtörzsöt, akit azzal hívnak fel, hogy egy csirke szaladgál a járdán, ugyan, csináljon már valamit. A rend éber őrei erre fel nem csináltak semmit, amin nem is csodálkozom.

Bár a PR-juknak jót tenne, de azt gondolom, ez nem az ő kompetenciájuk. Viszont a népek egyre csak káráltak.

Aztán jött Renáta, aki a félholt, véres, stresszes jószágnak szerzett egy dobozt, és elvitte az állatorvoshoz. A doktor furcsa dolgokat mondott, tán nem volt annyira madaras, vagy mittudomén, midenesetre ellátta ezzel-azzal, és útjára bocsátotta Tyukit, aki Renátától és párjától ezt a nevet kapta a keresztségben. 

Eltelt egy éjszaka, Tyuki, ahogy rendes baromfihoz kell, rendben össze is szarta az egész lakást.

Másnap megkeresett a megmentője, és így jött létre a már fent említett randi. Tyukit hazahéveztettem, végig ordított, mint a fába szorult féreg… vagy dobozba zárt baromfi. Aztán itthon kiderült, hogy ez még elég csirke, alig három-négy hetes. Boldogan feldobtam az Instagramra, hadd legyen világhírű. Akkor jött egy gyanakvó komment… miszerint Tyuki kakas. De hát, ki hisz a kommentelőknek? Ezért bedobtam a baromfisok közé, azok igazi nagypályások.

És jött a hideg zuhany: az ártatlan kis jószág tényleg kakas lesz, akár hiszem, akár nem. 

Tyukit jelenleg mindenki más utálja, szegény magányosan cselleng, a négy ifjonc meg kering körülötte, mint egy halraj. Tyuki viszont bújik, várja, hogy simogassam, és már látom, hogy a tyúkudvar dísze lesz. Csak a szomszédok meg ne öljenek, ha hajnali ébresztőt fúj nekik.

Zimre Zsuzsa

 A képek a szerző tulajdonában vannak