–

Krajnyik Cintia/WMN: Messziről indítom a kérdést: míg például a magyar vízilabdacsapat világszinten elismert, addig vannak egyes területek, amelyeknek a megítélése kapcsán mintha mi, magyarok szigorúbbak lennénk, ha a saját „gyerekünkről” van szó – jó példa erre a hazai filmekkel kapcsolatos gyakori előítélet a közbeszédben. Milyen a magyar tervezők megítélése divat szempontjából a nemzetközi színtéren és az itthoni közönség szerint? Vannak fenntartások a magyarokkal szemben külföldön a divatiparban, vagy akár az itthoni szakemberek, vásárlók körében?

Szegedi Kata: Ez egy szuper kérdés, és nagyon összetett rá a válasz. Én ezt kicsit szubjektívnek látom, mert

szerintem a messziről jött embernek mindig jobban hisznek. Ha külföldön letettél valamit az asztalra, itthon is sztárként tekintenek rád, viszont ez akár támadási felület is lehet.

Régebben, több évtizeddel ezelőtt Budapest volt Kelet-Európa Párizsa a divat szempontjából. Akkor még volt itthon működő textilipar, ez talán manapság kezd újra fellendülni, de nagyon-nagyon lassan. Most volt a divathét, amelyen egyébként nemcsak magyar, hanem lengyel, szlovák, cseh tervezők is jelen voltak. Ez a fajta fókusz azért nagyon fontos, hogy Párizsban és Londonban is lássák: ebben a régióban is vannak szuper márkák és tervezők. Óriási dolog, hogy ha kimondod, hogy Nanushka, mindenhol tudják, hogy egy magyar brandről van szó, hiszen az egész világon jelen van, és ez az olyan kisebb tervezőknek, mint amilyenek mi is vagyunk, jót tesz, minket is fókuszba hoz. Szerepeltünk már többször a helsinki divathéten, idén szeptemberben Milánóból is nagyon jó élményekkel tértünk haza. Jó példa erre a közvetettségre még, hogy a Balenciagának egy grúz vizionárius tervezője van (Demna Gvasalia – a szerk.) jelenleg, és ez nagyon előnyös helyzetbe hozta a grúz tervezőket. Lassú folyamat a fejlődés és az előrelépés, de szerintem érdemes türelemmel kivárnunk.

K. C./WMN: Ha már említetted a Fashion Weeket, mit látsz, honnan indultunk, és hol tartunk most, mondjuk, egy milánói, New York-i vagy párizsi divathéthez képest?

Sz. K.: Jelenleg a divathét a Magyar Divat és Design Ügynökség szervezésében zajlik, amelynek nagyon fontos, hogy külföldről, a régió más országaiból is hozzanak tervezőket. Nyilván van még hová felzárkóznunk, de egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy egy párizsi Fashion Weekhez kell, hogy hasonlítsunk, hiszen azok az úgynevezett heritage, tehát hagyományőrző, akár százéves múltra visszatekintő márkák, amelyek ott bemutatnak, a Diortól kezdve a Chanelen át az Hermèsig, nagyon más pályán mozognak.

Nálunk szerintem a kortárs tervezők kell hogy fókuszt kapjanak.

A contemporary designer megszólítás eleve egy teljesen más fogalom. A legtöbben, akik most bemutattunk a divathéten, limitáltabb, kisebb kollekciókat csinálunk, nem ezresével gyártjuk le a darabokat, és ez nem is feltétlenül baj. Szóval én inkább a kijevi vagy a tbiliszi, grúz divathetet hoznám, mint nekünk való példákat, vagy Helsinkit, ahol többször voltunk már a tervezőtársammal, Danival (Benus Dániel – a szerk.). Ott is a legfrissebb, legizgalmasabb, ráadásul fenntartható márkákra mentek rá leginkább.

Szerintem számunkra is ez a modern vonal az irány ahhoz, hogy Magyarország egy innovatív, nyitott, a kor lenyomatára abszolút jól reagáló útra lépjen.

K. C./WMN: Ha már nyitottság: mit gondolsz, mennyire elfogadó a hazai közönség? Hogy állunk a testpozitivitással és a gender fluiditással?

