Messziről jött ember

„Három éve elváltam, azóta részben Budapesten dolgozom, beindítottam itt egy kis vállalkozást. Mivel nem ismertem sok embert a városban, és az estéket gyakran egyedül töltöttem egy hotelszobában, ezért letöltöttem egy olyan appot, amin keresztül beszélgetni lehetett másokkal, de nem feltétlen társkeresési céllal. Cseteltünk filmekről, könyvekről, vagy csak azért, hogy gyakoroljunk egy nyelvet – én például ezért mentem fel rá, hogy fejlesszem az angolomat. Így találkoztam egy magyar lánnyal, aki angoltanárnak mondta magát” – kezdi a történetét egy külföldi férfi, nevezzük Adamnek.

„Néhány virtuális beszélgetés után megbeszéltünk egy találkozót. Megittunk egy italt, aztán az egyik dolog követte a másikat… az ágyban találtuk magunkat. Nem alakult ki belőle kapcsolat, később még körülbelül háromszor találkoztunk – de az alkalmak között mindig hónapok teltek el. Az első együttlét során még használtam óvszert, de a második alkalommal minden nagyon gyorsan történt, csak megkérdeztem, ő használ-e fogamzásgátlót, mire azt válaszolta, hogy igen, spirált. Persze ennek ellenére nem volt valami okos dolog tőlem, hogy megnyugodtam és folytattuk a dolgot.

A harmadik alkalom után elkezdtem úgy érezni, hogy ő valami többet lát a kapcsolatunkba. Ami nekem pillanatnyi örömszerzés volt, abból ő további reményeket szőtt. Úgy döntöttem, tisztázom a helyzetet, de mivel a legközelebbi utazásomig egy hónap is hátravolt, egy üzenetben írtam meg neki, hogy szeretném befejezni. Azt hittem, ezzel elintéztük a dolgot, mert úgy tűnt, elfogadta, de mielőtt legközelebb Budapestre jöttem volna, újra megkeresett, hogy találkozni szeretne velem. Gondoltam, további magyarázatot vár, de kiderült, hogy egész más céllal érkezett a kávézóba. Bejelentette, hogy terhes. Túl a harmadik hónapon.”

Adam valósággal sokkot kapott, ezért a találkozóról gyorsan fel is állt, és elment, hogy magában eméssze a hallottakat. Később írt egy üzenetet a lánynak, amiben elmondta, mennyire haragszik, amiért nem osztott neki lapot ebben a döntésben, és hogy ezt még meg kell beszélniük.

„Értem, hogy semmiképp nem akarta volna elvetetni, de akkor is jogom lett volna tudni róla még azelőtt, hogy a döntése véglegessé vált

A cikk a hirdetés után folytatódik!

– mondja nekem. – Nem tudom elfogadni, hogy esélyt sem adott. Amikor pedig megkérdeztem, hogy történhetett ez azok után, hogy azt mondta, védekezett, azt válaszolta, hogy csoda történt. A mai napig ragaszkodik ehhez, én pedig a mai napig nem tudok hinni neki.”

„Fogd meg magadnak”

Adam egyáltalán nincs egyedül ezzel a történettel. Vannak nők, akik úgy gondolják, hogy a teherbe esés kérdése az ő döntésük, főleg, ha a férfi nem figyel a védekezésre. És abban a korban, amikor a házasságok és a tartós párkapcsolatok krízisben vannak, az elköteleződéssel egyre többeknek akad problémájuk, és egyre nehezebb olyan társat találni, aki családra vágyik, sok nő érezheti úgy, hogy nincs más megoldás az anyai vágyai megélésére. Mint a Csak szex és más semmi című filmben.

Bodnár Csilla pszichológus szerint azonban ez valójában nem a mai korhoz köthető jelenség. „Most úgy gondoljuk, ezek a kérdések új keletűek, mert már nyíltabban beszélünk róluk, de valójában mindig is léteztek a világban. Csak a kultúra és környezet változott körülöttük.”

