Abortuszellenesség lazán, kedélyesen, politikamentesen – Mi történt pénteken az Egyenes beszédben?

–

„Kiegyensúlyozott és tényszerű párbeszédet kezdenének a magzati élet védelméről a »Mindenki születésnapja« elnevezésű kezdeményezés alapítói. Az anyaméhen belül fejlődő magzatoknak adnának hangot, melyhez egy pozitív, életigenlő üzenetet szeretnének társítani” – szólt a felkonf az ATV Egyenes beszédben a péntek esti utolsó interjúhoz. Már ezen a ponton megütötte a fülemet több csúsztatás. 

Miért, eddig nem volt tényszerű a párbeszéd? Számos kutatás készült arról, milyen negatív következményei vannak a kényszerített terhességeknek. És amúgy is, micsoda demagóg szöveg ez, „magzatoknak hangot adni”, mintha az embrióknak kiforrott gondolataik volnának, amiket csak ki kéne mondani valakinek helyettük… Aki ezt komolyan gondolja, óriási tévedésben van, mert nem veszi észre, hogy projektál (a saját nézeteit vetíti ki).  

Kik ők, és miért vannak itt? 

A nézői élményemet tekintve a végéről fogom kezdeni. A beszélgetést megelőzően ugyanis csak annyit lehetett tudni, hogy Földi-Kovács Andrea és Szemkeő Gábor lesznek a vendégek, akikről az interjú első pillanataiban Rónai Egon még annyit mondott el, hogy „ugye, ez úgy van, nézem a syllabust [a papírját], hogy Földi-Kovács Andrea a fővédnöke a dolognak, az ötletgazda pedig Szemkeő Gábor, az alapítója a dolognak.”

És hogy mi ez a rejtélyes „dolog”?

A Mindenki születésnapja egy civil szervezet, amelyet 162-en kedvelnek és 228-an követnek a Facebookon.

Ők hirdettek meg egy „életvédő” (magyarul abortusz- és vélhetően eutanáziaellenes) sétát, amelyre eddig – nem viccelek – 15 fő jelzett vissza, és az esemény szeptember második felében lesz esedékes. Ehhez képest az Egyenes beszéd, amely a legaktuálisabb, legnagyobb érdeklődésre számot tartó közügyekkel, politikai kérdésekkel, ritkábban kulturális hírekkel foglalkozó, minden hétköznap élőben jelentkező műsor, fontosnak tartotta, hogy tíz perc tíz másodpercet szenteljen nekik. Miért? 

A választ sajnos nem tudom, de felmerülnek bennem kételyek az Egyenes beszéd függetlenségével kapcsolatban. Szívességből meg kellett csinálni ezt a beszélgetést? Vagy valakinek szívügye a téma?

A két meghívott foglalkozásáról, szakmai előéletéről semmi nem derül ki

Érzékelhető volt, hogy Rónai régebbről ismerheti Földi-Kovácsot, van köztük egy nexus, jóban vannak, tegeződnek. De míg Rónai más esetekben mindig ki szokott térni arra, ha valakihez szakmai és/vagy baráti szálak fűzik (ami a tegeződést indokolja), addig erről most nem esett szó. Persze utólag rájöttem, hogy Földi-Kovács Andrea mintegy 15 évig volt a kormánypárti Hír TV műsorvezetője (ezt az adás megtekintése közben nem tudtam, bevallom, nem néztem és nézek Hír TV-t), 2023 decemberétől pedig vodcastot indított az axioma.hu nevű, keresztény hírekkel foglalkozó oldal munkatársaként. 

A portált az Axióma Kulturális Alapítvány adja ki, amely régi szereplője a Nemzeti Együttműködés Rendszerének, az Átlátszó 2020-ban mutatta be őket részletesen, miközben arra hívta fel a figyelmet, hogy nem világos, milyen forrásokból gazdálkodik a szervezet. Én itt most csak arra térnék ki, hogy az axioma.hu felelős kiadója, egyben az alapítvány kuratóriumának elnöke az a dr. Giró-Szász Áron, aki Orbán Gáspár szaktársa volt az egyetemen, és akit 28 éves korában nevezett ki először miniszteri megbízottnak Orbán Viktor, és 2022-től „a keresztény mozgalmakkal és keresztény közösségekkel való kapcsolattartással és támogatásával összefüggő feladatok ellátása a feladata”. 