Sz. K.: Nekem ez nagyon-nagyon fontos a saját testemmel kapcsolatban is, mert én is voltam már harminc kilóval több, meg tízzel kevesebb is. Szerintem az ember mindig máshogy érzi magát, minden egyes nap más: függ attól, épp hogy kelsz fel reggel, mennyire szereted a tested – és én erre a munkámban is szeretnék reflektálni. Jó látni a közösségi médiában is olyan példaképeket, mint például Ashley Graham vagy Paloma Elsesser, akik most már ott vannak a kifutókon is, de a kilencvenes évek szupermodelljei között elképzelhetetlen lett volna a jelenlétük. Jó, hogy végre megértünk arra, hogy 44-es, 46-os nők is szerepelhetnek kifutón, divatmagazinban. Persze itt is vannak kilengések – mert van, amikor már valami túl van tolva –, de az a fajta diverzitás nagyon üdítő, ami a divat- és szépségiparban most végre látható már. Szerencsére a luxusmárkák is elkezdtek hangsúlyt helyezni arra, hogy XXL-es darabokat is áruljanak, és kiküldjenek teltebb lányokat is a kifutóra. A budapesti Fashion Weeken mi is dolgoztunk ilyen alkatú lányokkal, és rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, de olyan is volt, aki ezen meghökkent.

Az lenne a legjobb, ha a sokszínűség természetes lenne, egyáltalán nem egyedi eset. Sőt, fel sem merülne témaként.

K. C./WMN: A koronavírus rengeteg rendhagyó helyzet elé állított mindenkit, ti például Milánóban a digitális divathéten vetettek részt. Összességében hogyan érintett benneteket a járvány, milyen nehézségekkel kellett szembenéznetek, milyen tanulságai voltak az elmúlt időszaknak?

Sz. K.: Még nem merném kimondani, hogy járvány után vagyunk, de ha így van is, az utórezgéseket még erőteljesen érezzük. Hogy teljesen őszinte legyek, mi nem annyira képviseltettük jól magunkat az online világban. Nagy tanulság volt, hogy mindenre azonnal kell reagálni, sőt előre kell gondolkodni, ha fenn akarunk maradni. Sok márka nem élte túl a járványt, ami sajnos abszolút érthető, és ez nem csak a divatiparban volt így. Mi nagyon szerencsések és kiváltságosak vagyunk, hogy az a törzsvásárlói gárda, ami kiépült az évek alatt, ennyire hűséges és támogató volt, annak ellenére, hogy az online jelenlétünk nem volt az igazi. Miközben pontosan tudjuk, hogy mennyire fontos a digitalizáció. Ezért örültünk nagyon a Samsung felkérésének, aminek pont az volt a lényege, hogy innovatív módon, telefonon tervezzünk egy pulcsit a Z Style kollekció részeként. A kollaborációban két másik magyar tervező is részt vett, Oláh Anna egy Anna Amélie táskát, a VYF Scarves csapata, Balázs Viola és Szécsi Tamás, pedig egy egyedi sálat tervezett.

K. C./WMN: Mesélsz erről bővebben?

Sz. K.: Rendhagyó alkotói folyamat volt ez több szempontból is, hiszen egyrészt a Samsung követőivel karöltve álmodtuk meg ezeket a darabokat, ugyanis eldöntendő kérdésekre válaszolhattak, és ezeket figyelembe véve terveztünk például kapucnit a pulcsira, és döntöttünk úgy a többi tervezővel, hogy a zöld szín mindannyiunknál megjelenik. Másrészt kipróbálhattuk, hogy milyen az alkotói folyamat, ha nemcsak kézzel, papírokra skiccelünk, hanem egy Galaxy Z Fold3 5G-n rajzolunk egy ehhez külön beszerezhető tollal, ami által sokkal gyorsabb és egyszerűbb új vonalakat húzni, javítani egyes részleteket. Interaktív és kollaboratív munka volt ez, aminek eredményeként egy kizárólag tizenöt darabból álló limitált kollekció született, amelyet a showroomunkban vásárolhatnak meg az érdeklődők, és amelynek bevételével a Retextilt támogatjuk, amely háztartási textilhulladékból, egyszerű, ősi eljárásokat alkalmazva (fonás, szövés, hurkolás) előbb Retextil fonalat, majd abból lakberendezési tárgyakat és divattermékeket készít. Szerettünk volna egy fenntartható vállalkozást támogatni, hiszen ezt mi is nagyon fontosnak tartjuk a saját munkánk során is. A KREA-s diákjainknak is azt szoktuk mondani Danival, hogy baromi nyitottnak kell lenni mindenre. Tényleg minden egyes impulzusra. Szagoljanak bele a pletykalapokba és a kortárs irodalomba is, mert az embernek tudnia kell, mi történik körülötte, merre halad a világ, akár jó, akár rossz irányba.

