–

1. „…Minden abnormális dolog normális kamaszkorban”

Dr. Vekerdy Tamás (és a gyermekekkel foglalkozó szakemberek többsége) mindig is hangsúlyozta a kamaszkorral kapcsolatban, hogy a türelem és az elfogadás kábé a legtöbb, amit tehetünk. Ezzel együtt is mindenki rettegve várja, hogy a gyereke kiskamasz, majd kamasz legyen. És mialatt a Google-kereső a kamaszra első találatként azt hozza ki, hogy „a kamasz nem tanul”, nagyon fontos, hogy újra és újra emlékeztessük magunkat arra, hogy a kamaszkor egy olyan időszak, ami elsősorban a gyereknek nehéz.

Mert nem lehet elégszer elmondani, hogy nekünk, szülőknek és felelős felnőtteknek az a dolgunk ilyenkor, hogy a gyereket támogassuk abban, hogy ezen a nehéz időszakon részünkről a lehető legtöbb támogatással jusson keresztül.

2.  „…Minden este mesélni kell. A látott mese nem mese”

A gyerek számára nagyon fontos a mese, a világ, amit a mesék behoznak a gyerekszobába, és amit a gyerek elképzel, továbbgondol,  eljátszik, a magáénak tekint, megtölt mindazzal, ami számára fontos, értékes, vagy éppen azzal, amitől fél és szorong. A tévében vagy bármilyen más képernyőn nézett mese hatása nem ugyanaz, mint azé a meséé, amit a szülőhöz bújva hallgat meg a gyerek. Az esti mesét nem tudja, és nem is szabadna kiváltania a mesefilmeknek. Ráadásul milyen remek lehetőség a mesélés arra, hogy minőségi időt töltsünk a gyerekünkkel!

3. „…Beszéljetek mindig mindenről. Semmilyen titok és tabu ne legyen”

 A mai gyerekek viszonya a tabukhoz kettős, és ez komoly gondot okoz. Egyrészt minden információhoz hozzá lehet jutni (hiszen a neten minden fent van), másrészt viszont a tabukhoz kötődő beszélgetések még mindig nagyon hiányoznak. A halál, a gyász, a veszteség, a válás, a szex… csak néhány példa azokból a témákból, amelyek tabuként vannak jelen a mai gyerekek életében, pedig szinte biztos, hogy minden gyerek találkozik ezekkel.

Elképesztően jó lenne, ha válaszolni tudnánk a kérdésekre, amiket feltesznek, vagy ha beszélgetni tudnánk velük ezekről a témákról. Nem „később”, nem „majd”, hanem akkor, amikor megtörténik az a dolog, amiről nem lehet hallgatni.

4. „…Hogyan élsz te, felnőtt, a mobiloddal?”

A digitális gyerekkor és a digitális gyermekvédelem az egyik leggyakoribb téma, amivel kapcsolatban ma a szülők vagy a tanárok segítséget és támogatást igényelnek. Ez a terület nagyon új. Nincsenek minták, nem működik a „nagymama is így csinálta” fordulat, viszont a gyerekeink számára mi vagyunk (és leszünk) majd a minták. Kiposztoltad a gyereked minden egyes pillanatát születésétől fogva? Úgy mész vécére, hogy mindig veled van a telefonod? Elalvás előtt még átfutod a maileket? A piros lámpánál csekkolod a hírfolyamot? Hát, akkor jó eséllyel meg kell majd küzdened azzal, hogy a tizenéves gyereked hasonló lelkesedéssel fogja majd a mindennapjai részévé tenni az okostelefonját.

Miközben alapvetően a digitális szülőség sem jelent többet, mint azt, hogy a gyerekünk online biztonsága is felkerült a szülői feladatlistára. Ehhez pedig az egyik legfontosabb kiindulópont a saját szülői magatartásunk.

 

 5. „…Macsó társadalom vagyunk”

Ezt a mondatot nehéz szívvel kommentelem, mert hiába három szó csupán, mégis minden benne van. Benne van az apává váló férfiak küzdelme azért, hogy gyengéd és elfogadó szülők lehessenek ők is, ne kizárólag az háruljon rájuk szerepként, ami a teljesítményhez és a fegyelmezéshez köthető. Benne van ebben a mondatban minden nő és anya harca azért, hogy egyensúlyt teremtsen a magánélete és a munkája között. Benne van az üvegplafon. Benne van a különböző társadalmi kisebbségekkel kapcsolatos elnyomás és az egyenlőtlenség is. És végső soron az is a gyerekeken múlik, hogy ez megváltozzon. Ahhoz pedig az kell, hogy a szüleiken keresztül kapjanak alternatív mintákat, ne a vezérhím attitűd és az erő-erőszak legyen a meghatározó az életükben.

 Dr. Gyurkó Szilvia

 Kiemelt kép: Csiszér Goti/WMN/Goti Photography