Már hetek óta gyűjtögetem az ötleteket a szerkesztőségben is – ha bárki ajánl valamit, azonnal beírom a tematikus jegyzetembe. Amikor Csepelyi Adri elkiáltotta magát, hogy „Most vegyetek jegyet a Diótörőre!”, én rögtön kattintottam (amúgy még mindig van pár jegy, csak mondom), de, mondjuk, a Recirquel Kristály-előadásáról jól lemaradtam, mert sem Adri, sem Gyárfás Dorka nem szólt, hogy vegyek jegyet (megbocsájtok). Nemcsak a szerkesztőségben, hanem a kedvenc anyukacsoportomban is ment az ötletelés, így végül összeszedtem egy igazán stréber adventi programlistát (negyven elemből áll ugyanis, ami huszonnégy napra talán tényleg kicsit túlzás, de nyilván nem kell mindegyiket megvalósítani).

Mielőtt rátérnék a konkrét programokra, elmondom, én hogyan fogom csinálni a programok „átadását”. „Sajnosszerencsére” megtaláltam a világ legédesebb adventinaptár-házikóját, ami eredetileg natúr fa, ami az én ízlésemnek kicsit… natúr. Így aztán nekiálltam sima temperával befesteni, természetesen a WMN szerkesztőségben, hiszen a gyerekek csak december 1-jén láthatják meg.

Ez azért is jó döntésnek bizonyult, mert igazi „fonóhangulat” alakult ki, mindig csatlakozott valaki a festegetéshez, közben Erika sztorizott a fiatalkoráról, Anna meg hozta a mindenmentes házi nutellát. Szóval szívesen a csapatépítő, stresszlevezető napot, lányok!

Dorka az ablakkereteket festette, Erika és Lilla a tetőt... így pikkpakk elkészült a meseház.

A házikó fiókjaiba teszem majd a programokat, kis színes cetliken. A programot konkrétan kinyomtatom, de mivel a lányaim még nem tudnak olvasni (jó, a nagyobb már majdnem, ezért minden nyomtatott betűkkel lesz), mindegyik mellé alkotok egy kis skiccet az adott programról (inspirációforrás: Pinterest). És akkor a reggeli alatt lehet találgatni – ha pedig nem sikerül megfejteni, akkor elárulom.

Én most tematikusan bontottam szét az ötleteket, de a valóságban inkább úgy lesz, hogy mindegyik fiókba előző este teszem be a fecnit – annak függvényében, hogy milyen lesz a másnap, mi fér bele, mire van jegyünk… stb. Aztán az is lehet, hogy ti kommenteltek valami szuper ötletet, és útközben módosítok.

Konyhai ötletek:

  • Délután mézeskalácsot sütünk és díszítünk.
  • Ma éjjel jön a Mikulás – süssünk neki répás kekszet együtt!
  • Csináljunk csokiba mártott gyümölcsnyársakat!
  • Főzzünk karácsonyi puncsot, és igyuk meg! (Ha valaki izgulna, természetesen alkoholmentes tea-alapú puncs lesz)
  • Süssünk mosolygós pizzát együtt! És legyen a mai vacsora gyertyafényes!
  • Ma van a családi gnocchikészítés napja. (Nálunk mindig saját készítésű gnocchi az ünnepi menü fő körete, és a gyerekekkel együtt szoktunk megcsinálni, szuperjól tudnak hengergetni.)
  • Ma karácsonyfát készítünk – méghozzá gyümölcsökből.
  • Ma csinálunk egy csomó ehető ajándékot mindenkinek, akit szeretünk.