Talán a te ismeretségi körödben is van olyan lány, akit épp a családja idősebb nőtagjai biztattak arra, hogy „fogja meg magának azt a férfit”. Amin azt értették, hogy essen mielőbb teherbe. De nemcsak lánykérés előtt (azt mintegy kierőszakolva), hanem akár még házasságon belül is megjelenik ez a módja a kapcsolat egyben tartásának. „Ha egy gyerek már úton van, akkor minden be van biztosítva” – gondolják ma is.

Bodnár Csilla

„A fő kérdés szerintem az, hogy a nő mennyire érett annak a helyzetnek a kezelésére, amit előidézett” – folytatja Bodnár Csilla.

„Ha a teherbe esése mögött az a szándék áll, hogy így szerezzen vagy tartson meg egy férfit magának, akkor a fogantatás valójában egy abúzus, amelynek a férfi az áldozata, mert olyan felelősséget és kötelezettséget ró rá, amit nem biztos, hogy magától vállalna. Ebben az esetben – azt szoktuk mondani – a gyerek olyan, mint a cement: összeköt és elválaszt.

Hosszú távon inkább az utóbbi. Az európai kultúrában ugyanis, ahol a szerelemnek és az érzelmeknek nagy mítosza van, ez nem egy szerencsés döntés egyik fél számára sem.”

Lelki abúzus

Ezt tapasztalta meg Iván is, aki pedig szerelemből került ilyen helyzetbe egy nála nyolc évvel idősebb nővel. „Én huszonhat voltam, ő harmincnégy éves. Két hónap telt el a kezdeti mámorban, ami alatt én még jobban belehabarodtam, és akkor előjött a gyerektémával. Eleinte próbáltam jelezni, hogy nekem ez még korai, érleljük kicsit a döntést, de erre szakítással fenyegetett, amitől én azonnal beparáztam, mert nem akartam elveszíteni. Azóta sokat gondolkoztam és próbáltam a saját szerepemet és felelősségemet megérteni benne, de ma végképp úgy látom, hogy ez egy bántalmazó típusú kapcsolat volt. Gyakorlatilag kizsarolta belőlem a beleegyezést, így még azt sem tudom mondani, hogy csőbe húztak, de a kapcsolatunk szempontjából ugyanolyan feszültség keletkezett, a gyerek szempontjából pedig még komplikáltabbá vált a helyzet. Még sokáig nem tudtam feldolgozni, hogy három hónap együttlét után végül belementem a dologba. Igent mondtam, de nem tiszta szívvel, amiért magam és a gyerek előtt is lelkiismeret-furdalásom volt sokáig.”

Előtte azonban még több jele is volt a lelki abúzusnak. „A barátnőm nem várta meg a szokásos tizenkét hetet a baba fogantatásának bejelentésével, hanem rögtön elmondta mindenkinek – még az én barátaimnak is, mielőtt én szólhattam volna róla. Ezáltal szembefordított a saját környezetemmel, ahol védekeznem kellett, hogy miért nem mondtam el én. »Aki nem büszke erre a hírre, az biztos nem is akarja igazán« – hallottam vissza. Ezek után összeköltöztünk és -házasodtunk, bár nekem az esküvővel kapcsolatban is voltak kétségeim, amire bedobta, hogy akkor – ha nem akarom igazán – elveteti a gyereket. Utólag már látom: számára a gyerek sem cél volt, hanem eszköz egy manipulatív helyzet fenntartására.”

Iván (persze igazából nem így hívják) végül több hónapnyi őrlődés után félretette a kétségeit. Mire megszületett a baba, már örömmel várta, hiszen maga is szerető családból jött, és a gyerekekkel mindig megtalálta a közös hangot. „Az első év eltelt lendületből” – meséli tovább.

„Bár a kapcsolatunk nagyon fiatal volt, de bekebelezett minket az élmény, hogy családdá váltunk. Aztán egyszer csak elkezdtem magam nagyon rosszul érezni. Még nem gondoltam arra, hogy kiszállok, mert nem tudtam elképzelni, hogy a gyerekhez fűződő kapcsolatom külön is megáll a lábán

– noha már addig is sok időt töltöttünk kettesben a fiammal, mert az anyja az elejétől fogva el-eljárt otthonról. Mégis, valamiért az volt bennem, hogy a gyerek az ő tulajdona – talán mert ő ezt később változatos módon érzékeltette is. De aztán ahogy növekedett, és láttam, hogy egy külön entitás, a kapcsolatunk pedig mindentől függetlenül erős, elkezdtem elhinni, hogy van számomra kiút ebből a házasságból anélkül, hogy elveszíteném őt.”

