Karácsonyi nagytakarítás, sütés-főzés, faállítás? Ilyen problémáid nincsenek, ha úton töltöd a napot! – írtam az egyik bejegyzésemben, amikor autópályán töltöttük december 24-ét. Három óra alvás után, hajnalok hajnalán indultunk haza Németországból. De legalább volt fél liter kávém a befőttesüvegben! (Ez az igazi fenntartható „coffeetogo”!)

Egy évvel korábban szintén autópályán töltöttük az egész napot. Egy rugóra járt ugyanis az agyunk a kelet-európaiak tömegével, akik úgy gondolták, hogy mindenképp haza kell utazniuk az ünnepekre. 800 kilométer 17 óra alatt, kilométeres kocsisorok, a megnövekedett forgalom miatt lezárt osztrák alagutak. Azt hittük, sosem lesz vége.

Annál csodálatosabb volt szenteste megérkezni a rokonokhoz. Hívogatóan szűrődtek ki a házikó ablakán az ünnepi fények, bent sütemény és fenyőillat, feldíszített karácsonyfa várt minket…

De lássuk, hogyan karácsonyoztak mások a világot járva!

Karácsony kánikulában

Jó néhány embernek rajta van a bakancslistáján a homokos parton, bikiniben töltött karácsony vagy szilveszter. Így volt ezzel Zsuzsi is, bloggernevén Female Yeti, aki 2015-ben indult világkörüli útra, és másfél évig haza sem tért. Utazása során valóra vált régóta dédelgetett álma is. Az más kérdés, hogy néha jobb, ha az álom csak álom marad.

Zsuzsi

„Thaiföldön voltam, egy muszlimok lakta területen, vagyis nagyjából senki nem foglalkozott a karácsonnyal, reggel ötkor a müezzin ébresztett. Homokos part, türkizkék víz és nyári meleg. Mindig is vágytam egy ilyen karácsonyra, de amikor ott voltam, nem éreztem semmit.

Néha az álmok megvalósulása nem is olyan fantasztikus érzés, mint amire számítunk. Mégis emlékezetes volt az ott töltött időszak, ugyanis akkor jöttem rá, hogy hiába vagyok a világ legszebb helyén, ha nincs kivel megosztanom az élményt.

Azt is eldöntöttem, hogy legközelebb inkább a hegyekben ünnepelek. Így is lett, következő évben az Andokban, 5000 méteren karácsonyoztam.”

Zsuzsi a hegyekben

Hasonlóan izgalmas, anti-karácsonyi története van Csabának

Csaba harminc éve Krisna-hívő, többször járt Délkelet-Ázsiában, ahol főleg a hindu és a buddhista kultúrához, valláshoz kapcsolódó helyeket keresett fel, Indiában pedig egy évet töltött szintén Krisna-hívő feleségével, egy tanulmányút keretében.

„A legtöbb időt egy Májápur nevű zarándokhelyen töltöttük, ami egy kis falu a Gangesz partján, Kalkuttától nagyjából száz kilométerre. Itt ért minket a karácsony is. Krisna-hívőként mi nem ünnepeljük a karácsonyt, de Magyarországon hozzászoktunk, hogy ez az időszak az ünnepi készülődésről szól. Nagyon furcsa volt, hogy ott ennek nyoma sem volt. Napközben 25 fok, ragyogó napsütés, pálmafák. Nemcsak a helyi muszlimok és hinduk, de még az ott élő európaiak és amerikaiak sem foglalkoztak a karácsonnyal. Nem szólt a hangszórókból a Jingle Bells, a tévében nem volt se Piedone, se Reszkessetek betörők, se a szokásos karácsonyi kólareklám.

Egy másik alkalommal, Thaiföldön, a Krabi nevű településen ért minket a karácsony. Itt a tengerparti részen a turizmusból élnek az emberek, ezért azt gondoltam, biztos rápörögnek a karácsonyra is. Tévedtem. Thaiföld buddhista ország, úgy tűnt, őket sem érdekli a karácsony. Vagy thai boxszal ünneplik. Ugyanis napokon keresztül járkált a környéken egy hangszórós autó, amelyből ordították, hogy: Muay thai! Muay thai! – ugyanis egy thai box-gálát reklámoztak.

A reptéren és a szállodában volt egy furán feldíszített fa. Ezen kívül egy angol pasas mikulásnak öltözve csokit osztogatott a helyi gyerekeknek. Volt olyan gyerek, aki meg is ijedt tőle. Gondolom, még nem látott ilyet.”

Valóban, a Csabától kapott fotót elnézve, elég szürreális lehet a látvány egy olyan ember számára, aki nem tudja, mi ez az egész: piros plüssgöncbe öltözött, álszakállas, napszemüveges férfi, aki gyerekeknek cukorkát osztogat a zsákjából.

