Gyerekként imádtam játszani vele, még akkor is, ha sosem nyertem. A bizalomgerjesztő, cilinderes-bajszos Monopoly-bácsi valójában nem az életre nevelt, hanem arra, hogyan szerezz egyeduralmat (monopóliumot), és miként öld meg a versenyhelyzetet a piacon. Ennek megfelelően, ha valaki pár kör alatt sikeresen elhúzott, az jó eséllyel meg is nyerte a játékot. A többiek pedig a hátralévő időben szenvedhettek unalmukban, és tépelődhettek, milyen stratégiai lépést ronthattak el.

Felnőtt fejjel már ordítóan nyilvánvaló, hogy a Monopoly a legkevésbé sem jófej játék. Ezzel együtt úgy szeretjük, ahogy van.

Ott volt még a magyar változata, a Capitaly, a Gazdálkodj okosan! – és az igazán menő kölykök megkapták a Hotelt. Ebben a táblajátékban az volt az igazán lenyűgöző, amikor igazi 3D-felhőkarcolókat építhettél az utcádba. Ha még ehhez a tévét is bekapcsoltad, hogy a háttérben duruzsoljon a Dallas egyik része, az volt csak igazán a magas élet!

Ezeken a gazdálkodós társasjátékokon végül felnevelkedett egy generáció, amelyik jobbnál jobb kereskedős stratégiai játékokat tervezett. Némely pontosan lemodellez egy-egy döntéselméleti kérdést és üzleti helyzetet. Ezekből hoztam most nektek néhányat, amikből akár tanulhattok is.

Szénre fel!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Mit Játsszunk? (@mitjatsszunk) által megosztott bejegyzés

Erőforrásmenedzsment, költségracionalizálás, logisztika, értékesítés – ez egy kőkemény kereskedelmi játék. Még a Monopoly tervezőjének is könny szökne a szemébe a meghatódottságtól, olyan összetett és szépen kidolgozott táblajátékról van szó.

De mielőtt az asztal köré terelnétek a rokonokat, jobb, ha tudjátok, hogy ez a társas egy közepesen erős kereskedelmi stratégiai játék, ami akár egy órán át is eltarthat. De a játékidő hossza nem vesz el a játék izgalmának értékéből!

Zseniálisan van megtervezve, könnyedén átlátható a szabályzata, így bárki gyorsan felveszi a fonalat, és belecsaphat a bizniszelésbe.

A Szénre fel! egy klasszikus „munkáslehelyező” társasjáték, amiben a történet szerint bányát kell menedzselned és szenet értékesítened. A táblajátékok szakzsargonjában a munkáslehelyező játékmechanika azt jelenti, hogy vannak kis munkás bábuid, amiket a táblán el kell helyezned. A játék során küldetéseket, azaz megrendeléseket, projekteket kell sikeresen levezényelned: gyárts csilléket, termelj ki szenet, majd add el minél jobb áron.

Lehetőleg abból is a legnemesebb fajtát.

A csavar a játékban a következő: minél drágábban tudsz értékesíteni egy-egy szénfajtát, annál drágább az előállítása. Éppen ezért nemcsak nagyot kaszálhatsz, hanem nagyot is bukhatsz rajta.

Akárcsak az életben, úgy a játékban sem marad semmi következmények nélkül: az üzleti döntéseid sem. 

EladLak

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Brigitta Benedek (@hbiirgith) által megosztott bejegyzés

„Szerezd meg álmaid házát, és add el nagy haszonnal” – hirdeti az EladLak. Igazi vadkapitalista játék, amiben senki sem fog unatkozni. A játékmenet gyors, pörgős, fél óránál nem tart tovább. Emiatt azoknak ajánlanám, akik csak könnyed kikapcsolódásra vágynak, nem pedig egy stratégiai fejtörőre, amiből leizzadva jönnek ki.   

Készítsétek a zsetonjaitokat és a legmegnyerőbb mosolyotokat, mert mindannyiótoknak egy ingatlanügynök szerepébe kell majd bújnotok. A stratégiázás mellett a vakszerencse is nagy szerepet kap – ez pedig határozottan a táblajáték előnyére válik. 

A feladat egyszerű: a lehető legolcsóbban próbálj meg házakhoz jutni, majd add el minél nagyobb haszonnal őket.

A játék több részből áll, az első fázisban egy licitháborúban találod magad, amikor különböző típusú lakóépületekért folyik a harc. Azé lesz a kör legjobb lakóháza, aki a legtovább bírja a licitálást. Nincs olyan, hogy valaki ingatlan nélkül távozik: aki már rögtön a kör elején passzol, az a játékos a legkisebb értékű épületet kapja. Minél tovább maradsz játékban, annál jobb ingatlant csíphetsz meg magadnak.

A második – eladási – fázisban mutatja meg mindenki, hogy milyen épületeket sikerült a licitkörök alatt bezsebelnie. A csekkpakliból négy biankót húz fel a játékmester, mindenki kiválaszt egy-egy ingatlant, majd képpel lefelé (hogy a többi játékos ne lássa), bedobja licitre. Ha figyeltél a licitek alatt arra, kinek milyen ingatlanportfóliója van, akkor most jól fogsz tudni helyezkedni.