Szemkeő Gáborról lényegesen kevesebbet tudni, mint Földi-Kovácsról. Megjelenik egy 2018-as hírben mint a CitizenGO önkéntes munkatársa, aki a Képmás magazin szerint a Nagycsaládosok Országos Egyesülete által szervezett konferencián képviselte a CitizenGO-t az európai parlamentben. Emlékeztetőül, a CitizenGO – ahogy azt a Magyar Narancs is megírta – az emberi jogi kampányokat folytató Avaaz „szélsőjobbos megfelelője”, amelynek egyik „győzelemre vitt” projektje a Támogatom a gender szakok megszűnését című petíció, amelyet 16 ezren írtak alá.

Szemkeő a nyilvános LinkedIn-profilja szerint egyébként mérnök, az elektromos és elektronikai gyártóiparban dolgozik. Véleménye természetesen bármiről lehet, és azt – a szólásszabadság kereteit betartva – ki is fejtheti: a kérdés csak az, hogy ez miért az ország egyik legnézettebb közéleti-politikai műsorában történik. 

Politikamentesen?

Tehát a fentiek alapján mondhatjuk, hogy eleve információhiányban van a néző, hiszen nem tudja, hogy a megszólalók milyen pozícióból beszélnek, mihez képest értelmezze a tőlük elhangzottakat. Ettől függetlenül végig érezni lehet, hogy itt valami nem kerek. 

Szemkeő Gábor a beszélgetés egy pontján azt mondja a tervezett sétáról: „Nincsen ennek, és direkt szándékosan nincs is ennek egyébként semmilyen politikai indíttatása vagy mozgatórugója, mert pont ezt szét akarjuk választani. Nem is egy vallási kérdés, ez nem is egy politikai kérdés, aki narancssárga vagy piros, vagy kék.”

Nyilván a politika szó alatt itt nem a közügyekkel való foglalkozást érti, hiszen ha az abortuszról és a gyerekvállalásról dönteni szerintük magánügy, akkor nem szerveznének politikai demonstrációt – egy sétát – miatta. De a pártpolitikától való függetlenséget is elég nehéz elhinni, többek között az Axióma beágyazottsága okán. 

A probléma relativizálása

Szemkeő részéről még két tévedést szeretnék kiemelni, amikre Rónai Egon sajnos elmulasztott rákérdezni.

Az egyik, hogy Szemkeő folyamatosan relativizálja azokat a problémákat, amelyek miatt valaki az abortusz mellett dönt, vagy amelyek kényszerített terhesség esetén a kutatások szerint fennállhatnak. Rögtön az első megszólalásával ezzel nyit:

„A születésnap az egy olyan szimbólum, amikor az évben legalább egyszer mindannyian megállunk, és azt mondjuk, hogy kettes lett a matekdolgozat, nem tudom, nagyon nehéz anyagi helyzetben vagyunk, de ezt most félretesszük, és arra nézünk, hogy örülünk, hogy itt vagy közöttünk.”

Majd később: „Élni alapvetően egy nagyon jó dolog, és minden élet egyedi, minden élet megismételhetetlen és különleges, és borzasztó sok a nehézség, hiszen mindannyian tudnánk a saját életünkből itt hárman, ha összeírnánk, hogy milyen nehézségek értek minket, akkor összegyűlne egypár A4-es oldal”. 

Ezen a ponton Szemkeő abszolút nem tud kilépni a saját valóságából. Ott ülnek hárman a stúdióban, látható fogyatékosság nélküli, magasan kvalifikált, fehér, középosztálybeli emberek. Nyilván voltak és vannak problémáik, traumáik, de azok az A4-es oldalak azért nem úgy néznének ki, mint amikor valaki (mély)szegénységben él.

Ugyanakkor Magyarországon is ismert adat, hogy minél alacsonyabban iskolázott egy nő, annál nagyobb esélye van rá, hogy abortuszon fog átesni. Amerikában a terhességmegszakítást megtapasztaló nők közel fele él a szegénységi küszöb alatt, további 26 százalékuk pedig alacsony jövedelműnek számít.

Egy rosszul sikerült, kettes dolgozat sem összevethető azzal, mint amikor egy gyerek olyan nélkülözésbe születik, ami miatt életre szóló biológiai hátrányokat szenved el, mondjuk, kisebb lesz az agykörfogata, vagy úgy működik kilenc-tíz éves korában a prefrontális kérge, mint egy sztrókon átesett betegnek (a szegénység fejlődésre gyakorolt hatásairól itt írtam)! Vagy – amit szintén feltártak a kutatások, hogy – a szegénységben felnőtt gyerekek kétszer akkora eséllyel kerülnek felnőtt korukban pszichotikus állapotba, küzdenek skizofréniával vagy bipoláris zavarral! Az élet ezekkel a mentális nehézségekkel nem csodálatos, legalábbis belülről nem érződik annak.  