Csaba

Melinda is megtapasztalhatta az indiai karácsony „varázslatos” hangulatát

Ugyanis egyszer egy hónapot töltött Benáreszben két gyermekével. Egy lepusztult szálloda hatodik emeleti, fűtés nélküli szobájában (éjszaka öt-tíz fokra hűlt a hőmérséklet), egyetlen franciaágyon osztoztak hárman. „A karácsonyt is ott töltöttük. Hetekig a bőröndömben rejtegettem a gyerekek elől az otthonról vitt karácsonyi kellékeket, dekorációt, édességet. Volt szaloncukor, diós- és mákos bejgli, aminek nagy részét szétosztogattuk a helyi gyerekek, barátok között. Mivel a szobánkban esély sem volt arra, hogy főzni tudjak, ezért bekéredzkedtem az egyik ismerősünk éttermének a konyhájába, ott készítettem – mivel mindenki vega – halászlé helyett ünnepi bablevest, illetve szintén a bőröndömből előkerült a gabonafasírt is.

A lányomnak már korábban megvettem az ajándékát, a fiamét viszont még be kellett szereznem, úgyhogy még 24-én délután a sikátorok között szaladgáltam. Egy elektromos kisautót szeretett volna, találtam is egy kínai, zenélő, mozgó és villogó darabot. Nagyon hangosan és nagyon hamisan üvöltött belőle a »Gangnam style«. A fiamnak viszont hatalmas boldogságot szerzett.”

Melinda és családja

Ünnepi szendvics reptéren és benzinkúton

Ember tervez, isten végez. És mennyire igaz ez a mondás utazás során! Jó példa erre Andrea története. Illetve történetei. Andreának ugyanis az utazás a hobbija, úgyhogy a nagy számok törvénye alapján már volt része néhány kalandban.

„Úgy döntöttünk, hogy Ausztriában töltjük a karácsonyt. December 23-án indultunk el Budapestről. Óriási hóesés volt, féltünk, hogy elakadunk útközben. Elsősorban a magyar utaktól tartottunk, mert tudtuk, hogy Ausztriában figyelnek arra, hogy még a kisebb hegyi utak is járhatók legyenek. Az osztrákok megbízhatóak – gondoltuk. Ehhez képest, amikor végre megérkeztünk a szállásra, és alig vártuk, hogy a meleg szobában legyünk,

a házigazda közölte, hogy a kazán sajnos tönkrement, és a hétvégén nem dolgozik a szerelő, úgyhogy kicsit hideg lesz. Jó hír viszont, hogy a szauna elektromos, ott meg tudunk melegedni. Este nagykabátban ültük körbe a műfenyőt, aztán mentünk szaunázni.”

Andrea barátaival

Tíz évvel később a Fülöp-szigeteken teleltek, Coron szigetéről mentek volna át El Nido szigetére, amikor a környékre lecsapott a tájfun

„A tervek szerint csak egy éjszakát töltöttünk volna Coron szigetén, ezért a legolcsóbb szállást választottuk. Végül három napot kellett eltöltenünk egy olyan szobában, amiből nemhogy a tévé vagy a wifi hiányzott, de még ablaka sem volt”.

A történet végül mégis happy enddel zárult, ugyanis, mivel nem tudtak tovább utazni, pénzt spóroltak meg, amiből szenteste ünnepi vacsorát csaptak a sziget egyik legmenőbb szállodájának éttermében. Máskor viszont szolidabb lakomával kellett beérniük:

„Akkor a reptéren ért minket a szenteste. Erre az időpontra szólt a repülőjegyünk. A Húsvét-szigetekről Santiagóba, onnan pedig Párizsba utaztunk. Fáradtak voltunk, nem volt nagy ünneplés. Elmondtunk közösen egy imát, aztán a saját szendvicseinket fogyasztottuk el ünnepi vacsora gyanánt.”

És ha már a szendvicsek… erről Annamáriának is van egy története

Még 2007-ben egy évet töltött Mexikóban ösztöndíjjal, ahol interkulturális kommunikációt tanított a torreóni egyetemen. Mint meséli, nemcsak attól tartott eleinte, hogyan fog helytállni tízezer kilométerre az otthonától, hanem attól is, mi lesz vele, ha egyedül, a szerettei nélkül kell töltenie az ünnepeket. Végül egy barátnak köszönhetően szép emlékként tekint vissza arra a karácsonyra.

„Többen is invitáltak, végül az egyik kollégám és barátom, Ronald meghívását fogadtam el Mexikóvárosba. Egyáltalán nem volt karácsonyi hangulatom, mitől is lett volna a 25 fokos melegben? A mexikói karácsonyhoz nem tartozik gyertya és fenyőillat. A műfenyőket már december elején feldíszítik, de se csillagszóró, se mézeskalács, se szaloncukor. Addig nem is tudtam, hogy a szaloncukor magyar sajátosság.