Mindenki felfordítja az ingatlanos kártyáit, és akinek abban a körben a legerősebb az ingatlankártyája, az viszi el a legnagyobb csekket. Majd a második legerősebb, a harmadik, és így tovább. A legkisebb összeget – ez akár egy üres csekk is lehet – az a játékos viszi el, aki épp abban a körben a legrosszabb ingatlant rakta. Az is előfordulhat, hogy épp minden játékos a legrozzantabb lakását dobja be, így pedig hatalmas haszonra tehetsz szert hirtelen. De fontos, hogy ismerd az ingatlanos társaid!

A játék végén az nyer, akinek a legjobban duzzad a pénztárcája.

Mars Terraformálása

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

MattyBrem (@bretonicgamer) által megosztott bejegyzés

Feladat: tedd lakhatóvá a Marsot! Az itt felsoroltak közül Elon Musk is ezt játssza! Oké, nem. De akár játszhatná, ugyanis pont arról szól, hogy lakhatóvá kell tenni a Marsot. A játék akár két órán át is eltarthat! Szerintem mindenkinek legalább egyszer ki kéne próbálnia, mert rengeteget tanulhatna belőle. Persze nehéz két szabad órát találnunk az életünkben arra, hogy benépesítsük a Marsot, pedig – hangozzék ez bármilyen őrülten – nincs is ennél csodálatosabb dolog.

A táblajáték egyszerre több szinten is próbára teszi a képességeinket, és közben döntéselméleti kérdések elé állít. Hatalmas leckét ad a különböző területek közti szinergiák kialakításáról. 

A játék története szerint három dologra van szükség, hogy végre lakhatóvá váljon a Mars: vízre, oxigénre és a megfelelő hőmérsékletre. Lelkes Mars-kolonista vállalkozóként azzal a céllal érkeztél, hogy a ezeket garantáld. Van rá egy költségkereted, amit ügyesen kell elköltened a verseny során. Vásárolhatsz növényeket, amikkel több lesz az oxigén a bolygón, befektethetsz hőerőművek építésébe, óceánok kialakításába, sőt alapíthatsz városokat, és… meglepő, de akár saját díjat is, ami végül is a saját márkádnak is jót tesz.

Marketingesek, ezt a játékot nektek találták ki: ha a harmadik hullám alatti bezártságban unatkoznátok, szerezzétek be azonnal!

Agricola

A Catan telepeseit direkt nem válogattam be a listába, mert annyira népszerű és ismert, mint a Monopoly, és szerintem sokkal jobb is, ennek megfelelően szinte minden magyar háztartásban akad belőle egy-egy példány. Helyette nézzük meg közelebbről az Agricolát, ami hamisítatlan gazdálkodós játék. A bányamunkás, az ingatlancápa, és a Marstelepes után most igazi gazdává válhatsz. Már csak emiatt is rajongok a táblajátékokért, mert annyiféle szerepbe és nézőpontba bele lehet helyezkedni a segítségükkel!

Az Agricolában kipróbálhatod, hogyan boldogultál volna XVII. században földbirtokosként!

Ki kell építened egy működő, önellátó nagybirtokot. Csodás példája a mikromenedzselésnek. A dolgos munkásaidat a nap végén etetned kell, és arról is neked kell gondoskodnod, hogy legyen hol aludniuk.

Ha ügyes gazda vagy, idővel több földművesed és haszonállatod lesz az uradalmadban. A játék pedig itt kezd igazán izgalmassá válni: ezen a ponton tanít meg arra, milyen nehézségekkel jár egy vállalkozás növekedése.

Szerencsére minden játékosnak lehetősége van nagyobb fejlesztéseket és beruházásokat elindítania (persze, csak ha van rá elég költségkerete). Könnyed szórakozást ígérő, de valójában kemény gazdálkodós játék. Méltó agytorna a harmadik hullámra.

Viticulture

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Spellenwijs.nl (@spellenwijs) által megosztott bejegyzés

A végére tartogattam a legjobbat. A Viticulture is egy klasszikus munkáslehelyező játék, de a kerettörténet már sokkal inkább kedvemre való. Bányamunka helyett Toszkánába repítenek el az alkotók, ahol borásznak állhatunk!

A modernizáció előtti Toszkánában megörököltél egy kicsit kopottas borászatot. A borászathoz jár egy földterület, egy présház, egy pince, három alkalmazott, és idénymunkásokat is alkalmazhatsz – velük kell sikerre vinned a borászatodat.

Szőlőtőkéket kell telepítened, nevelgetned őket, hogy aztán a legfinomabb borokat értékesíthesd a piacon. A cél, hogy tiéd legyen Olaszország legnépszerűbb pincéje!

Talán elsőre hasonlónak tűnhet az Agricolához, de valójában teljesen más. A játékos feladata, hogy ügyesen lavírozzon az állandó és az alkalmai munkásai között. Ahogyan változnak az évszakok, úgy a feladatkörök is – mást kell csinálni télen, mint nyáron, így nem mindegy, kik állnak az alkalmazásodban.

Ezt a helyzetet végül tovább bonyolítja, hogy egy-egy feladatnál verseny alakulhat ki a munkásaid között, és rendet kell tenned közöttük. Ha hiányoznának a kollégáid a nagy bezártságban, feltétlenül szerezd be ezt a játékot!

 

Szőcs Lilla