Ugyan itthon nem igazán elterjedt a pizsamanap – legfeljebb némelyik iskolában hirdetik meg – de az USA-ban és Angliában kezdenek rákapni az ízére. Ott már nemcsak a késés miatt, praktikus okokból pizsipólóban flangáló tizenévesek élvezik a nap adta lehetőségeket, hanem egyre több munkahelyen is bevezetik. Ilyenkor – gondolom – mindenki tíz perccel tovább nyomogathatja a szundit az ébresztőn, hiszen úgysem kell átöltözni, indulhat a meló a pizsamában, kényelemben. 

Egyébként van egy titkos módszer, egy kiskapu ahhoz, hogyan is lehetne mindennap pizsamában dolgozni. Nem, nem úgy, hogy a kiskosztüm alá beszuszakolod a Donald kacsás kezeslábast, hanem úgy, hogy ha otthonról dolgozol. Ugyan ezt nem engedheti meg magának mindenki, de egy felmérés szerint a szerencsés home office-ban ténykedők jelentős része pizsamában leledzik egész nap. Ezt én csak megerősíteni tudom, hiszen a pizsamás cikket is épp a kedvenc cicamicás pizsimben írom, csakis azért,  hogy stílusos legyek.

És most következzék minden reggeli, esti, és nonstop pizsamás örömére hét olyan tény, amit valószínűleg nem tudtál a pizsamádról.

1. A pizsama eredete

Mint oly’ sok minden, a pizsama is brit kolonizáció miatt került a nyugati világba dél-nyugat Ázsiából. Eredetileg a muszlim és az indiai kultúra része volt a „nadrág plusz ing” éjszakai öltözet, nyugaton előtte a majdnem földig érő hálóruha volt az éjjeli outfit nőknek és férfiaknak egyaránt. Azonban a nők tetszését sokáig nem nyerte el a koncepció, a XX. század elejéig kizárólag férfiak hordták. Egyébként a pizsama (= piejamah) szó perzsa eredetű, ami deréknál megkötött lenge nadrágot jelent. Ja, és Afrika és dél-Ázsia egyes részein éjszakai öltönynek (night suit) nevezik a pizsit (Barney Stinson kedveli ezt).

2. Köszi, Coco Chanel!

A pizsi elterjedése után a nők még sokáig nem éltek a lenge naci adta kényelmi lehetőségekkel, konkrétabban egészen az 1920-as évekig.

Ekkor jött ugyanis Coco Chanel, aki forradalmasította a pizsama koncepcióját, és kifejezetten nőknek készített kényelmes, azonban csinos darabokat, amivel belopta minden nő gardróbjába – ágyába és szívébe – ezt a szuperpraktikus éjszakai viseletet. Annyira bejött, hogy nemcsak a szépítő alvás kellékeként, hanem a strandon ejtőzéshez is előszeretettel hordtak a nők akkoriban pizsamát.

3. Felnőtt rugdalózó

A kezeslábas pizsamák ma már nem igazán a divat részei, és ha a rugdalózóra gondolunk, egyből egy édes kisbaba jut eszünkbe. Azonban ezeket a pizsamákat eredetileg felnőttekre tervezték, hogy a lábfejüket is védjék a különböző bogaraktól, például az ágyi poloskától. Brr…

4. Paróka helyett hálósapka

A hálósapka nagyjából a pizsama megjelenésével együtt tűnt el a divatból, de a XVII–XVIII. században nagy népszerűségnek örvendett. A tehetősebb emberek hálósapkák egész kollekciójával rendelkeztek, amelyek színekben és díszítésekben nem szenvedtek hiányt. Azonban a praktikum, mint akkoriban általában, megelőzte a kényelmet, ugyanis a parókás férfiak póthajukat levéve ezzel megőrizhették méltóságukat.

5. Báli pizsama

Coco Chanel a csinos pizsamáival lavinát indított el, ugyanis a ’30-as években a hírességek egy-egy díszesebb hálóinget előszeretettel hordtak akár a vörös szőnyegen is. Mondjuk, ezen nem lepődünk meg, a mai divat is visszahozta a selyem- és flanel pizsama felsőket az utcára.

6. Nappali pizsi

Nem csupán Chanel látta meg a lehetőséget a kényelmes, de trendi vonalon a pizsamákban, ugyanis egy Paul Poiret nevű divattervező az 1900-as évek elején alkotott egy olyan pizsamakollekciót, amit napközben is egész nyugodtan hordhat az ember.

Ázsiában a mai napig vannak olyan országok, ahol az emberek előszeretettel járnak teljes pizsamaszettben. Sőt, ami nálunk csak fesztiválokon fordul elő – nevezetesen, hogy mindenféle állatkának öltözött emberek ugrálnak a plüss kezeslábasukban – az japánban egy létező öltözködési forma.

Ez azért nem annyira általános, de mindenesetre bármikor elsétálhat melletted Micimackó vagy egy unikornis.

7. Mindenki pizsamás?

Ugyan naponta több millió pizsamát adnak el világszerte, de van, aki más alvósgöncre esküszik. Példának okáért, az én férfi ismerőseim (akiknek tisztában vagyok pizsamázkodási szokásaival) kilencven százaléka egy szál boxerben dől be az ágyba. De vannak olyanok is, akik csak úgy, à la nature, Ádámkosztümben érzik jól magukat alvás közben. Egy felmérés szerint az Egyesült Királyságban a férfiak negyvenhét, a nők tizenhét százaléka nudizik a takaró alatt, míg az USA-ban ez harmincegy és tizennégy százalék. Nekik, mondjuk, nem ajánljuk a „menj pizsamában a munkahelyedre” nap ünneplését.

Dián Dóri

Forrás: ITT  és ITT