–

„Lengyelpiac”

Ötvenöt évvel ezelőtt, egy feltehetően hideg januári estén, Moszkvában, hat szocialista ország vezetői aláírták a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának (KGST) alapokmányát. 

A Szovjetunión kívül hazánk, valamint Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország és Románia csatlakozott a szervezethez. Később olyan országok is beléptek a KGST-országok közé, mint Albánia, az NDK, Mongólia, Kuba, és jó pár évvel később a Vietnámi Szocialista Köztársaság.

Nem meglepő módon, ezek a nemzetek egymással üzleteltek – fun fact: ennek keretében jutott el apám filmjeinek egy része Dél-Amerikába, ahol minden bizonnyal nagy sikerrel vetítették őket. A szerződésben ezen kívül vasércet, szenet, villamosenergiát, kőolajat és megannyi mást vásároltunk a KGST-országokból, míg exportcikk-ként gabonát, vagy épp Ikarus buszokat adtunk el a baráti országoknak. 

Persze gyerekként nem sokat tudtam minderről, arról viszont igen, hogy Budapesten számos KGST (vagy más néven lengyel) piac található, amelyek anno, csodás helyeknek tűntek nekem. Ide ugyanis hatalmas műanyag szatyrokkal – tudjátok, azokkal a cipzárral behúzhatókkal – jöttek a lengyelek, románok, oroszok és ukránok, és persze az erdélyiek is, hogy a saját árujukat jó pénzért eladják nekünk. Ugyanez ment fordítva is: a Lengyelország felé tartó hétvégi vonatok tele voltak árukkal megpakolt magyarokkal. Ez meg is határozta az árucikkek körét, azaz az jött, amit elbírt a tulajdonos, és nem volt túl nagy méretű. A profibbak kis kézikocsikkal érkeztek, amire felfért a Junoszty tévé és a búvárszivattyú is. 

A piacon mindig akadt valami izgalmas dolog, a csavarkulcstól az epres kakaóig.

A dolog visszafelé is jól sült el

Erdély jó felvevő piaca volt a szappanoknak, mosószernek és a fogamzásgátló tablettának, illetve szinte bármilyen gyógyszernek, mert az ottani viszonyokhoz képest Magyarország akkor még fényévekkel előrébb járt.

Alig lehetett átvergődni a lengyel rendszámtáblás buszokon, melyek papírdobozokkal voltak telepakolva, mellettük pedig a román Daciák, meg még ki tudja, milyen rendszámos Ladák álltak.

A Keletinél, a Lóversenypályánál már hajnalonként nagy volt a zsongás, az árusok a földre, dobozokra pakolták az árut a legyezőtől a zseblámpáig.

A felmérhetetlen mennyiségű termék között a szerszámok, a műszaki cikkek, és az alkoholos italok vitték a prímet, de ne feledkezzünk meg a farmerről, a Fa szappanról, és a már említett búvárszivattyúról sem. A férfiak a szerszámokat keresték, a nők a fehérneműk és kozmetikumok után kutattak, vagy bármi után, ami itthon nem volt kapható, ott viszont igen.

Akik biztosra akartak menni, azok a Moszkvából érkező vonatot várták, és már az érkezéskor lecsaptak az árusokra – milyen jó, hogy akkortájt mindenki tudott oroszul! A lengyelek egy része a Polski Fiatokba pakolt, és ha bezárt a piac, húztak le a Balatonra, hogy máris elverjék a megkeresett forintokat.

A műsoros kazetták, hátizsákok és vízforralók mellett meg kell emlékeznem a Krówka tejkaramelláról és a borzalmas bugyikról is, amiket a szovjetek árultak.

Hatalmas sláger volt a Terminátor videokazetta, amit hangalámondással dobtak piacra, érdemes belehallgatni. De nyilván jól fogyott a pornó meg az akkori sikerfilmek is.

A KGST/lengyel piacok sok nagyvárosban várták a vásárlókat, hogy aztán az eladók a Balkánon végighaladva, Törökországban kössenek ki, ahol a pénzükért aranyat és bőrt vettek, majd indult az egész visszafelé. A szép időknek nagyjából a rendszerváltás környékén lett vége, a Szovjetunió pedig 1991-ben bevezette a tilalmat a barter-ügyletekre, így a kereskedelem a tagállamok között gyakorlatilag megszűnt.

A KGST hivatalosan 1991. szeptember 26-án szűnt meg. Az egészből csak a név maradt – sok helyen a mai napig KGST-piacnak hívják a ma már kínai áruval feltöltött vásárokat. 

Zimre Zsuzsa

Kiemelt kép: Getty Images/Peter Turnley/Corbis/VCG