Annamária barátaival

24-én egész nap várost néztem, csak estefelé keveredtem haza, illetve értem vissza Ronaldék lakásához. Farkaséhes voltam, úgyhogy kíváncsian leskelődtem, hogy mi folyik a konyhában. Épp elkészült a vacsora, viszont kiderült, hogy a helyi szokásoknak megfelelően, pontban éjfélkor fogják felszolgálni. Ráadásul nem volt semmi sütemény, amit addig is majszolhattam volna. Hogy hiányzott a diós és mákos bejgli! Amikor Ronald látta, milyen elkeseredett képet vágok, mondta, hogy menjünk és vegyünk valamit. Eleinte nem akartam beleegyezni, ki hallott már olyat, hogy karácsonykor az ember utcai árusnál kajál! Be is volt zárva szinte minden. Végül egy lepukkant benzinkútnál találtunk valami fonnyadt salátát és szendvicset. Mivel egész nap nem ettem, ez is jó volt, de nagyon kedvetlenül fogtam neki. Aztán elnevettem magam.

Hát nem röhejes? Szent karácsony estéjén, valahol a 23 milliós Mexikóváros sötét külvárosában ülünk a járda szélén, és majszoljuk a hervadozó szendvicseinket. De mit számít, hogy énekszó és gyertyafény helyett csak a sok dudáló autó lámpája világít? A lényeg, hogy mi jól érezzük magunkat!”

Európai vagy? Akkor te leszel a télapó!

Azt mondják, ahogy az európai szem számára az ázsiai emberek nagyon hasonlók, ugyanígy az ázsiaiak sem tudják megkülönböztetni az európaiakat. Lehet, hogy ez csak túlzó közhely, az viszont tény, hogy már két magyarról is tudok, aki volt Mikulás Ázsiában. Az egyik Vietnámban, a másik Kínában.

Illetve itt van Laci is. Bár az ő történetében furcsa csavarok is vannak. Ő eredetileg orvos Kínában. Ám idén beöltözik Mikulásnak. De nem a kínai kórházban, hanem a korábbi, angliai kollégáival tartott skype-os karácsonyi buli alkalmából. Amin ráadásul ő nem is tud majd részt venni, ugyanis az időeltolódás miatt Kínában akkor hajnali három lesz. Vagyis két huszonnégyórás ügyelet között készített egy videófelvételt magáról mikulásjelmezben Kínában, amit majd a kollégái megnéznek Angliában.

Laci

Kínában amúgy nem érdekel senkit a karácsony. Legalábbis Laci szerint.

„Itt nem foglalkoznak a karácsonnyal, én pedig nem bánom, hiszen évek óta bevállalom a karácsonyi műszakot, hogy azok a kollégák, akiknek családja van, otthon lehessenek. Angliában legalább kaptam cserébe sütit, vagyis mindenki jól járt. Egy kórházban a szenteste nagyjából ugyanolyan munkanap, mint a többi. Esetleg kicsit több ilyenkor az epegörcs, a baltával vágott seb és a részeg beteg.

Tavaly azért a kínai kollégák felköszöntöttek karácsonykor. Szólt a »Merry Christmas«, és rendeltek nekem sültkrumplis pizzát. Rettenetes volt, de ne mondjátok el nekik.” 

És végül: amikor tényleg a szeretetről szól

Attila néhány éve végigjárta az El Caminót, de az ő zarándokútja jóval hosszabb volt, mint az átlagos táv, ugyanis Budapestről indult, elgyalogolt Santiago del Compostelába, majd onnan Fatimába, végül Madridba. Hét országon és 5300 kilométeren át, hét hónapig tartott az útja. De nem is ez a történet lényege, ugyanis nem az útja során, viszont annak hatására alakult úgy, hogy átélhette élete legemlékezetesebb karácsonyát.

Attila

„Utam során rengeteg ember segített, és úgy éreztem, vissza kell adnom ebből valamit a közösbe” – meséli.

Úgy döntött, hogy önkéntesnek áll, először Afrikába akart menni, de rájött, hogy nem kell a világ végére utaznia, ha segíteni akar. Így került Böjte Csaba gyermekotthonába, Erdélybe.

„Azért volt különleges az ott töltött idő, mert a nevelők és a huszonhárom gyerek nagyon szoros szimbiózisban él, szinte minden időt együtt töltöttünk. Én mindenes voltam. A gyerekekkel foglalkoztam, tanultam velük, reggelit, ebédet, vacsorát készítettem, segítettem reggelente elindítani őket az iskolába. A ház körüli teendőkből is kivettem a részem. Ha kellett, fát hordtam, mostam, elláttam a jószágokat.

Ahogy közeledett a karácsony, némelyik gyerek reménykedni kezdett, hogy érte jönnek, és hazaviszik az ünnepekre. Ettől összeszorult a szívem. Mégis szép volt az a karácsony. Együtt készültünk, takarítottunk, rendet raktunk, vártuk, hogy jöjjön a Mikulás. Nagyon sok adományt, ajándékot kapott az otthon. Ezek egy részéből a gyerekekkel együtt ajándékcsomagot készítettünk, és elvittük a faluba, a nehéz helyzetben élő szegényeknek. Az otthonban lakó gyerekek így láthatták, hogy talán nem is ők vannak a legrosszabb helyzetben, és ők is képesek másokon segíteni.”  

Iliás-Nagy Katalin