Zita a férjével és négyéves lányukkal családlátogatás előtt állnak. Mivel külföldön élnek, így évente csak kétszer utaznak haza két-három hétre, és a megérkezést követően eddig mindig nehézkesen indult Zita kislányának a rokonokhoz való kapcsolódása. Konkrétan az történt, hogy amikor meglátta a nagyit, az unokatesókat és a nagybácsit, rögtön elbújt az anyukája mögé, nehezen oldódott fel, és azt mondta, fél tőlük.

Zita szeretné, hogy a lánya ez alkalommal ott is aludjon a nagymamáéknál, hogy a férjével színházba mehessen, és legyen idejük újra kettesben lenni kicsit. Ám kétségek gyötrik, nem tudja, milyen módszerekkel tudná a négyévessel megértetni, hogy a nagyszülőknél jó helyen, biztonságban van, nem kell tőlük félnie.

Többször is beszélgettek efféle tervről, de a vége ordítás, toporzékolás és sírás lett, a kislány nem maradt meg senkivel a családból a szülei nélkül. Miközben külföldön óvodába jár, és a reggelek többnyire zökkenőmentesen zajlanak.

Amikor Zita felkeresett, meséltem neki a memória fejlődéséről. A gyermekkori emlékezet ugyanis egy bonyolult és dinamikus folyamat, melyet számos tényező befolyásol. A memóriakapacitás fejlődése nem csupán az életkorral változik, hanem az élmények, az ismétlődés és az érzelmi kapcsolatok is meghatározó szerepet játszanak ebben a folyamatban. Mivel eddig ezekre a látogatásokra nem készültek tudatosan, a lánya reakciói teljesen érthetőek és életkorának megfelelőek voltak. Némi rákészüléssel viszont sok könnycsepp megspórolható: lehet segíteni abban, hogy a távolságtartás gyerek és nagyszülők között minél gyorsabban enyhüljön.

Emlékek raktározása gyerekeknél

Az emlékezés folyamata már egészen kicsi gyerekkorban is összefügg az érzelmekkel.  Amennyiben azt szeretnénk, hogy a gyerek könnyebben fel tudja idézni a nagyszüleivel töltött időt, és szívesen maradjon ott náluk, úgy elsősorban arra kell törekedni, hogy a látogatási idő alatt minél több pozitív élményt éljenek át közösen. Olyan programokat érdemes tervezni, ahol több érzékszerv is aktivizálódik: ilyen például az úszás, a közös sütés-főzés, a homokozás vagy a tánc. Ilyenkor ugyanis a gyerek memóriája a látott ingereken kívül elraktározza a hallott és tapintott ingereket is, így az emlékezés több helyen, komplexen történik az agyban.

Legjobb, ha az átélt élményekről készül pár fénykép is, amiket elő lehet venni, és a beszélgetés során fel lehet idézni, mi mindent éltek át közösen.

„Emlékszel, milyen süteményt sütöttünk? Milyen ízű is volt benne a lekvár?”
„Te tudod még, hogy hány másodpercig bírtad a medencében a víz alatt levegővétel nélkül? Én már elfelejtettem.”
„Min is nevettünk olyan sokat a játszótérre menet?”

A kellemes pillanatok felelevenítése segít, hogy az emlékek a hosszú távú memóriában elraktározódjanak.

Fontos, hogy engedjük a gyereket félbeszakítás nélkül mesélni, ugyanis a gondolatainak szavakba öntése szintén jó memóriafejlesztő folyamat!

Tudatos (elő)készülés 

A közös pillanatok megélése mellett fontos, hogy a családlátogatásra már az utazás előtti hónapokban tudatosan készüljön a szülő. A nagyszülőket érdemes gyakran emlegetni, a gyerek halljon minél többet a nagyszülők és családtagok életéről: ki mit csinál, éppen merre jár, milyen nehézségekkel küzd vagy éppen milyen öröm érte. Itt nem kell bonyolult dolgokra gondolni, hanem sima hétköznapi apróságokra:

„Képzeld, a nagymama épp ma megy a barátnőjével a moziba megnézni azt a filmet, aminek mi is láttuk a plakátját!”

A tudatos készüléshez hozzátartozik a már említett fényképnézegetés is. Az esti mese mellett – vagy akár helyett – elő lehet venni azokat a képeket, amelyek a legutóbbi látogatás alatt készültek, így újra átélheti a kicsi is az élményeket. Ez történhet mesélés formájában is (például anya vagy apa elmeséli, hova vitte el kirándulni a nagyi a kislányt), de hagyhatjuk a gyereket is mesélni a képekről a saját emlékei alapján – ez attól is függhet, hogy milyen a nyelvi fejlettsége, és mennyire fáradt. Erőltetni ugyanis nem szabad a „sztorizgatást”, azzal pont az ellenkezőjét érjük el.

Hasznos lehet, ha akad egy családi fényképalbum papírképekkel, amit egy olyan polcon tartunk, amit a gyerek könnyen elér, és lehetőleg szemmagasságban van. Ezt önállóan is lapozgathatja játékidőben, de meg is kérheti a szüleit, hogy meséljenek a benne található emberekről.

A családi történetek tartják ugyanis elevenen az emlékeket. És ha a gyerek ismeri a rokonok történeteit, közelebb érzi magát hozzájuk.

Az albumhoz hasonlóan az is segíti a kicsiket az emlékezésben, ha vannak fényképek a falon vagy a polcokon. Így a rokonok a mindennapokban is jelen vannak, akkor is, amikor nincs róluk szó. 

Tartsuk a kapcsolatot!

A technikának köszönhetően könnyen kapcsolatba léphetünk videóhívásokon keresztül a messze lakó családtagokkal, és az aktuális történésekről tudunk beszélgetni is, nem csak elmesélni őket. Így a szó mellé kép is társul, a gyerekeknek élményt jelenthetnek ezek a hívások, és egyben elősegíthetik a későbbi beszélgetést a rokonokkal. Engedjük neki az önálló videóhívást is – akkor is, ha egyébként nincs képernyőhasználat a családban. A gyerekek gyorsan megtanulják, hogy a telefon telefonálásra és videóhívásra való, nem pedig mesenézésre. Az alkalmankénti ilyen jellegű képernyőhasználat nem káros, hiszen valódi oda-vissza kommunikáció zajlik a gyerek és a „képernyő“ között. Figyelnie kell a látottakra, hallottakra, és reagálhat is, ha válaszokat várnak tőle. A gyerek agya a videóhívás alatt is élénken dolgozik, főleg akkor, ha a nagyi szójátékozik vele vagy barkochbáznak.

A videóhívásokat ugyanis nemcsak beszélgetésre, hanem játékra is lehet használni, ez szintén hozzájárul a kapcsolatok erősítéséhez.

Mint a gyereknevelés legtöbb területén, úgy a családlátogatásokra való készüléskor is fontos a tudatosság, és meg is könnyíti a szülők életét. Érdemes észben tartani, hogy a gyerekek csak akkor tudnak egy helyzethez gördülékenyen alkalmazkodni, ha megkapják hozzá az életkoruknak megfelelő segítséget.

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ Westend61

WMN szerkesztőség