Talán furcsán hangzik, de nekem a járvány éppen arra mutatott rá, hogy azért a divat nem életbevágóan fontos, és abszolút tudunk nélküle élni.

Viszont az önkifejezés, az, hogy éppen milyen ruhát viselsz és mit akarsz vele üzenni, igenis releváns, főleg most, hogy újra kezd kinyílni a világ. Nekünk pedig maga a tervezés az önkifejezésünk eszköze, a darabjainkat pedig mozgó szobrokként definiáljuk.

K. C./WMN: Magánemberként sem tartod fontosnak az online jelenlétet?

Sz. K.: Érdekes, mert a munkafolyamataimhoz, a moodboardok elkészítéséhez, az inspirálódásomhoz hozzátartozik, hogy minden egyes számomra fontos vagy érdekes momentumot le szoktam fotózni a telefonommal. Nekem például az Instagram egy virtuális képalbumként működik. Nem posztolok sokat a személyes profilomon, viszont ha valamit kiteszek, azt időről időre visszanézem, míg a telefonom fotógalériáját nagyon ritkán nyitom meg.

Nekem az Instagram lehetőséget teremt, hogy a saját világom kurátora legyek.

De ezzel, azt hiszem, mindenki így van. Van, aki a fake (hamis – a szerk.) boldogságát próbálja prezentálni, más pedig nagyon artisztikus akar lenni – mindenkinek van valami sztorija. Nekem azon van a fókusz, hogy mire szeretnék emlékezni. Szóval, ha esetleg látnátok a városban épületeket fotózgatni, mint egy turista, akkor ez ezért van (nevet). Nagyon szeretek múzeumokba járni, gyermeki lelkesedéssel tudok ránézni egy-egy festményre, szoborra vagy bármilyen installációra, sokszor nem is szeretnek ilyenkor velem jönni a barátaim (nevet), de ezeket az élményeket szeretem aztán beépíteni a kollekciókba is.

K. C./WMN: Egy online kerekasztal-beszélgetésen kiemelted, hogy a digitalizáció révén mennyire megváltozott az is, hogy a 2009-es indulásotokhoz képest hogyan lehet egy márkát, önmagatokat pozicionálni, reprezentálni vagy akár értékesíteni. A szakma mindig elismerően nyilatkozik arról, hogy a Kata Szegedi brand mennyire bátor, innovatív és úttörő. De mennyire vagytok old school vagy éppen innovatív tervezők, ha a munkafolyamatokról, a háttérmunkálatokról, vagy a marketingstratégiátokról van szó?

Sz. K.: Kis csapat vagyunk, de hála istennek a baráti körünkben vannak bőven támogató, és jó ötletekkel bíró ismerősök, akik mindig adnak egy-két inputot azzal kapcsolatban, mit hogyan lehetne jobban, okosabban csinálni, akár például a PR-ra vagy a salesre lebontva. Én kicsit régimódi vagyok, de ez valószínűleg amiatt is van, mert nagyon szeretem az irányítást a kezemben tartani, és minden egyes folyamatba beleszólni, belemagyarázni (nevet). Abban viszont abszolút haladok a korral, hogy bár papírra is sokat rajzolok, a tervek, moodboardok nagy része digitálisan készül, mintákat is gépen szeretek tervezni. De bőven van mit tanulnom, valljuk be. Viszont szerencsére, általában jó megérzéseim vannak azzal kapcsolatban, mi lesz az, ami holnap érdekelni fogja az embereket, és mi az, ami kivetülhet akár egy egész szezonra.

Krajnyik Cintia