Az olyan utánkövetéses nagymintás vizsgálatok, mint a Turnaway Study vagy a Prága Tanulmány (amelyekről részletesen ITT írtam) pont arról szólnak, hogy a

kényszerített terhességek esetén maximum a gyerek fizikai létezése lesz garantálható (vagy még az sem). Az életminősége ellenben várhatóan alacsony lesz: sok nélkülözéssel, szenvedéssel és testi-lelki betegségekkel.

Sok anya ilyenkor úgy érzi, a magzat csalta csapdába, fosztotta meg az életlehetőségeitől, így rá fog haragudni, a kettejük közti kötődés sérül. Arról nem is beszélve, hogy a nők egy része pont azért dönt az abortusz mellett, mert a már meglévő gyerekeit szeretné nagyobb anyagi-érzelmi biztonságban felnevelni.  

Párbeszédet kezdeményezni 

Szemkeő Gábor azt is kifejtette továbbá, hogy „Induljon egy olyan tudományos alapon – ahogy Andrea is mondta – lévő párbeszéd, ami nem szélsőséges, amiben meghallgatjuk egymást, és elindul egy olyan, nem azt mondom, hogy érvegyeztetés, mert azt hiszem, hogy a tények elég makacs dolgok, de mégis egy olyan párbeszéd, ami mellett azt tudjuk mondani, hogy igen, akkor egy élet mégis egy értékes dolog.” 

Most akkor képzelj el egy olyan párbeszédet, aminek nem része az érvek egyeztetése, és amelyben a Földi-Kovács által „tudományos tényekkel bizonyítható tételt”, mely szerint „a magzat is egy ember”, „egy ember, egy embertársunk, a társadalom egy része”, „jogai vannak neki is”, nem lehet ilyen körülmények között megkérdőjelezni.

Akkor miről szeretnének beszélgetni? Most akkor párbeszédet akar a Szemkeő által alapított szervezet, vagy tudományosnak, illetve ténynek címkézni az általuk megfogalmazott állításokat, hogy ily módon érvényt szerezhessen nekik? És ebben a helyzetben is hol van Rónai Egon, aki kérdezőként felhívhatná erre az ellentmondásra a figyelmet?

Az abortusz sok esetben megkönnyebbülés

Valójában Földi-Kovács Andrea az, aki az egész beszélgetés alatt a legkevesebb meglepetést okozza. Olyan a kisugárzása, mintha a Cate Blanchett által megformált Mrs. Americát és Serena Waterfordot gyúrták volna össze A szolgálólány meséjéből (csak azért merem ezt leírni, mert szerintem ő bóknak venné), és klasszikus abortuszellenes narratívával él.

Azzal, amit mond, hogy válságvárandósságok esetén több támogatást kellene kapniuk a nőknek, egyet is lehet érteni. Ugyanakkor Földi-Kovács esetében ott megy félre a dolog – és erre irányuló kérdést szintén nem kap Rónaitól –, hogy az abortuszban kizárólag súlyos traumát lát. Senki nem akarja eltagadni, természetesen vannak ilyen történetek. 

Más esetekben viszont az lenne a trauma, ha a nőnek akarata ellenére ki kellene hordania a gyereket.

A fent említett Turnaway Study, amelyben olyanokat követtek nyomon, akiknek lehetett abortusza, és olyanokat, akiknek nem, pont azt mutatta ki, hogy az abortusz sok esetben megkönnyebbülést jelentett, és a nők 97 százaléka öt évvel a beavatkozást követően sem bánta meg a döntését.

Sőt, azok a nők, akiknek volt abortusza, és később, egy számukra minden szempontból alkalmasabb pillanatban lehettek szülők, kifejezetten biztonságos, szeretetteli kötődést tudtak kialakítani a babájukkal. Az Amerikai Pszichológiai Társaság is azt írja, hogy az átlagokat tekintve nem annyira maga az abortusz növeli a szorongást, a depressziót, az öngyilkossági késztetéseket, hanem a terhességmegszakításhoz való egyenlőtlen hozzáférés, illetve az abortusz miatti megszégyenítés az, ami rendkívül káros a mentális egészségre. 

Kinek a döntése?  

És akkor Rónai Egon szerepéről… talán ezzel is kezdhettem volna. A műsorvezető első kérdése: „Normális esetben úgy gondolkozik az ember és úgy gondolja végig [az abortuszt], hogy nemcsak a saját életét gondolja végig, hanem annak a magzatnak az életesélyeit. De ezt mi milyen alapon merhetjük eldönteni akkor, amikor nem látunk a jövőbe?”