Jogos igény vagy manipuláció?

A váratlan fogantatás célja azonban nemcsak az lehet, hogy a nő magához kösse a férfit, hanem simán csak anyává válás is – akár azért, mert az illetőnek ketyeg a biológiai órája, akár mert úgy gondolja, igazából csak az első lépéshez van szüksége férfira, a többit egyedül szeretné intézni.

„Ha a nő célja nem a férfi megszerzése, hanem pusztán az anyává válás, akkor más a helyzet, különösen, ha tényleg egyedül vállalja annak minden terhét – folytatja a pszichológus. – Amennyiben az apát be sem avatja (csak kvázi természetes spermadonornak tekinti), akkor azt gondolom, ehhez joga van, mert ez egy biológiai szükséglet. A biológiai szükségleteinket pedig nem tagadhatjuk meg – még ha a fogyasztói társadalomban épp ezt tesszük is.

Ha pedig a nő úgy esett teherbe, hogy ehhez nem is kérte a férfi hozzájárulását, akkor a férfi felelőssége nem a születésnél, hanem a közösülésnél volt jelen. Abban a helyzetben ugyanis ketten voltak ott, és a férfi nem vonhatja ki magát a felelősség alól.

Ha mégis kivonta – és meg sem kérdezte, hogy védekeznek-e bármilyen módon –, onnantól nincs joga a döntéshez, mert a terhesség következményeit elsősorban a nő viseli. Ez számára egy lehetőség, amitől nem lehet megfosztani. Ha viszont a férfi érdeklődött, de a nő becsapta, akkor a nő teljes mértékben tisztességtelenül viselkedett.”

Gyerekjogok

Ezek után azonban már nemcsak ketten vannak a sztoriban, hanem egy gyerek is, akinek a személyiségfejlődésében fontos szerepet játszanak a fogantatása és a születése körülményei. Iván ezt ma már tapasztalatból is tudja. „Szerintem minden feszültség, ami egy gyerek körül van, leképeződik benne. Márpedig az átverés, a zsarolás vagy az igazságtalanság hatalmas feszültséget kelt a felnőttekben. De nemcsak a bántalmazás elszenvedőjében, hanem a bántalmazóban is. Bármit állítson is magáról, valójában van lelkiismeret-furdalása, csak azt nem direktben éli meg, hanem valahogyan transzformálja, például üvöltözik vagy megalázza a másikat. Gyakran tapasztaltam, hogy a volt feleségem a saját szorongását vagy félelmét rám próbálta áttestálni” – mondja.

„És a mai napig megesik, hogy ha bármilyen vitába kerülünk, ő egyszer csak előjön azzal, hogy »Akkor holnap nem megy hozzád a gyerek«. Ahogy az is gyakran elhangzott, hogy én igazából nem is akartam. Emiatt nagyon sokáig rossz kompromisszumokba mentem bele, amiket aztán nagyon nehéz volt megváltoztatni.”

Hogy a gyereknek mennyi joga van az apjához – aki ugyan eleinte nem akarta őt –, az másképp is felmerülhet, veszi sorra a lehetőségeket Bodnár Csilla. „Ha a nő elmondja a férfinak, hogy »váratlanul« teherbe esett, de nem vár semmilyen közreműködést a gyerek felnevelésében, akkor a kérdés innentől a gyerekkel szembeni moralitásra helyeződik át, ugyanis neki is vannak jogai. Többek között joga van tudni, hogy ki az apja – például akár egészségi okokból, ami bizonyos esetben életmentő lehet, de az identitása szempontjából is – véli. – Ugyanakkor az apának is meg kell adni a lehetőséget, hogy ha számára az apasága fontos, akkor ennek a megélésére módja legyen.”

