–

Aránylag rövid elmélkedés a világ csodálatosságáról

Mostanában hosszabb időt töltöttünk egy olyan családdal, ahol nemrég született kisbaba, és ment a sakkozás a fürdetés, a fektetés és ehhez hasonlók megfelelő időpontban tartásával, hogy aztán másnap nehogy fáradt és nyűgös legyen a baba. Élénken él bennem az időszak, amikor én is óriási fejszámolásokat végeztem, hogy ha ekkor érünk haza, akkor hogyan kell sietni vagy épp elhúzni a fürdést, hogy aztán a szerintünk tökéletesre kiszámított időpontban kerüljenek a gyerekek ágyba. Mindez a Szent Cél, vagyis a viszonylag problémamentes éjszaka és másnap érdekében, ami persze sokszor teljesen meghatározta (értsd: problémássá tette) az aznapot.

Ha most így utólag (biztonságos távlatból) visszatekintek arra az időszakra, ezer százalékig biztos vagyok benne, hogy a nyűgös és problémás másnapok általunk gyártott indokainak legalább a háromnegyede tökéletes bullshit. Ezzel az erővel a delphoi jósda napi mondásait is tekinthettük volna iránymutatónak. 

De – és ez egy nagyon fontos de! – ezek a ma már aprócseprőnek tűnő döntések alapozták meg azokat a kicsit nagyobb ügyeket, mint iskolaválasztás vagy tanácsadás barátsággal, szerelemmel vagy akár később pályaválasztással kapcsolatban. 

Ezért van, hogy egy babaváró vagy kisbabás szülő éppen úgy létkérdésnek érzi a tökéletes hordozóeszköz vagy az első hozzátápláló étel kiválasztását, mint mi, kicsit más élethelyzetben lévő szülők a gyerekünkhöz legjobban passzoló sportág megtalálását vagy egy komoly vita rendezését. Ráadásul a nagyobb gyerekek már a beleszólásra is jogot formálnak, hát nem felháborító?! (Irónia.)

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Tóth Flóra (@girlzonboard) által megosztott bejegyzés

 

Szóval igaza van annak a kisbabás szülőnek is, aki óriási tehernek éli meg az aktuális döntéseket, ezek ugyanis csak a későbbiekkel összehasonlítva váltak relatíve jelentéktelenné. Hiszen 

egyetlen gyerek sem emlékszik arra, hogy pontosan miben szállították a szülei A-ból B-be, amikor még nem tudott járni – de az azért akkor is számít, hogy a szülők jól akarták csinálni. 

És éppen ezért az sem számonkérhető, hogy egy második, harmadik vagy akárhányadik gyereknél ezek a fölöslegesnek tűnő körök már elkopnak, hiszen neki már a kész(ebb) döntési rutint adják a szülei, azt, hogy nem kell végigjárniuk ezt a végtelenbe tartó lépcsősort az elejétől, és tudnak később is a lényegesnek bizonyuló dolgokra koncentrálni. Hú, olyan bölcs vagyok, hogy már szinte én is megijedek magamtól, de olvassatok tovább, hogy megtudjátok, vannak nálam is bölcsebbek (és az egyik még „csak” óvodába jár).

Amikor nem neked van igazad

Nem tudom, hogyan történt, de a gyerekeim észrevétlenül eljutottak abba az állapotba, amire talán a kiskamasz kor a legtalálóbb kifejezés. Alvó állapotban még szuszogó kisbabák, akik a szüleik közelségére vágynak a legjobban (ami a szülői oldalon nem gyengén idegesítő amúgy), a kisgyerekkorból hozott dackorszak attitűd viszont egyre többször párosul valódi, és – szemét lennék, ha nem vallanám be – létező igazságtalanságokra rámutató, világfelforgató lázadással, amit egyre pontosabban ki tudnak fejezni.

Az „azért, mert te felnőtt vagy, még nem jelenti azt, hogy igazad van” formulát szó szerint és átvitt értelemben is használják, és basszus, be kell vallanom, hogy tényleg nincs mindig igazam. A demokratikus nevelés* hátulütői már most beszivárognak az életembe, hiszen, ha azt képviselem, hogy mindent meg tudunk beszélni, és közösen megoldásra jutni, akkor bizony ebbe is bele kell néha állni. Pedig őszintén mondom, 

nagyon utálom belátni, ha tévedtem. És el sem tudjátok képzelni, mennyire kellemetlen az, amikor egy írni-olvasni épphogy csak tudó, egy méternél alig magasabb, nagyon cuki emberpalánta szembesít ezzel. 