Igen, ehhez szolgálnak ismeretekkel azok a kutatások, amelyek azt vizsgálták, milyen következményekkel jár, ha valaki úgy születik, hogy nem akarják őt, szerfüggők a szülei, mélyszegénységben él, már magzati korában sem tudnak vigyázni rá.

Szóval nem látunk a jövőbe, de több évtized pszichológiai-szociológai-gyermekvédelmi tudásanyaga gyűlt fel, így nem kell a nulláról indulnunk, amikor ezekről a kérdésekről gondolkodunk. 

A beszélgetés egy másik pontján ezt mondja a műsorvezető: „Ebben a férfinek is van dolga, ugyanannyira döntő tényező kéne hogy legyen, de végül nagyon sok esetben ezt egyedül a nőre bízzák”.

A nőre, aki kilenc hónapig a testében növeszti, táplálja a gyereket, és aki kínok közepette, akár az élete kockáztatásával szüli meg. Aki ezt követően szoptatja, később is átlagosan többet gondoskodik róla, akinek a karrierje szünetel és sok területen behozhatatlan hátrányt szenved, akitől lényegesen nagyobb áldozatot követel a gyerekvállalás. 

De ami még hozzátartozik a kérdéshez, hogy a Turnaway Studyból azt is tudjuk, hogy az abortuszon átesett nők hat–huszonkét százalékát verte meg a beavatkozás előtti hetekben a férfi partnere, és sokan pont azért döntenek a terhességmegszakítás mellett, mert nem akarják az agresszív, bántalmazó párjukkal összekötni az életüket. Igazán disztópikus volna tehát, ha a férfi „ugyanannyira döntő tényező” lenne a nő teste feletti kontroll gyakorlásában, mint a nő saját maga.  

Nem az abortusz korlátozása a válasz!

Nem szeretnék igazságtalan lenni Rónai Egonnal. Tényleg mond olyat, hogy „a nőket nem rábeszélni kell”, hogy ne legyen abortuszuk, hanem éreztetni velük a támogatást, „hogy itt vagyunk, ha baj van”. Sőt, arra is próbálja rávezetni a megszólalókat, hogy a megmozdulásuk „nem valami ellen [az abortusz ellen] szól, ugye”? Hanem a párbeszédről? (Amiről megtudhattuk, mennyire gondoltatik komolyan.) Erre jön Földi-Kovács abortuszellenes válasza, amire Rónai azért visszatér az előző kérdéséhez, és tanúsít némi ellenállást: „Igazából nekem ebben a kérdésben az előbb az volt a fontos, hogy ne azt érezze bárki is, hogy az ő jogát vagy az ő múltját kérdőjelezi meg valaki, hanem talán a megfontolás. Gondoljuk át, vagy gondoljuk át többször, az lenne a fontos ebben” – mondja. 

De sajnos arra sem kérdez rá, hogy a támogatás, amit a vendégek hangoztatnak, a pro-life nézetek pufogtatásán kívül miben nyilvánulna meg.

Mik lehetnének ennek a rendszerszintű, egészségügyi, gyerekvédelmi, szociális, anyagi, közoktatásbeli keretei, amitől ez a támogatás érdemivé válhatna. Közben viszont tudni lehet, mennyire elképesztően drága felnevelni egy gyereket (erről dr. Gyurkó Szilvia írt itt, a Lélektani határban pedig Herczog Mária beszélt itt), és igen, előre fel kell tudnunk mérni egy magzat életesélyeit, hogy felelős döntést hozhassunk a megtartásáról. 

A végén még Földi-Kovács elmondja, hogy 21.200 abortusz volt a múlt évben, és milyen magas ez a szám. De megint csak, egy szó sem esik arról, hogy ennek milyen összetett okai vannak.  

Hogy sokaknak nincs pénzük fogamzásgátlásra, nem jutnak el orvoshoz. Hogy alacsony a reproduktív egészséggel kapcsolatos tudatosság a népesség körében, nagy részben a szexuális nevelés korlátozása miatt. Hogy sok nőnek nem áll hatalmában beleszólni, hogyan történjen a közösülés, a férfi márpedig nem hajlandó óvszert húzni. És még sorolhatnánk.

Összességében kapunk tehát egy beszélgetést, amelyben a nők jogait erősen korlátozó nézetek kedélyes formában hangzanak el, miközben a műsorvezető, Rónai Egon nem, vagy alig tesz fel érdemi kérdéseket. Mintha azok nem is volnának.

Marad a görcsös érzés a gyomorban. 

Kiemelt képünk forrása: YouTube/ ATV Magyarország

Milanovich Domi