A bizalom hiánya

Adammel végül is ez történt: „A lánnyal kapcsolatban maradtunk, de nem túl intenzív kapcsolatban. A terhesség során néha megkérdeztem, hogy van, és egyszer találkoztunk is úgy a hetedik hónap környékén, de ő sem erőltetett többet. Megkérdeztem, elvár-e tőlem valamit, és azt mondta, én döntöm el, mennyire szeretnék részt venni a dologban. Ha akarom, teljes értékű apja lehetek a gyereknek, de ha nem szeretnék szerepet játszani az életében, azt is elfogadja. Anyagilag sem kell támogatnom, ő megoldja ezt a részét. De én továbbra sem tudtam, mit szeretnék.”

A megoldásban végül az kezdett segíteni, amikor megszületett a kislány. Bár Adam igyekezett úgy intézni, hogy Magyarországon legyen a szülés idején – két hétig maradt a kiírt időpont körül –, de végül később érkezett a baba, így a szülésnél nem volt jelen. Pár nappal később látogatta meg őket a kórházban. 

„Ott voltak épp a lány szülei is… a kezembe adták a csecsemőt, és fogalmam sem volt, mit kezdjek vele. Pedig amikor az első gyerekemet fogtam először a kezembe, arra úgy emlékszem, mintha tegnap történt volna – hihetetlen érzés volt.

Most viszont alig éreztem valamit, csak a rettenetes zavart. Szörnyű volt. Fél óráig bírtam maradni, aztán eljöttem. Azt mondtam, ha bármire szüksége van, szóljon, de én évi pár alkalomnál többször nem tudok jönni.

Két hónap múlva látogattam meg őket újra, de akkor is ugyanolyan rosszul éreztem magam. Másfél órát ültem az anyjával egy szobában, de legszívesebben elmenekültem volna. Ezután felkerestem egy pszichológust, hogy a végére járjak, mit is szeretnék kezdeni ezzel a helyzettel. Nála ismertem fel, hogy a lánnyal szembeni bizalmam annyira megrendült, hogy ez megakadályozza, hogy kapcsolatban legyünk. Úgy érzem, kihasznált és átvert, hiszen hazudott nekem, és így nem tudok vele kommunikálni. Márpedig amíg a gyerek olyan kicsi, hogy teljesen rá van utalva, csak hárman találkozhatunk, kénytelen vagyok vele beszélgetni, amit nem szeretnék. Egyelőre minél távolabb szeretnék lenni tőle.”

Egyedül, de éretten

A pszichológus azt mondja, ilyen módon – tehát „véletlen terhesség folytán” – csak azok a nők vállaljanak gyereket, akik nagyon érett személyiségek, és pontosan tudják, mire vállalkoznak, amibe beletartozik az is, hogy bár egyedül nevelik majd fel a gyereket, de annak attól még férfi és női mintára is szüksége lesz.

„Azt nem nevezhetjük érett döntésnek, ha valakinek az a felfogása, hogy »nekem nincs szükségem férfira, mert minden férfi szemét«, vagy esetleg még imádkozik is, hogy lánygyermeke szülessen – ha pedig mégis fiú, akkor majd olyat nevel belőle, aki más lesz, mint a többi férfi” – mondja.

„Bár a gyerekvállalásnak nem ez az ideális formája – ezt mindannyian tudjuk –, de azt gondolom, azért lehet etikusan csinálni. Az anyának tudnia kell, hogy a gyereknek akkor is családra van szüksége, ha ő egyedül vállalja a nevelését, a családnak ugyanis nagyon sok funkciója van, és ezeket egyedül nem lehet ellátni. Egzisztenciálisan és biológiailag ugyan ma már lehet egyedül vállalni gyereket, de lélektanilag szükség van a családra” – véli.

Külön, de felelősséggel

Adam végül megmondta a lánynak, hogy egyelőre évente kétszer szeretné látni a lányát. „Meglátjuk, később hogy alakul – ha a gyerek nagyobb lesz, és igénye lesz rá, én nyitott vagyok arra, hogy egy külön kapcsolatot építsek vele. Nyitottam számára egy külön bankszámlát is, amin pénzt gyűjtök neki, de az anyját nem szeretném támogatni.