Megúszós tippek időhiányos napokra:

  • Mozipiknik a nappaliban! Mesenézés és finomságok a szőnyegre terített piknikpléden.
  • Ma bekapcsoljuk a PlayStationt, és játszunk egyet a táncos játékkal.
  • A Mikulás egy huncut manója véletlenül kihagyott egy apróságot a csizmátokból. Tegnap itt járt, és elrejtette valahol a lakásban. A fekete lábnyomai elárulják, hol keressétek!
  • Óriás társasjátékparti este! Mindenki választhat egy játékot, amivel játszunk.
  • Karácsonyi zenenap! Már reggel, oviba menet meghallgatunk néhány karácsonyi dalt, aztán este koncertre is megyünk! (A koncertet külön betettem a „kultúrszekcióba”.)
  • Ma mindenki kap karácsonyi körömlakkozást.
  • Ma van szenteste napja! Fát díszítünk, és este jön a Jézuska.
  • Mára van egy kis meglepetés: karácsonyi fürdőgolyó! Kipróbáljuk este a fürdésnél.
  • Csillagszóró nap! Felöltözünk, és lent a kertben varázsolunk a csillagszórókkal.
  • Viszünk egy kis karácsonyi lakomát a kacsáknak a Rákos-pataknál. Kézen fogva sétálunk el odáig, hogy egy kicsit mozogjunk is.
  • Ma Jégvarázsnapot tartunk! Fel lehet venni a jelmezeket, és elolvassuk a Jégvarázs második részét mesekönyvben.

Kreatívkodós programok:

  • Karácsonyi ajtódíszt készítünk. Az első feladat megkeresni a hozzávalókat!
  • A lépcsőházi ablakon vár benneteket néhány karácsonyi minta. Színezzétek ki őket az üvegfestékkel!
  • Készítsünk karácsonyi képeslapokat a régi csomagolópapírokból! Lehet lyukasztani, ragasztani és rajzolni is.
  • Csináljunk karácsonyi manót termésekből!
  • Ma vár benneteket egy kis meglepetés a konyhában – este csinálunk karácsonyi fotókat a kellékekkel! Ti is fotózhattok az Instax-szal. (Mókás karácsonyi hajpántok és kellékek...) 

Kultúradvent:

  • Megnézzük a „Boribon muzsikál”-t a Thália Színházban (Mórocz Adrienn énekel) – fontos infó: ez csak december 7-én van az adventi időszakban (meg karácsony után még két alkalommal).
  • Megnézitek a nagyiékkal a Diótörőt az Erkel Színházban!
  • Ma megnézzük a Diótörőt a Bábszínházban. Ovi helyett.
  • Ma van egy kis meglepetés, amivel este együtt el tudjuk játszani Jézus születésének történetét (papír Betlehemfigurákkal).
  • Ma elmegyünk vonattal valahová. Az is a meglepetés része, hogy pontosan hová. (Mikulásvonat a Nyugatiból a Vasúttörténeti parkba.)
  • Ma időutazáson veszünk részt, és az őskorban kötünk ki! (Nemzeti Múzeum, családi felfedező hátizsák)
  • Ma megnézünk egy táncos karácsonyi előadást (Magyar Állami Népi Együttes: Csodaváró betlehemes).
  • Ma egy egészen különleges kalandban lesz részünk: belesünk az ókori Egyiptomba! (Szépművészeti Múzeum)

Házon kívüli, de bármikor megvalósítható programok:

  • Korcsolyanap! Elmegyünk együtt korizni.
  • Vásároljunk azoknak a gyerekeknek, akiknek nem jutnak játékok. Mindenki megtölthet egy cipősdobozt olyan játékokkal, amiknek egy vele egyidős kisgyerek örülne.
  • Ovi után nézzük meg a várost karácsonyi fényekkel – irány az óriáskerék!
  • Ma elmegyünk egy dekorboltba, és mindenki választhat egy karácsonyfadíszt.
  • Ma este kimegyünk sötétben a játszótérre, és zseblámpával játszunk. (Ha lesz hó, akkor ezt módosítom szánkózásra.)
  • Ma kipróbáljuk a karácsonyi villamost!
  • Ma meglepjük apát a munkahelyén. El ne áruljátok neki. Viszünk ajándékot is… (édességet)

Ti is rá vagytok pörögve az adventi naptárra? Nektek milyen lesz idén?

Tóth Flóra

Képek: WMN