#1 Amikor nem az ébresztőre kelsz föl

Azok az áldott reggelek, amikor nincs se munka, se semmilyen rendezvény, és még a gyereket sem kell vinni sehova, kincset érnek. Nincs hirtelen összerándulás az idegesítő zizegésre, nincs hajnali, félkómás kotorászás az éjjeliszekrényen. Az ember végre szabadsága teljes tudatában fordulhat át a másik oldalra, hogy csak egy kicsit, egy egész kicsit tovább szunyókáljon még.

#2 Amikor a testmozgás felszabadít

Nem mondom, hogy mindig megtalálható ez az állapotot. Nem mondom, hogy én annyira buzgón keresem.

De van egyszer-kétszer olyan kegyelmi pillanat, amikor a szúró tüdő és a sajgó izmok fájdalmából egyszer csak kiragad valami euforikus erő: a tudat, hogy az ember teste mi mindenre képes. Kényszeres fuldoklás helyett könnyebb levegőt venni.

#3 Amikor a rendrakásnak értelme lesz

Soha nem voltam egy rendmániás ember, ráadásul a szabadság fogalmával általában nem a rendet szokták egy kategóriába sorolni. Aztán kislányból felnőve bizony akadtak pillanatok, amikor úgy éreztem, csak akkor lesz tiszta a fejem, ha a saját környezetemet is szép sorjában elrendezem.

Nem kötelességtudatból, nem azért, mert megszólnak, nem azért, mert így illik. Hanem mert azzal, hogy elpakolok, magamat is alakítom.

#4 Amikor nem zavar a csönd

A csönd meditációs erejét sokan, sokféleképpen megírták már, az igazság azonban az, hogy valódi, mély csend egy ember életében ritkán van. Mert zajok hiányában egyszerre minden egy kicsit ijesztővé válik. Reggel a rádió szól, délután a tévé, este a zene.

Pedig a csönd gondolkodásra késztet, könnyebben összpontosít az ember, és egy idő után talán még szüksége is van rá, hogy szabadnak érezze magát.

#5 Amikor belátod, hogy van, akivel értelmetlen vitázni

Vannak azok a típusú beszélgetőpartnerek, akik mintha a világ összes egyetemét elvégezték volna – a tudásuk mindenre és mindenkire kiterjed, és úgy ragaszkodnak az igazukhoz, mint egy szájzáras kutya a csonthoz. Velük vitatkozni abból áll, hogy az ember a végére kivörösödött fejjel próbálja normál hangnemben megvédeni az álláspontját – sikertelenül. Az „okos enged, szamár szenved” mondást rengetegszer hallottam gyerekkoromban, és rendszerint csípőből visszaválaszoltam rá, hogy jó, akkor én szamár vagyok, de attól még nekem van igazam. Felnőve aztán beláttam, hogy ezt mégsem mondhatom minden vita végén, de attól még végtelenül idegesített a szemellenzős, csőlátású emberek hozzáállása.

Rá kellett jönnöm, hogy az „okosnak” tényleg az a dolga, hogy engedjen, és hagyja a fenébe az egészet. Elvégre nincs annál felszabadítóbb érzés, mint igazságod teljes tudatában, mosolyogva otthagyni valakit…

#6 Amikor a tükörbe nézve a jót keresed először

Nem azokról a pillanatokra gondolok, amikor egy hosszú alvás és egy pihentető hétvége után mosolyogva látod meg a képmásod, és nem is azokra, amikor tökéletes sminkben, megkomponált öltözékben, belőtt hajjal hajolsz a tükör felé, hogy a rúzsod megigazítsd. Inkább a táskás szemű hétfő reggelekre, amikor úgy kelsz ki az ágyból, hogy a nevedet se tudod. Na, olyankor valóban kihívás megtalálni magadban a szépet, és azt mondani:

ez most egy ilyen nap, nem vagyok tökéletes, de hozzuk ki belőle a legtöbbet.

Amikor viszont ez a ritkaság bekövetkezik, végtelen nyugalom szállja meg az embert. Még azt is mondhatnám, hogy a szabadság érzése…

#7 Amikor szándékosan hallgatsz zenét

Nem azért, mert bementél egy üzletbe, és ott szólt a rádió, és nem is azért, mert idegesít a kollégád, és amikor bejön, direkt felhangosítod a zenét. Hanem mert szereted azt a számot, és amikor hallgatod, becsukod a szemed, annyira élvezed.

Annak a generációnak a tagjaként, aki „örökké bedugja a fülét”, bizton állíthatom, hogy a zene terápiás hatású.

Egy hosszú nap után, amikor sok társas interakció ér, kifejezetten felszabadító a fejre húzni a fülest, és elveszni egy kicsit a dallamokban.

#8 Amikor változtatsz a napi rutinon

Mókuskerék, szürke hétköznapok, állandó körforgás. Sok kifejezés van a magyar nyelvben arra, amikor az élet egyszerűen csak olyan… eh. Unalmas. Minden megvan, de tulajdonképpen lehetne minden jobb is. Szabályok jellemzik a mindennapokat, reggel be a kocsiba, munka, család, vacsora, alvás, másnap.

Észre se lehet venni, hogy a monotonitásba milyen könnyen belefásul az ember. Természetesen nem arra gondolok, hogy ezért aztán minden hétvégét az ötcsillagos szállodák wellness-részlegén kell tölteni, mert különben az élet borzasztó, sötét, sivár vidék lesz. Hanem arra, amikor egy kicsit máshogy csinálod meg a hajad, vagy más sminket teszel fel.

Másik úton jössz haza a munkából, vagy átfestesz egy falat a lakásban. Valamit, egy egész kicsit változtatsz, hogy az érezd, azért mégiscsak egy szabad ember vagy…

Haiser Olga