Amióta ezt eldöntöttem és kimondtam, elmúlt a bűntudatom. A lehetőség nyitva áll, hogy az itt született gyerekemmel szorosabb kapcsolatunk legyen, de az anyjával való kapcsolatot lezártam. Még nem tudom, hogy fogjuk tudni elmondani ennek a kislánynak, hogy milyen helyzetbe született. Írtam neki egy levelet, amiben a magam oldaláról elmeséltem, mi történt, de nem tudom, odaadom-e neki valaha. Lehet, hogy túl sok volna neki, bármikor olvasná is el. És mivel az anyjával nő fel, nyilván hozzá lesz majd lojális. Nem tudom, mit hoz a jövő, de muszáj nyitottan állnom hozzá” – mondja.

Iván pedig úgy gondolja, egy ilyen helyzetből nem is igen lehet egy párként kijönni:

„Biztos van olyan, hogy egy kapcsolat megmarad ilyen indulás után is, de az szerintem rettenetes lehet. Az esetek többségében az ilyen kapcsolatok tönkremennek.

Nem tragédia elválni – mert még mindig jobb, mint egy rossz kapcsolatban benne ragadni –, de az esélytelenek nyugtalanságával indulni tényleg nem jó kezdés.”

Ne csak magadra – a kapcsolatra figyelj

A pszichológus is azon a véleményen van, hogy a párkapcsolat szempontjából a másikat kész helyzet elé állítani nem ígér fényes jövőt, mert egy kapcsolatban kölcsönösségre van szükség. „A praxisomban azt látom, hogy ezek a kapcsolatok nem tudnak jóvá alakulni. Szerencsésebb előbb a kapcsolatot rendezni és utána gyereket vállalni, mert a családdá szerveződés önmagában megterheli a viszonyt – úgy is hívjuk, hogy életkori krízis, hiszen ilyenkor mindenkinek más szerepet kell vállalnia, megváltozik az életforma és a felelősség.

Annyi minden változik egyszerre, hogy a »véletlenül« érkező gyerek nem teheti jobbá. Lehet, hogy egy ideig összetartja a szülőket (néha elég sokáig, de ez attól függ, kinek milyen érzelmi igényei vannak egy párkapcsolatban), de a problémák hosszú távon csak kiéleződnek.”

Bodnár Csilla inkább azt javasolja, egymásra figyeljünk, ne csak magunkra. „Nagy szükség van arra, hogy beszéljünk a kapcsolatokat erősítő és gyengítő pszichológiai tartalmakról, mert manapság az emberek mintha főleg arra figyelnének, hogy mit várnak egymástól, nem pedig a kapcsolati dinamikára. Én az elmúlt harminc évem gyakorlatában ezt látom az egyik legnagyobb problémának. Párt is úgy keresnek maguknak, mint ahogy egy kabátot: ilyen legyen, olyan legyen stb., és nem veszik észre, hogy a másikkal jó-e a játék, tudnak-e egymásra figyelni. Ehelyett a tündérmeséket követve azt várják, hogy belovagoljon az életükbe Mr. Tökéletes. Na, ilyen a világon nincs.”

Azoknak pedig, akik már a tündérmesében sem hisznek, és éppen ezért vágnak bele egyedül a gyerekvállalásba, azt üzeni: „Vegyék figyelembe a gyerek szempontjait is. Vizsgálják meg, hogy tudnak-e neki olyan környezetet teremteni, amiben egzisztenciálisan, szociálisan és lélektanilag is egészségesen fejlődhet. Ha ezeket számba vették és biztosítani tudják, akkor beszélhetünk érett döntésről. Ha csak a saját szempontjaikat nézik – például azt, hogy mindjárt kifutnak az időből –, akkor éretlen döntést hoznak. Annak pedig következményei lesznek.”

Adam ma már nem látja tragédiának a történteket, de ezért meg kellett küzdenie, és levonnia a tanulságokat: „Visszagondolva tökéletes áldozat voltam: külföldi vagyok, nem élek Budapesten, könnyű természetem van. Kettős érzés maradt bennem: még mindig haragszom a lányra, de tudom, hogy én is lehettem volna óvatosabb.” Hiszen végül is van egy olyan pontja az események sorozatának, amiben a felelősségen még az alkalmi partnerek is osztoznak.

Gyárfás Dorka