-

Megnősülök. Én. Önként és dalolva, boldogan.

Az egyik barátom mondta nemrég: egy éve még egy lyukas garast sem adott volna azért, hogy – nem egy éven belül, hanem – valaha is megnősülök. Mert nem úgy éltem, nem olyan embernek ismertek, aki képes megállapodni. És ez így volt: a bohém, a lázadó, a szabadság szerelmese, a nyughatatlan, aki ezerrel pörög és élvezi az életét, szingliként. Aztán jött egy pillanat, amikor belül már éreztem, hogy ez nem olyan jó, de még ragaszkodtam hozzá.

Ki is jelentettem, hogy én biztos nem nősülök meg, nincs az a nő, akiért feladnám magam.

Mert akkor még azt éreztem, hogy fel kell adnom magam, ha kapcsolatban szeretnék élni. Azt meg nem szerettem volna. Ezután a mondat után nem sokkal jött egy nő, akinek elvesztem a tekintetében.

Azonnal éreztem, itt a vég…

Randi randit követett, majd egy röpke hét után ő visszament külföldre, ahol élt. Aztán egyszer csak hazajött, és nem ment vissza többet. Maradt, velem. Az elején nehéz volt, mert foggal-körömmel ragaszkodtam az előző életemhez úgy, hogy közben éreztem, nekem más kell.

Nehéz volt elengedni a korábbi énemet, pedig az egyik legjobb döntésem volt mindezt magam mögött hagyni.

Megéreztem, milyen egy kapcsolatban igazán élni, szabadnak lenni, a másikkal közösen, együtt. Milyen érzés a MI.

Aztán – egy átmulatott éjszaka hajnalán – közöltem a barátaimmal, hogy én márpedig megnősülök. Egy külföldi úton meg is kértem a kezét a leendő feleségemnek.

Igent mondott…

Én pedig nem ijedtem meg, hanem nagyon boldog voltam ettől. Aztán kezdődött az esküvő szervezése, amiről mindenki mondta, hogy embert próbáló feladat, és a párokat nagyon megviseli. Hát, minket nem. Sőt, nagyon élveztük. Elosztottuk a feladatokat, minden flottul ment. Itt jelezném, hogy ha valaki esküvőt akar, akkor már nyolc hónappal az esemény előtt is a legtöbb helyről azt a választ kapja, hogy késő, nincs időpont. De mi „azt” a zenekart szerettük volna és „azt” a fotóst. Viszont egyiknek sem volt szabad szombatja már idénre, de jövőre is szűkösen. A jók hamar elkelnek.

Végül így lett egy pénteki nap, mert azt még tudták vállalni. Boldogság volt és öröm, hogy mégis sikerült összehozni. Ráadásul mindenkinek, akit még megkerestünk az esküvő miatt, amúgy is csak a péntek lett volna jó.

Szóval mi is megtörtük a „szombaton házasodunk” szokást. Ahogy még sok más szokást is megtörünk a lagzin. 

Ahogy közelgett a nap, egyre jobban vártuk

Persze, voltak viták, apró összezördülések, ez természetes. Amúgy is heves emberek vagyunk mind a ketten. Ebben is. És igen, férfiként van, ami nem érdekel annyira. Ilyen például a dekoráció: olyan szavakat kellett megtanulnom, amit nem gondoltam volna, hogy valaha kell. Így már nagyon is tudom, mi az a liziantusz.

Segítek a férfiaknak: az egy nyári idényvirág, amit előszeretettel használnak esküvőkön. Mondtam, hogy tudom!

Nem féltem, készültem lelkesen.

Aztán egyszer csak beütött a „férjpara”

Elkezdett remegni a gyomrom, hogy „most tényleg megnősülök”.

Férj leszek, valakinek a társa. Hirtelen nagyon betojtam. Nem azért, mert ne lennék szerelmes…

vagy, mert ne akarnám ezt az egészet, sőt. Sosem voltam ilyen szerelmes, és sosem voltam ilyen biztos valamiben, mint ebben. De akkor is elkezdtem félni. Állítólag természetes, de én nem hittem, hogy velem is így lesz. Pedig így lett.

Egyre jobban és egyre elementárisabb erővel zakatolt a fejemben egy kérdés és az aggodalom: „jó férj leszek? Meg tudom-e adni a páromnak, amire szüksége van?

Elég leszek-e neki?” Mert aki ismer, tudja, hogy velem nem könnyű.

Nagyon nem. Nehéz ember vagyok, és nem csak azért, mert nem sikerült elérnem az ideális, kitűzött „wedding bodyt”.

Szóval be voltam parázva rendesen, ami persze felesleges, mert erre a kérdésre nem tudok válaszolni, hogy elég jó leszek-e neki.

Egyet tudok: megpróbálok a legjobb férj, apa, társ, szerető lenni

Ennél többet nem tudok egyelőre. Üzenem a férfitársaimnak, hogy ne féljenek nősülni, megállapodni, esküvőt szervezni, mert mindegyik hatalmas buli. Én már csak tudom… És most már nem is félek annyira. Jót tett, hogy ezeket kiírtam magamból. Az utolsó cikkemet még nem férjként. Mert innentől az leszek. Férj. És nagyon jó lesz!

Balatoni József

A kiemelt képet Szabó Balázs készítette, Jocó bácsi és menyasszonya látható rajta