És bár mondhatnám, hogy ez csak bizonyos, kisgyereklogikára épülő helyzetekben van így, de ez nem lenne igaz. A saját pályámon is megvernek, megdöbbentően jól érvelnek olyan hülyeségek mellett, mint a délutáni alvás kihagyása, jobban emlékeznek dalszövegekre, szarrá vernek memóriában, előbb látják meg, hogy egy lépés miért rossz a sakkban, szóval csupa olyan területen, ahol eddig üzembiztosan én voltam a spíler. (Mondjuk, azt azért megjegyezném, pusztán a rend kedvéért, hogy ezek mind akkor mennek nekik, ha aludtak délután.)

* Szándékosan nem írtam liberális nevelést, ami amúgy nem egy létező fogalom, mégis nagyon sokan használják, ráadásul összemosva az úgynevezett „lasseiz-faire”, vagyis ráhagyó neveléssel, ami egy valóban létező irányzat. Ezt viszonylag kevesen alkalmazzák tudatosan szerintem, a mindenhol felbukkanó, bölcs szülőkritikusok általában azonosítják az elhanyagolással. Ami szintén nem egyenlő azzal, hogy egy szülő nem akar belemenni az 1 321 534 652. nyomorult kis konfliktusba AZNAP.

Madridi villámhétvége másfél év karantén után – Mediterrán, erősen kajaorientált élménybeszámoló

WMN Life – 2021. július 14. – KC

 

Ha már félig a filozófiánál vagyunk: egyre absztraktabb problémák

Bár kifejezetten okosnak tartom magam, egy amúgy sok problémamegoldással eltöltött munkanap végén egy óra leforgása alatt nem mindig tudom a maximumot nyújtani a következő feladatok sorozatában:

  • megmondani, pontosan honnan érzi az ember, hogy szerelmes;
  • részletesen elmagyarázni, hogy a kisebb gyerekeknek miért van több alvásra szükségük;
  • megtanulni, majd megmutatni a „létra” figurát a Macskabölcső nevű játékban;
  • prezentálni a streetball alapszabályait;
  • és közben válaszolni a felmerülő, olyan jelenéktelenebb kérdésekre, mint hogy a lábfej egyszerre nő-e a test többi részével.

Szeretem azt gondolni magamról, hogy én aztán beleteszem az energiát a gyerekeimmel való együttlétbe, meg hallom mindenhonnan a minőségi idő fontosságát skandáló szakértőket és kibiceket, de azért van, hogy mindez sok. Hogy legszívesebben csak bámulnék ki a fejemből a hihetetlen információdömping helyett, még úgy is, hogy kezemben a teljes Google, amit nem félek használni. Mert vannak napok (főleg a 30 fok fölötti átlag-hőmérsékletű napok), amikor maximum arra a kérdésre szeretnék válaszolni, hogy hogyan kérem a kávémat (tejjel, jéggel, fagyi nélkül). És ilyenkor megesik, hogy azt mondom, hogy ezt majd holnap megbeszéljük, és kicsit reménykedem, hogy holnapra elfelejtik (de sajnos rohadt jó a memóriájuk).

Pedig most még a szerelem csak elméleti síkon jelent meg, a barátságban pedig inkább félreértések miatt vannak konfliktusok, a többire pedig tényleg ott a Google. Szóval hol vagyunk még a kamaszkortól! A saját élményeimből kiindulva olyasmire számítok majd, hogy screenshotok segítségével próbálják visszafejteni, hogy mit gondolt valaki (legyen szó barátról vagy másról), de tartok tőle, hogy ezt már NEM VELEM fogják csinálni. Na, ez egyelőre feldolgozhatatlan kategória, úgyhogy nem is gondolok rá. Helyette bárkinek szívesen kiszámolom, hogy mekkora súlyú gyereknek mennyi lázcsillapító kell vagy ilyesmi – ez még megy.

Tóth Flóra